Miből lesz a cserebogár? – Interjú az új főseniorokkal, Pál Rebekával és Herr Ninával, 2. rész
Az interjú első részében nosztalgiáztunk, sztorizgattunk, megnéztük, hogy az ő esetükben miből lett a cserebogár. A második etapban a jövőbe tekintettünk Pál Rebekával és Herr Ninával. Többek között az elkövetkezendő teendőikről, terveikről, feladataikról és a válogatóról beszélgettünk, ahol immár ők figyelik, hogy miből lesz a cserebogár!
Szó lesz még a közös munkáról, mit várnak leginkább a főseniorságban, hogyan fognak szembenézni a különböző nehézségekkel. Továbbá arról is olvashattok, hogy mit üzennek a seniornak készülő hallgatóinknak.
Tehát ebben a félévben megkezditek a munkát és a szervezést. Van már elképzelésetek, hogy miket szeretnétek megvalósítani, milyen stílust szeretnétek vinni? Herr Nina: Elmondható, hogy nagyon-nagyon jó példák voltak előttünk és amit tőlük tanultunk, szeretnénk továbbvinni, magunkat is beleadva. Meglátjuk, hogy ez pontosan mit jelent, de biztosan benne lesz a személyiségünk. Pál Rebeka: Nehéz ezt megfogalmazni, nyilván egy olyan Crewt szeretnénk, akik összetartanak és számíthatnak egymásra, nem csak a feletteseik szeretnénk lenni, hanem nagyon jó lenne megmaradni barátnak is. Nina: Ezt az egyensúlyt meg kell találnunk. Rebi: Igen, ez a jó bennünk és a kapcsolatunkban. Ha én úgymond rossz-zsarus vagyok, akkor Nina egyből átvált a jó-zsaruba és ugyanez megvan fordítva is. A fő időszakotok kb. márciustól augusztusig tart, illetve az orientációs napokig, ezalatt mik lesznek azok, amit nagyon-nagyon vártok, aminek a leginkább elébe néztek? Rebi: Én a válogatót azért várom, mert az egyfajta filter nélküli bemutatkozás, ott még nincsen semmi munkánk a leendő csapattagokkal kapcsolatban. Ez arról szól, hogy meglássuk valakiben, ahogy megcsillan valami, amitől Ő egy senior lehet. Nina: Én ezt a kezdetet összekötném azzal a folyamattal, ami a leendő seniorokban megy végbe. Akiket a válogatón és az első tréningen megismerünk és látunk, még olyan kis szégyenlősek és félősek. Ehhez képest a nagytréningen már azt látni, a gátlásaikat hogyan vetkőzik le, és ahogyan piros pólóban először megérkeznek a gólyatáborba. Ezt várom igazán, végigkövetni a miből lesz a cserebogár folyamatot. És persze a közös munkát Rebivel! A főseniorság tényleg más lesz, lecserélitek a piros pólót a feketére. Nem fog hiányozni? Hogy nem ott vagytok a tömegben, hanem kicsit hátrébb? Rebi: Az ember addig nem érzi azt, hogy mennyire fontos neki valami, ameddig el nem veszíti. Én a piros pólóval is így voltam. Tudtam, hogy ott van nekem, és imádtam minden egyes percét, de nyilván, amikor vége van, azt kívánja az ember, hogy bárcsak még egy percre újra az enyém lehetne! Természetesen még tart szerintem mindkettőnknél a gyászfolyamat, és még mindig picit fura és fájó, hogy jövőre nem lesznek gólyáim, nem kell hatalmas energiával a tömeg közepén ugrálnom és énekelnem. De várom az új feladatkörömmel járó kihívásokat is egyben! Nina: Nekem is vissza van még ez a gyászfolyamat. Viszont már gólyatábor előtt elgondolkodtunk, hogy ebből a csapatból lesznek az utódai az Apukáinknak és vajon kik lesznek azok. Én kicsit tartottam is tőle, mert szerettem volna még egyszer piros pólós lenni, azt éreztem még van bennem. Viszont két kezdő seniorral kerültem egy csapatba és annyira jó érzés volt őket úgy mentorálni, hogy nem is vették észre. Zseniális volt, ahogy hátrébbról figyeltem, ahogy megoldanak valamit, annyira ügyesek voltak és rájöttem, hogy én ezt nagyon élvezném. Megnyugodtam, hogy menne. De meg kell még gyászolnom a piros pólót. Rebi: Az a szerencsénk Ninával, hogy mindketten régre visszanyúló csapatjátékosok vagyunk, én kézilabdáztam, Nina színjátszózott, tehát mindkettőnknek megvan az érzés, hogy nem én vagyok, hanem mi. Mi azt akartjuk látni, amit Nina is mondott, hogy „Miből lesz a cserebogár.” Nina: Pont az az érdekes, hogy mindketten csapatjátékosok vagyunk, de nem voltunk még edzők, instruktorok. Nagyon érdekes lesz úgy csapatjátékosnak lenni, hogy nem vagyunk benne konkrétan a csapatban. Nyilván a fekete pólóval hatalmas felelősség jár, mit gondoltok, mi lesz a legnagyobb kihívás? Nina: Szerintem, maga a felelősség. Ebben a szerepkörben még nem igazán kezdtünk el tevékenykedni, szóval még bele kell nőni. Illetve, megtalálni a harmóniát, hogy főseniorok vagyunk, de szeretnénk nyilván bratyizni. Rebi: Pontosan. Sokat beszéltünk Ninával, mit hogyan szeretnénk. Ez olyan, mint amikor elképzeled, milyen gyereked lesz, akkor fogsz rájönni, hogy mit kell csinálnod, amikor már benne vagy a folyamatban. Kicsit úgy is érzem magam, mint amikor valakik először lesznek szülők és a könyvektől várják a csodát. Nina: Főleg, hogy diplomázunk is idén! Rebi: Halmozottan hátrányos helyzetben vagyunk ilyen téren, a diplomával, szakdolgozattal és a védéssel kapcsolatos dolgokkal, és közben szervezd a tréninget és társait. Nagyon sok minden összegyűlik erre az évre, az lesz a kihívás, hogyan osztjuk el a munkáinkat, nyilván egyiket sem akarjuk félvállról venni. Nina: Attól nem tartok, hogy nem sikerül lelkesnek maradni, vagy szívből csinálni, de az energiaszint és az egészséges határok megtartása fontos. Kicsit az iskola, kicsit a seniorság. Mindketten nagyon lelkes emberek vagyunk. Nagyon jó látni, hogy mennyire támaszkodtok egymásra és ott vagytok egymásnak. Korábban már említettétek a válogatót, és tavaly volt a Senior-nap is, tudtok ezekről mondani valamit? Lesz folytatás? Nina: Nem tudom, Rebi. Beszélhetünk erről, lesz ilyen? Rebi: Senior nap? Fuuu, nem tudom… Ráérsz áprilisban? Nina: Mikor? Mondjuk április 7-én? Rebi: Hétfőn? Nina: Mondjuk nekem neuropszchiológiám van, de most figyelj, egyszer megoldható. Megoldjuk? Rebi: Ahaa, szerintem igen. Április 7, hétfő? Nina: Jó-jó április 7, hétfő. Viccet félretéve, tényleg lesz Senior-nap és tényleg ki kell hagynom a neuropszichót. Rebi: Nem szeretnénk még így bővebben belemenni, annyit elárulhatunk, hogy az Mi már nagyon-nagyon dolgozunk, a seniorok is nagyon-nagyon dolgoznak és igyekszünk nagyobbat robbanni, mint tavaly. Mire fogtok figyelni a válogatón? Rebi, említetted, hogy meg kell látni azt a bizonyos csillanást, itt mire gondolsz? Rebi: Egyrészt szerintem nagyon fontos, hogy valakinek milyen a kisugárzása. Február óta kb. minden héten szóba kerülnek ezek a dolgok köztünk, nagyon szeretnénk jól csinálni. Én azt nagyon fogom figyelni, hogy mennyire tud valaki csapatban dolgozni. A seniorcsapat az, ahol senki sincsen magára hagyva, soha nem kell egyedül dönteni. Én mindenképpen a kisugárzást fogom figyelni, a csapatmunkát, meg a problémamegoldó képességet. Nina: Igen, a problémamegoldó képesség nyilván kell. A felelősségérzet nagyon fontos, illetve az alázat és az empátia. Ez nem csak arra vonatkozik, hogy felismered, mire van szüksége a gólyáidnak, vagy megoldani egy adott helyzetet. Hanem csapaton belül is, hogy ha látod, hogy valakinek problémája van, kezd elmenni a hangja, csak ránézel, rábólintasz és átveszed. Ezek annyira gyors felismerések és rögtönzések, ha valakiben nincs meg a csapatszellem, azzal nem fogunk tudni együtt dolgozni. Meg az is fontos, hogy milyen motivációval érkezel, olyan karaktered legyen, hogy meg tudj fogni minket egy interjú alatt. A beszélgetés során kijön, hogy valaki milyen ember, hogyan gondolkodik a másik emberekről általánosságban. Erre leszek kíváncsi, hogy egy interjú alatt, hogyan és kiben fogjuk ezeket felismerni. Mit üzennétek azoknak a hallgatóknak, akik tényleg nagyon fontolgatják, de kicsit bátortalanok? Illetve általában mindenkinek? Nina: Én annyit, ha nagyon félsz vagy tartasz tőle, az pont azt jelenti, hogy nagyon szeretnéd. A mi példánkból induljatok ki, mi is nagyon féltünk, rettegtünk, de életünk legjobb döntése volt. Jelentkezzetek! Ha az interjútól féltek, nem kell, mi fogunk ott ülni! Rebi: Amit én még üzennék, hogy szerintem sokan szoronganak attól, hogy „Meg fogok-e felelni? Elég jó vagyok-e?” Ha érzed magadban azt, hogy kipróbálnád, érdekelne, attól ne izgulj, hogy nem vagy komplett senior. Senki nem úgy kezdi, hogy mindent tud, azért vagyunk mi is meg azok, akik már voltak korábban seniorok, hogy titeket segítsenek. Ha voltál gólyatáborban, ha nem, ha hangos vagy, ha az életben kicsit csendesebb. Ismerünk olyanokat, akik ötödjére kerültek be seniornak, akik gólyaként nem voltak gólyatáborban, annyira sokszínű a palettánk. Próbáld meg, azzal nem veszítesz semmit, azzal veszítesz, ha neki sem állsz. Bármi megtörténhet a válogatón. Nina: Nem kell a sztereotipikus seniornak lenni, egyrészt nem vagytok kész, nem úgy jöttök oda. Kis csiszolatlan gyémántok vagytok még. Nem kell extrovertáltnak lenni, segítünk átlépni ezeken a határokon, meg a csapat is húzza egymást. Egyébként a Senior-napon lesz Senior Fórum is, szóval ha valaki szeretne többet hallani erről az egészről, gyertek el és kérdezzetek minket is! Rebi: Én is úgy érkeztem, hogy „Én ezt biztos nem! Erre nem vagyok képes!” és mikor ott vagy a csapatban, akkor rájössz, hogy képes vagy rá és menni fog. Pont az a lényeg, hogy kilépj a komfortzónádból, fejlődj, magabiztosabb legyél, kapcsolatokat építs, ezeket mind-mind megadja a seniorság. Várunk! Nina: Ha szeretnéd, gyere, ennyire egyszerű! Sok szeretettel várunk! Fotók: Nagy Henrietta
Amikor senior vagy, elmész a tréningre, a gólyatáborba, az orientációs napokra, hülyéskedünk, nevetünk, de a fősenioroknak áprilistól-augusztusig, akár szeptemberig tart a munkaideje. Arra leszek kíváncsi, hogy mennyire fog sikerülni végig szinten tartani a lelkesedést, az aktivitást. De nem félek tőle, mert ha kicsit elfáradok, ott van Nina, ha Nina elfárad, ott vagyok én. Hajlamosak vagyunk kicsit eltűnni a saját gondolatainkban, de ilyenkor mindig ott a másik.
elkövetkező hetekben tényleg érdemes a Facebook, Insta és Tik-Tok oldalainkat figyelni, ugyanis ott fog zajlani az elsődleges kommunikáció.
A gólyatáborban nincs olyan, hogy én, hanem az van, hogy mi.
A piros pólóra úgy gondolok, mint egy szuperhős köpeny, ha felhúzod, mindenre képes vagy, azt érzed, az egész világot elbírnád.
