„Jó úton haladok a céljaim felé” – Interjú Pál Rebekával, a Kommunikációs Bizottság új elnökével

Csenki Janka
2024.08.29.

A Kommunikációs Bizottság élére júliustól új hallgató került Pál Rebeka személyében, aki kommunikáció- és médiatudomány szakon tanul, így közel áll hozzá a terület. Új szerepkörében jól ötvözheti tanulmányait, illetve munkáját, ezek kapcsán kerestem fel egy beszélgetés erejéig.

Mesélnél magadról pár szóban?

Jövőre leszek harmadéves a kommunikáció- és médiatudomány szakon az angol nyelvű képzésen. Alapjáraton Mohácson laktam egész gyerekkoromban, oda jártam általános iskolába is. Gimnazistaként kerültem Pécsre a Nagy Lajos Gimnáziumba, innen ered a pécsi kötődésem. Amikor továbbtanulásra került a sor, meg se jelöltem más egyetemet, csak a PTE-t. Egyrészről, mert minden barátom itt maradt, másrészről, mert nagyon szeretem ezt a várost. Szeretem, hogy kicsi és nem túl nagy a nyüzsgés.

Honnan ered a terület iránti érdeklődésed?

11 évig versenyszerűen kézilabdáztam, így gyermekkorom óta életem része a sport. Nagyon érdekel a Forma–1 és a motorsport világa, az egyetem elvégzése után szeretnék sportriporter lenni. Vonz még a műsorvezetés, illetve a PR is.


Lényegében amit most csinálunk a bizottságban, az is PR, így mindenképpen jó úton haladok a céljaim felé!

Hogyan kerültél a Kommunikációs Bizottságba? Van tapasztalatod hasonló feladatkörben?

Ez elég vicces, mert a gimiben DÖK-ös voltam, és akkoriban nem álltak közel hozzám a DÖK-gyűlésekkel kapcsolatos feladatok. Amikor tavaly február-március körül tagfelvételt hirdettek a Kommunikációs Bizottságba, én még akkor is vonakodtam, hogy vajon nekem való-e a feladat. Végül a legjobb barátnőmmel, Katával közösen jelentkeztünk a két meghirdetett pozícióra, legfőképp azért, mert a most végzett kommunikációs elnökünk, Shermi (Fábián Patrik) Katának a seniorja volt a GT-ben, így ismertük egymást. Aztán mindketten be is kerültünk, és egyáltalán nem bántam meg a jelentkezést! A HÖK működése teljesen más, mint a DÖK-é. Sokkal nagyobb szabadságunk van a munkában, kapunk alkotói szabadságot, és meghallgatják, hogy mit szeretnél véghez vinni, milyen ötleteid vannak, ami szerintem rendkívül fontos. Nagyon szeretek ilyen módon kreatívkodni, online tevékenykedni, ötleteket kitalálni, majd megvalósítani. Ahhoz képest, hogy mennyire „negatív” élményem volt a DÖK-ben, annyira pozitív élményem van most a HÖK-ben.

Mit jelent pontosan a Kommunikációs Bizottság? Milyen feladatokat láttok el?

A Kommunikációs Bizottság manageli az összes BTK HÖK egyetemi social media platformot jelenti. Fent vagyunk Instagramon, Facebookon és TikTokon is. Mi vagyunk felelősek az ezen platformokra való tartalomgyártásért, például posztkészítésért vagy egy TikTok-videó leforgatásáért. Az első nagy feladatunk a Senior válogatóra való tartalomgyártás volt tavaly májusban, amire egy egész TikTok- és Instagram-kampány épült fel. Lényegében minden egyes nagyobb eseményhez ilyesfajta kampányokat csinálunk.


De mindenféle fontos információt – pl. tárgyfelvétellel vagy OMHV-kérdőívekkel kapcsolatban –, is mi közvetítjük a hallgatók felé.

Ezen kívül minden nagy eseményen  ott vagyunk, a gólyatábortól kezdve a nyílt napokon át egészen a diplomaosztóig.

A Kommunikációs Bizottság elnökeként miben változtak a feladataid az eddigiekhez képest?

Az elkövetkező időszakban nekem kell koordinálnom a Bizottság munkáját. Ezt most gyakorolhattam is a Senior napon, amit áprilisban tartottunk. Idén szerveztünk először ilyen eseményt, és nagy szerepet kaptam a lebonyolításban. Egy mostani projektünk a Mini PB print, ami a PécsiBölcsész magazin gólyaszáma. Ebben nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a social media oldalaink megfelelően ki legyenek emelve, így az új hallgatók rögtön megtalálhatnak minket. Mostantól az én felelősségem, hogy amit továbbítunk a HÖK elnökünknek, az olyan munka legyen, amit büszkén adunk ki a kezünk közül. Szerintem Shermitől, mint elődtől, olyan tudást kaptam, aminek köszönhetően jól fogom tudni végezni a munkámat. Nagyon jó mentor volt, és remélem, hogy legalább fele olyan jó kommunikációs elnök leszek, mint ő!



Mi az, amire nagyobb hangsúlyt szeretnél fektetni, vagy szívesen megújítanál az elnökséged ideje alatt?

Mindenképp szeretném továbbvinni és fejleszteni a Senior napot, mert szerintem egy nagyon nagy sikerű és jó hangulatú esemény volt, olyan típusú, amilyen még nem volt a PTE-n. Valamint nagyon szeretném megnyomni a TikTok-ot. Most többen vagyunk a Bizottságban, mint amikor én kezdtem. Azóta felvettünk egy külön a TikTokért felelős személyt is. Ő találja ki és készíti el a videós tartalmakat. Mindenképpen szeretnék erre fókuszálni, mert hiába van fent mindenki Instán, a TikTok az, amit a legtöbbet pörget az ember, és ha ott bekerülünk a Foryou-ba, akkor áramlani fog az információ. Ha ott megtalálnak minket, akkor jó úton haladunk. Azt is a lényegesnek tartom, hogy ne csak a saját, hanem a szélesebb közönséghez is szólni tudjunk, pl. hogy a városon belül is megismerjenek minket az emberek, akár a gimnazisták körében, akik még nem tudják, hol tanuljanak tovább.


Szeretnénk, hogy ők is rátaláljanak a BTK-ra.

Milyen visszacsatolást kaptok a hallgatói elérésekről?

Vannak év végi statisztikák arról, hogy mennyi Facebook- és Instagram-elérésünk volt az egyes posztokkal. Fontosnak tartjuk, hogy megmaradjon a BTK domináns zöld színe, de legyenek szép grafikák mellette. Ebben szerintem egyébként nagyon elől járunk a PTE karai között, nekünk van az egyik legegységesebb Instagram-oldalunk. A TikTok-csatornánkon fejlődtünk a legtöbbet az elmúlt egy évben, több hallgató is megjegyezte, hogy a pesti barátaikhoz is eljutott egy-egy videónk. Szerintem nagyon jó a szórakoztató jellegű és az informatív tartalom aránya az oldalainkon. Ez is a Kommunikációs Bizottság egyik fő feladata: ne csak elérje a hallgatókat, hanem meg is fogja őket. Törekszünk rá, hogy olyan tartalmakat készítsünk, amit nemcsak végiggörgetnek a hallgatók, hanem el is szeretnék olvasni, meg szeretnék nézni, rá szeretnének kattintani. A PécsiBölcsész magazinnál is az a célunk, hogy minél több hallgatót érjünk el. Folyamatosan nézzük azt, hogy milyen cikkek azok, amik esetlegesen jobban érdekelték a hallgatókat. Szerintem kivételes dolog, hogy van egy szócsövünk, egy saját, hallgatók által működtetett magazinunk. Ezt kevesen mondhatják el magukról.

Hogyan zajlik az ötletelés és a munka? Milyen sűrűn vannak megbeszéléseitek?

Eddig hárman dolgoztunk a Kommunikációs Bizottságban, mostanra viszont kinőttük magunkat. Van két tagunk, akik állandó bizottsági tagok. Van egy videókért felelős tag, aki csak a TikTokkal foglalkozik, van két gyakornok – akik a szakmai gyakorlatot töltik nálunk a Kommunikáció és médiatudomány szakról –, valamint egy kommunikációs elnökhelyettes. Velem együtt összesen heten vagyunk a Bizottságban, így kicsit nehezebb a meetingeket összeegyeztetni. Egyébként havi rendszerességgel vannak gyűléseink. Amikor húzósabb időszaknak nézünk elébe – például a gólyatábor és annak kampánya –, akkor több megbeszélésre van szükség. Most kicsit nehezebb, hiszen nyár van, mindenki otthon pihen. A legtöbben nem pécsiek, így habár a nagyobb volumenű kampányoknál a személyes találkozót preferáljuk, nyáron a könnyítés érdekében online szoktuk tartani a meetingeket. Van egy Messenger-csoportunk is, ott történik a napi szintű kommunikáció, ahol mindig megbeszéljük a feladatokat.

Milyen a csapat? Jól össze tudtok dolgozni a többiekkel?

Én nagyon szeretek csapatban dolgozni, így jobban is preferálom a csoportmunkát. Jó érzés tudni, hogy van mellettem még hat leányzó, akikhez bármikor fordulhatok, nem csak az én feladatom lesz mindent csinálni. Nyilván rajtam van a nagyobb felelősség, de szerintem nagyon sok pozitívuma van a munkamegosztásnak és az együttműködésnek. Úgy gondolom, hogy nagyon jó a csapat, egy nagyon jó közösséget sikerült összehoznunk. A Senior nap volt az első alkalom, hogy kipróbáltuk ezt a nagy csapatot, és én azt látom, hogy jól tudunk együttműködni. Az egyetem első egy évében nem ismertem senkit a BTK-n. A mi szakunk eddig kint volt a Zsolnay Negyedben, most fogunk átköltözni a BTK főépületébe. Ezért is alakult úgy, hogy nem nagyon találkoztam emberekkel, nem jártam a Szenesbe. Nekem az első lépést a közösségi életbe a HÖK-be való bekerülés hozta el. És ez adta meg a következő löketet arra, hogy seniorkodjak is. Így rengeteg embert megismerhettem az egyetemen belül, olyan barátokra tettem szert, akik meghatározók lesznek az életem végéig.

Mindenképpen megéri követni a PécsiBölcsészt FacebookonInstagramon és TikTokon is, hiszen ott minden fontos, szükséges információt megtalálhattok a szórakoztató tartalmak mellett. A Bizottság munkájának hála a külső szem is betekintést nyerhet az igazi PécsiBölcsész-létbe!

Fotó: Czicza Szabolcs 


Create Account



Log In Your Account