Kedves PécsiBölcsészek! Néhány fontos információt szeretnénk Veletek megosztani a közelgő vizsgaidőszakkal kapcsolatban.
Bencsik Bonita személyében új tanulmányi referenst köszönthet a Hallgatói Önkormányzat. Bemutatkozó interjúnkban azonfelül, hogy egy kicsit megismerhetjük őt, a HÖK munkájáról, illetve jövőbeli feladatkörével kapcsolatban is kérdeztük.
Jázmin másodéves közösségszervezés szakos hallgató, november óta pedig a PTE BTK HÖK kabinetvezetője. Szakjáról, a közösségi életről, valamint a munkakörrel járó kihívásokról és lehetőségekről beszélgettünk.
Ha szeretnél egy lelkes csapat tagja lenni, és jól jönne egy kis zsebpénz a tanulmányaid mellett, akkor van számodra egy munkalehetőségünk! Dolgozz velünk a Szolgáltatói Irodában már most a tavaszi szemeszter végén!
Szívesen részt vennél a BTK HÖK munkájában? Segítenél hallgatótársaidnak eligazodni az egyetem útvesztőjében? Ha szívesen foglalkoznál tanulmányi ügyekkel, esetleg részt vennél az orientációs napok tájékoztató eseményén, akkor van számodra egy munkalehetőségünk!
Magabiztosan használod a főbb social media oldalakat? Szívesen készítesz egyszerűbb grafikákat, kreatív Instagram történeteket, hogy izgalmasabbá tedd a profilod? Lennének ötleteid a pécsibölcsész TikTok csatornájára? Ha felkeltettük az érdeklődésedet, akkor van számodra egy munkalehetőségünk, ahol kamatoztathatod a kommunikációs skilljeidet, és új dolgokat is tanulhatsz!
A kurzusfelvétel során megannyi problémába ütközhettek az egy gombnyomással megoldhatótól a több ügyintézőt igénylőig. Pánikra azonban semmi ok! A Hallgatói Önkormányzat szakos képviselőivel most is azon leszünk, hogy minden nehézséget segítsünk minél hamarabb áthidalni. Ehhez kérünk Benneteket, hogy először is olvassátok el ezt a kisokost, melyben a leggyakrabban felmerülő problémákat és megoldási módjaikat találhatjátok.
Jól kommunikálsz angolul és szeretnél egy kis zsebpénzt keresni? Ha szívesen vennél részt a nemzetközi hallgatóknak szóló programok szervezésében, vagy segítenéd a Student HUB kommunikációját, akkor van számodra egy munkalehetőségünk!
A csütörtöki Küldöttgyűlésen már az újonnan megválasztott hallgatói képviselők vehettek részt. A gyűlésen a Kari Bizottságokba és az Intézeti Tanácsokba delegáltuk a képviselőket. Az alábbi cikkünkben ismertetjük veletek, hogy kik lettek az új szakos képviselők, és hogyan alakult az idei választás.
A közelmúltban főszerkesztőváltás történt a PécsiBölcsésznél. Ez az interjú azért született, hogy megismerhessétek Sárit, ezt a lendületes és kreatív pszichológia szakos lányt, aki a magazin élére került.
Kezdetét vette a szakos képviselő választás a PTE BTK-n. Az alábbi cikkünkben megtalálhatjátok a jelöltek önéletrajzát és motivációs levelét a választókörzetek szerint. A szavaztatási időszak 2022. november 21-én 14:00-kor indul, minden hallgató a saját választókörzetének jelöltjére szavazhat a Neptun felületén. A szavazás addig tart, amíg a Kar teljes idejű, nappali képzésben résztvevő, aktív hallgatóinak legalább 25 százaléka azon igazoltan részt vett.
A Küldöttgyűlés 2022. november 9-ei ülésén megválasztotta a BTK HÖK Vezetőségének tagjait, így Marusinszky Lora és csapata hivatalosan is megkezdte a munkáját.
Undersigned Lora Marusinszky, as the president of the Student Council of Faculty of Humanities and Social Sciences, hereby I declare according to the Student Council of the University of Pécs – Election Policy II. 2.1. The Election of the Student Council members of the Faculty of Humanities and Social Sciences.
Kiírásra került karunkon a Hallgatói Képviselő Választás pályázata, melynek részleteit az alábbi cikkünkben ismertetjük. A cikk végén megtaláljátok a letölthető dokumentumokat.
2022. szeptember 22-én kiírásra került a BTK HÖK részönkormányzati elnökválasztás, melyre Marusinszky Lora adott be érvényes pályázatot.
Szeretsz szövegeket alkotni és/vagy fotózni? Szívesen eljuttatnád a nézőpontod több ezer emberhez? Szeretnél egy kreatív csapat tagja lenni és mindezért némi ösztöndíj sem jönne rosszul?
Ha a fenti kérdések bármelyikére igennel válaszoltál, akkor lenne számodra egy ajánlatunk...
A PTE BTK HÖK elnöke, Fiser Bence 2022. október 31-i határidővel lemondott elnöki mandátumáról egyéb kötelezettségvállalásaiból adódóan. Az alábbi cikkünkben megtalálhatjátok a választási felhívást és a jelentkezési lapot.
2022 szeptemberétől Csébi Fruzsina negyedéves angol-etika tanár szakos hallgató lesz a BTK HÖK új tanulmányi és érdekképviseleti elnökhelyettese. Elsős korában még maga is mentoráltként kezdte, de az idei évtől már mentor a HÖOK Mentorprogramban, valamint a Társadalmi Befogadás Szakkollégium aktív tagja, és az egyetem mellett rendszeresen önkénteskedik a KórházSuli Alapítványnál – mostantól pedig a Hallgatói Önkormányzat vezetőségének is tagja. Fruzsival a tanulmányi és érdekképviseleti elnökhelyettes munkaköréről és a tisztség szépségeiről beszélgettünk.
Keresztes Ádám most végezte el az első évét a PTE BTK pszichológia szakán. Előtte három évet élt Angliában, és a Sheffieldi Egyetemen vegyészmérnöki diplomát szerzett. Szinte azonnal belecsöppent a diákéletbe, és aktív része lett az ottani hallgatói önkormányzatnak. Itt, a PTE-n, egy év alatt a Student Hub tagjaként rengeteget segített külföldi diákoknak, de a közösségi életért is sokat tett: számos programot szervezett és bonyolított le a csapattársaival. Július elsejétől már Ádám a HÖK új külügyi referense, mi pedig az újonnan kapott munkájáról kérdeztük.
Marusinszky Lora szeptemberben kezdi a harmadik évét angol nyelvű pszichológia szakon, mely után klinikai és egészségpszichológia mesterképzésben szeretné folytatni tanulmányait. Embercentrikus, a közösségi lét tulajdonképpen a hobbija, és azt is elmesélte, hogy ritkán tud nemet mondani, ha valaki programra invitálja. Július elsejétől ő tölti be a BTK HÖK kabinetvezetői tisztségét, melyre nyílt pályázat útján, többkörös felvételi folyamat teljesítése után választották ki. Lorát a munkaköréről, motivációiról, Pécshez fűződő élményeiről kérdeztük.
Elkészültek az új Szakos Facebook Csoportok, ahol könnyen megtalálhatjátok egymást a hallgatótársaitokkal, a tanulmányaitokkal kapcsolatos információkat és tájékoztatókat kaphattok, és kommunikálhattok a szakos képviselőitekkel. Az idei elsőévesek egy külön Gólyacsoportba, Levelező és Nemzetközi csoportba is csatlakozhatnak, s ezen felül a PTE BTK minden szakjának külön csoportot hoztunk létre. A linkeket az alábbi cikkünkben találjátok!
Mióta beütött a koronavírus, a hónapok csak úgy repülnek, és szinte észre se vettük, máris eltelt két év. Sokan még 2019-re gondolnak, amikor tavalyról beszélnek, de a BTK HÖK már a 2021-es évből igyekszik mérleget vonni, és fejben talán már 2022-ben járnak. Ugyan egy kihívásokkal teli évet tudhatunk magunk mögött, a sok pozitívum elnyomja ezeket, így a HÖK csapata újult lelkesedéssel fordulhat az új évre. 2021 eseményeiről és tapasztalatairól Fiser Bence HÖK-elnökkel beszélgettünk.
2021. október 15-én a PTE EHÖK elnöke kiírta a BTK HÖK részönkormányzati elnökválasztását, melyre Fiser Bence adott be érvényes pályázatot. Pályázati anyagát (önéletrajz, motivációs levél, választási programterv) az alábbiakban olvashatjátok.
Alulírott Fiser Bence mint a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának Ügyvivő Elnöke az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Választási Eljárásrend II. fejezet 2.1 pontja alapján az alábbiak szerint írom ki a
Ádám Kibédi-Varga is a third-year student at the Faculty of Humanities and Social Sciences, majoring in International Studies. For this academic year he will be responsible for the duties of the Foreign Affairs Officer. We asked him about future plans and expectations for the new semester.
Kibédi-Varga Ádám jelenleg a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar harmadéves hallgatója Nemzetközi tanulmányok szakon és a jövőben ő fogja ellátni a Hallgatói Önkormányzatban a külügyi referens feladatait. Ádámot arról kérdeztük, hogy milyen tervekkel és elvárásokkal vág neki az új tanévnek.
Az egyetem szíve, a BTK-s élet színfoltja a Szenes Klub. Ez az a hely, ahol összeér a tanulás a szórakozással, a pihenés a feltöltődéssel, a hétfő esti bulik a kedd reggeli kurzusokkal. 1972-ben nyílt meg egy szenespince átalakításával, és nőtte ki magát Magyarország egyetlen olyan (elsősorban egyetemi) szórakozóhelyévé, amely teljes mértékben a kar, azon belül a hallgatói részönkormányzat üzemeltetése alatt áll.
Idén pedig új köntösbe öltözött a klub: egy év kihagyás után egy friss, ropogós külső és a megszokott családias, szeretetteljes hangulat várja vissza a hallgatókat.
Szeretsz szövegeket alkotni és vagy fotózni? Szívesen eljuttatnád a nézőpontod több ezer emberhez? Szeretnél egy kreatív csapat tagja lenni és mindezért némi ösztöndíj sem jönne rosszul?
pécsibölcsész