„Hogy a külföldi hallgatóknak jobb legyen itt” – interjú Keresztes Ádámmal, a BTK HÖK új külügyi referensével
Endrődi Csaba
2023.01.19.
Keresztes Ádám most végezte el az első évét a PTE BTK pszichológia szakán. Előtte három évet élt Angliában, és a Sheffieldi Egyetemen vegyészmérnöki diplomát szerzett. Szinte azonnal belecsöppent a diákéletbe, és aktív része lett az ottani hallgatói önkormányzatnak. Itt, a PTE-n, egy év alatt a Student Hub tagjaként rengeteget segített külföldi diákoknak, de a közösségi életért is sokat tett: számos programot szervezett és bonyolított le a csapattársaival. Július elsejétől már Ádám a HÖK új külügyi referense, mi pedig az újonnan kapott munkájáról kérdeztük.
Miért nem helyezkedtél el a szakmádban, és miért döntöttél úgy, hogy Pécsre jössz pszichológiát tanulni?
Nagyon élveztem Angliát, de rá kellett jönnöm, hogy nem való nekem a mérnöki pálya, inkább emberekkel szeretnék foglalkozni. Úgy érzem, hogy jó pszichológus és kutató lehetnék.
Azért döntöttem Pécs mellett Budapest helyett, mert sok ismerősöm ajánlotta a várost, én is sokat jártam ide, és nagyon megkedveltem, illetve a képzésről is sok jót hallottam.
Mit tanultál Angliában, ami hasznos lehet a jelenlegi munkád során?
Azt gondolom, hogy hasznos lehet az, hogy én is voltam egy másik országban hallgató, így tudom, mit gondolhatnak a Pécsre látogató külföldiek.
Engem is értek nehézségek, például az ottani dialektus miatt még metrójegyet vásárolni is kihívás volt, pedig beszélek angolul.
Sheffieldben sokkal több a külföldi diák, illetve a hozzájuk kapcsolódó program, és most azon gondolkodom, hogy ezek közül miket lehetne átvenni és a pécsi létszámhoz alakítani.
Hogyan lettél külügyi referens?
Az elődöm, Kibédi-Varga Ádám (becenevén KV) új embereket toborzott a Student Hub-hoz, és úgy gondoltam, hogy ez jó lehetőség arra, hogy beszálljak a BTK közösségi életébe.
Azt éreztem, hogy ez egy hozzám illő feladat, hiszen jól beszélek angolul, és a közösségszervezés terén is vannak korábbról tapasztalataim.
Nem bántam meg, hogy jelentkeztem, nagyon jó csapatba kerültem. Egy tanévnyi hub-os munka után KV engem ajánlott, hogy legyek az utódja. Szerintem az angliai tapasztalataim miatt döntött így, illetve az is fontos tényező, hogy én most leszek másodéves, még egy ideig be tudom tölteni ezt a munkakört, nem kell szakdolgozattal, záróvizsgával foglalkoznom.
El tudnál mondani néhány fontos információt a Student Hub-ról?
A Hub tavalyi felállása úgy nézett ki, hogy voltunk öten ügyelősök, plusz KV mint külügyi referens. Egy csapatként dolgoztunk, voltak megbeszéléseink, amikor egyeztettük a programok tervezetét, szétosztottuk a feladatokat, programfelelősöket jelöltünk ki. Emellett persze felváltva ügyeltünk az irodában.
Ha bejött hozzánk egy diák valamilyen problémával, azt mindig igyekeztünk azonnal megoldani. Eddig mindenkinek tudtunk segíteni.
Meg fog változni a Student Hub működése?
A jövőben a Student Hub mellett létrejött a BTK HÖK Külügyi Bizottsága, én mindkettőnek tagja vagyok. A Hub és a Bizottság együtt fog dolgozni. A hub-os csapatért én leszek felelős: ellenőrzöm a beosztást, felügyelem a munkát. A jövő évi tagokat kiválogattuk, számukra lesz majd egy tréning, amit én szervezek.
A tagok feladata főképp a külföldi hallgatók problémáinak megoldása lesz, de az események lebonyolításánál is szükség lesz rájuk.
A külföldiek a Hub képviselőivel fognak találkozni, őket fogják ismerni, a Külügyi Bizottság pedig a programok szervezésében és a kommunikációban segít. Jövőre egy külföldi hallgató is fogja erősíteni a csapatot, erre eddig még nem volt példa.
Mit gondolsz a Student Hub új csapatáról?
Az új tagok alkalmasak a feladatra, azt látom, hogy olyan emberekkel tudok majd együtt dolgozni, akiknek ugyanazok a céljaik, mint nekem,
hogy a külföldi hallgatóknak jobb legyen itt.
Mivel vagy jelenleg elfoglalva, és mivel leszel a tanév kezdetétől?
Dolgozunk egy információs csomagon, nevezhetjük kisokosnak is, ami nekem óriási segítség lett volna, amikor Sheffieldbe mentem.
Alapvető információk vannak benne, amik nincsenek egy helyen leírva sehol, például hogyan lehet eljutni a reptértől egészen az egyetemig, tájékoztató a Student Hub-ról, információ néhány fontos pécsi helyről.
A Bizottsággal programokon és kommunikációs stratégián dolgozunk, még a szemeszter kezdete előtt elkészítjük az eseménynaptárt, később pedig a programok lebonyolításán lesz a fókusz. Ami még fontos, hogy a közeljövőben a Hub tagjaival át szeretném alakítani az irodát.
Mi az, ami könnyíti a munkádat?
KV személyes tanácsokat adott nekem, például felhívta a figyelmemet, hogy igyekezzek jól beosztani az időmet, hogy a feladatomra is tudjak figyelni, de mellette a tanulásra is. Sokszor segít nekem, legutóbb például a Student Hub-ba jelentkezők interjúztatása során, hiszen nagyon sok tapasztalata van az alkalmas emberek kiválasztásában, a mostani interjúk során jól jöttek a meglátásai. Technikai dolgokban is segített, mutatott pár szoftvert, amit ő használt a munkája során. Úgy érzem, KV mellett a csapatomra is fogok tudni számítani, mert nem csak én fogok figyelni a tagokra, hanem ők is rám.
Az is hasznos, hogy idén végeztünk egy elégedettségi felmérést a nemzetközi hallgatók körében, ami fontos visszajelzés volt.
Mi az, ami kihívást jelent számodra?
Nem feltétlenül nehezítő körülmény, de előfordul, hogy a külföldi hallgatók először az oktatókhoz fordulnak segítségért.
Én majd igyekszem beszélni a tanárokkal, hogy ha lehet, irányítsák a tanulókat hozzánk, és ne vegyenek plusz terhet a vállukra.
Nem teszi egyszerűbbé a dolgunkat, hogy a külföldi hallgatók szeretik az ugyanolyan nemzetiségűekkel tölteni a szabadidejüket, illetve szerintem a magyar hallgatók sem vegyülnek eléggé a külföldiekkel, ami hátráltatja azt, hogy beilleszkedjenek a hazai diákéletbe. Igyekszünk majd jobban hirdetni a magyarok által szervezett programokat a külföldieknek.