Egy új kezdet mindenkinek nehéz, főleg egy olyan nagy váltás, mint az egyetem. Új helyszín, új emberek, új tantárgyak – mindez egyszerre erős kihívást jelent. Sőt, ez a kihívás akár feladáshoz is vezethet minket. De semmi pánik, mert mindig vannak olyanok, akikhez tanácsért fordulhatunk. A mentorhálózat fő feladata a hallgatók segítése és tanácsadása. Dr. Bécsi Zsófia segítségével tudhatunk meg többet róluk.
Mit is jelent maga a mentorhálózat? A mentorhálózat évekkel ezelőtt elindult szervezet. Célja, hogy az oktatók a hallgatókat több területen is segítsék, akár tanulmányi, akár szociális probléma esetén. A nehézséget nem feltétlenül a mentor tudja elhárítani, de ő az, aki felismeri a gondot, és tudja, kihez, melyik szakemberhez célszerű fordulni. A szakemberek megkeresésében is segítenek. A Bölcsészettudományi Karon már évek óta létezett a hálózat, de 2024 óta már az egyetem összes többi karán is működik. Ezzel egy közös szervezetté vált. Milyen céllal jött létre? Az egyetem elkezdése örömet, de egyben nehézséget is okoz a hallgatóknak. Hiszen nem mindenki tudja, hogy az intézet milyen metodikával működik. Így nagyon gyakran megesik, hogy elbizonytalanodnak a hallgatók a tanulmányokkal kapcsolatban, hiszen más kihívásokkal kell szembenézniük, mint amit eddig megszoktak. Itt már nemcsak a tanulásra kell koncentrálni, hanem többek között meg kell oldani a lakhatás problémáit is. De sokan dolgoznak is a tanulás mellett, vagy legalábbis akarnak. Hiszen a megfelelő munka megszerzése sem egyszerű. Sokan az első vizsgaidőszak után eljutnak ahhoz az alapvető kérdéshez, hogy biztosan jól döntöttek-e, valóban ez a jó út számukra? Vagyis felmerül, hogy fel is adják az egyetemet. Ők ilyenkor mindenképpen segítségre szorulnak, arra, hogy átgondolják, jó-e nekik az egyetem. És ha nem jó, akkor mit kellene csinálniuk. Emiatt jött létre a mentorhálózat, hogy ezeket a kérdéseket az érintett diákok át tudják beszélni egy oktatóval vagy hallgatóval. Ezt a nehéz döntést így nem egyedül kell meghozniuk, hasznos segítséget kapnak hozzá. Ez volt az alapkoncepció, ami alapján létrejött, és működik a mai napig a mentorhálózat. Kik a mentorok? Először szét kell választanunk a fogalmat, hiszen vannak oktató- és hallgató mentorok. Hogyan lehet jelentkezni mentornak? Pályázni kell. Az oktatóknak és a hallgatóknak is. A pályázatot minden évben ősszel egy online fórum keretein belül kell benyújtani. A pályázatok alapján a hálózat vezetősége dönti el, kit, kiket vesznek be a mentorok közé.A hallgatók esetében komolyabb konkrét kritériuma nincs a kiválasztásnak. Az egyedüli alapkritérium mindössze az, hogy a jelentkező az egyetem hallgatója legyen. A kiválasztás alapvetően két szempont alapján történik: az egyik a hallgató motivációja, vagyis annak vizsgálata, mennyi ideje, kedve, elszántsága van a munkára. A másik, hogy az adott mentoroktatóval mennyire képes együtt dolgozni, hiszen a munka napi szintű kapcsolattartást feltételez a két mentor között. Limitált számú tagot veszünk fel, a hallgatóknak egy évre szól a megbízásuk, ami után újra lehet pályázni. Miért éri meg hallgatóként mentornak lenni? Természetesen mindig ez a fő kérdés: ha az ember munkát vállal, akkor az neki miért éri meg. Különösen akkor merül ez fel, ha önkéntesen vállalunk valamit. Oktatóként nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. És emellett azért van egy gyakorlati jelentősége, haszna is a tevékenységnek. A mentorhallgatók a diplomájukban kapnak egy betétlapot, ez egy oklevél, ami azt tanúsítja, hogy a hallgató ezt a munkát elvégezte. Maga az elismerés a későbbi munkavállalásnál egyfajta szakmai tapasztalatként is elszámolható. Ez segítség is a friss diplomásoknak, hogy már van bizonyított munkatapasztalatuk. Ezen kívül a mentorálás ideje során a mentorhallgatók különböző tréningeken és képzéseken vesznek részt, ami a mentorálási feladatra készíti fel őket. Az itt megszerzett tudást a későbbiekben is hasznosíthatják. Fotók: Lécser Szabolcs
Először önkéntes alapon működött a hálózat, és az oktatók között terjedt a híre. Most viszont már az a cél, hogy minden intézetben legyen egy mentoroktató. Ezt a célt a karokon belül már elérte a hálózat.
A következő lépés a hallgatókra terjedt ki, hogy ők is segítsék ezt a munkát. Ugyanis sok esetben lehetnek olyan problémák, amikor a hallgató nagyobb bizalommal fordul egy diáktársa felé, mint egy oktatóhoz. Emiatt fontos, hogy a hallgatókat is bevonják a munkába. Intézetenként több hallgató van már, mint oktató. A cél, hogy minél több embert bevonjunk a munkába, hogy tényleg hálózatként tudjon működni.De a tapasztalataim azt mutatják, hogy megvan a hallgatókban a lelki kapocs. Tehát az, hogy jó érzés, ha egy társuknak segíthetnek.
Például az idei első képzést Dr. Gács Boróka tartotta, aki az ÁOK-on tanít. Az ő csapata hozta be Magyarországra a Kék Vonalat. Így a hallgatók egy nagyon színvonalas és hasznos tréningen vehettek részt. A képzés a segítő beszélgetések módszertanáról és a kommunikációs helyzetekről szólt. Ez is egy olyan tudás, amit az élet más területein is kamatoztathatnak – nemcsak a mentorálás során.