„Az egyetemen belül egy kis safe place” – interjú Fejes Nikolettel, a Hallgatói munkaerő-közvetítésért felelős referenssel

Simon Anna
2024.09.27.

Fejes Nikolett negyedik éve tanul angol-biológia tanári szakon. Július elsejétől kezdve a Szolgáltatói Iroda élére nevezte ki a Küldöttgyűlés, valamint ő lett a Hallgatói munkaerő-közvetítésért felelős referens. Beszélgettünk motivációiról, a Szolgiról és a jövőről.

Mesélnél kicsit magadról? Hogyan kerültél Pécsre?


Mindenképpen vidéki egyetemre szerettem volna járni, nem pedig Budapestre, és Pécs fogott meg a legjobban. A nővérem is itt tanult, tőle hallottam arról, milyen családias is, amit nagyon szeretek. 

A tanári szakot pedig azért választottam, mert volt egy nagyon jó magántanárom, egy egyetemi program keretein belül tanított németül egy akkori hallgató. Azóta sem tudok sajnos németül, de nekem ő mutatta meg, mennyire lelkesen és kreatívan is lehet ezt csinálni. Mai napig tartom vele a kapcsolatot és bár megpróbált lebeszélni a tanári pályáról, számomra nagy motivációt ad. 


Mivel foglalkozol az egyetemen kívül?


Most, hogy megkaptam a Szolgit, eléggé feléli a szabadidőm. Egyébként ugyanazzal, mint minden egyetemista: néha edzek, nagyon szeretek főzni, rengeteget vagyok a barátaimmal, ilyesmik. 


És hogyan kerültél ebbe a szerepbe? 


Egy éve dolgoztam már a Szolgiban, akkor még Andris vezette. Nagyon jó kis csapatunk volt, szerettem ott dolgozni. Amikor jött a lehetőség, hogy én vegyem át a vezetést, nagyon szívesen vállaltam. Nyilván izgultam azért, de egyáltalán nem bántam meg. 


Miben is áll a tisztség, milyen feladataid lesznek?


Nagyon más, mint eddig. Néhány barátnőm meg is szokott lepődni, hogy már nem látnak a pultban. Amíg csak simán szolgis vagy, csak a vásárlókat szolgálod ki, én viszont már a csapatot koordinálom és pénzügyekkel, rendelésekkel foglalkozom.

Valamint ugye nem csak a Szolgit viszem, hanem a BTK-val kapcsolatos diákmunkákért is én felelek. 


Milyen esetekben (és hol) keressenek a hallgatók?


Ha szeretnének a Szolgiban dolgozni, akkor mindenképp! De kereshetnek bármilyen munkával kapcsolatban, ami a BTK-hoz köthető, például ilyen a diplomaosztó, vagy a gólyacsomagok rendezése. Általában nem is kell keresni, a BTK-s csoportba szoktam beírni a lehetőségeket. Először általában a szolgisokat kérdezem, hiszen mégiscsak ők a csapatom, de szerintem úgy a legfairebb, ha gyorsaság alapján választom ki a jelentkezőket. 




Fotó: Czicza Szabolcs


Melyek a legnagyobb kihívások? 


Egyértelműen az, hogy nem lehet halogatni. Ráérős ember vagyok, de ez itt nem működik, ebben a munkakörben nagyon fontos az előretervezés. 

Illetve nehéz megtalálni azt a középutat, hogy az ember hogyan legyen kedves és megértő, úgy, hogy az ne menjen a munka rovására. Türelmes vagyok, megértem, ha valakinek például zsúfolt az órarendje, viszont a határozottság szerintem fontos a vezetői szerepben. 


Hogyan látod a Szolgi jövőjét?


A Szolgiban az a legfontosabb, hogy bárki, mindenki be merjen jönni segítséget kérni. Az egyetemen belül egy kis safe place, ahova be lehet térni jegyzetért vagy csak eligazításért is. Nyugodtan kérdezzetek, mi ugyanolyan hallgatók vagyunk, mint ti!


Az én célom az, hogy amennyire lehet, környezettudatosak legyünk. Ez kissé talán hipokrita, hiszen nyomtatós hely, de vannak kezdeményezések, amiket szeretnék továbbvinni. Még nem sokan tudnak róla, de ilyen például a refüzet, mely újra felhasznált lapokból áll és tőlünk lehet vásárolni. 


Mik a személyes tervek? Mi hiányzik majd leginkább az egyetemről?


Még három év, mire végzek, úgyhogy gondolkodom még rajta, hova tovább. Szeretnék tanítani, ugyan nem feltétlen Pécsen, de mindenképpen Magyarországon. 

Nekem az egész társaság és a kolis élet is nagyon fog hiányozni, nem csak a barátok, hanem a teljes közösség. Tanárisként nagyon sok élete van az embernek, a több különböző szakról sokféle baráti klikk összejön.. Tulajdonképpen ezt az életritmust, ezt az átmenetet a gyerek és felnőtt lét között lesz nehéz elengeni. 


Van esetleg bármilyen jótanácsod a hallgatóknak?


A barátok nagyon fontosak, szerezzenek maguk köré olyan társaságot, akikkel motiválják, felhúzzák egymást! Vessék bele magukat minél több újdonságba!


Nagyon sok program és lehetőség van az egyetemen, csak merjék magukat kipróbálni bármilyen szerepben! 


Legyél nyitott, határozott és hidd el magadról, hogy meg tudod csinálni!



Create Account



Log In Your Account