Munka és utazás Amerikában – Interjú Kovács Viviennel, a Camp Leaders program résztvevőjével
Sok egyetemistában felmerülhet a gondolat, hogy mit is kezdjen a tavaszi vizsgaidőszakot követő jó néhány hét hosszú nyári szünettel. Örök dilemma ilyenkor, hogy melyiket válassza az ember: a munkát, az utazást vagy a barátokat? Kovács Viviennek, a PTE BTK szociológia BA-szakos hallgatójának az idei nyáron egyikről sem kellett lemondania, köszönhetően a Camp Leaders programnak. Ennek segítségével Vivi a 2022-es nyarat az Egyesült Államokban töltötte, ahol nemcsak dolgozni, hanem az országot felfedezni is lehetősége nyílt. Az alábbi interjúban Vivivel kulturális különbségekről, a Camp Leadersről és az amerikai tapasztalatairól beszélgettünk.
El tudnád nekem mondani, mi is az a Camp Leaders pontosan? Kiknek elérhető ez a program? A Camp Leaders egy nemzetközi cég, aminek magyar irodája is van. Diákoknak szerveznek nyári munkát az Egyesült Államokba. A Camp Leaders segítségével gyerektáborban tud az ember tíz hetet dolgozni. Az kell hozzá, hogy betöltsd a 18. életévedet, és egyetemista legyél, legyen egy alap angoltudásod, hogy meg tudd értetni magad, és te is megértsd a dolgokat. Emellett ne legyen büntetett előéleted. Hogyan zajlik a jelentkezés? Én úgy jelentkeztem, hogy rákerestem a Camp Leaders oldalára a neten, és regisztráltam. Ott volt egy tájékoztató, amiben elmondtak mindent. Felhívtak a Camp Leaderstől, és megbeszéltünk egy interjúidőpontot, ahol felmérték az angoltudásomat, és elmondták, mire számíthatok a következő hónapokban. Az interjú után folytatódott a regisztrációs folyamat. Meg kellett csinálni a profilomat, sok mindent leírni magamról, például hogy mit dolgoztam eddig. Miután ezt elkészíted, a táborok látják a profilodat, és megkereshetnek egy állásajánlattal. Azt mondtad, hogy úgy kezdtél neki a folyamatnak, hogy rákerestél az oldalukra. De hol hallottál róluk először? 16 éves voltam, amikor először találkoztam a Camp Leaders nevű céggel egy Facebook-hirdetésben. Majd onnantól kezdve mindenhol láttam: Instán, a suliban a plakátokon. Aztán volt olyan ismerősöm is, aki kiment. Ez adott bátorságot arra, hogy én is jelentkezzek. Mi volt a motivációd? Miért éppen az Egyesült Államokat választottad? Nekem már 10 éves koromtól fogva nagyon nagy álmom volt Amerika. Mindig néztem róla a képeket, meg hogy mennyibe kerül kiutazni. De mindig arra jutottam, hogy nagyon drága. Ráadásul egyedül nem mentem volna, és nem volt olyan barátom, aki csak úgy ki tudott volna jönni velem egy utazásra. Ám minél többet olvastam erről a programról, annál biztosabb voltam benne, hogy ez nekem is sikerülhet, és én is megvalósíthatom az álmaimat. Amerika messze van Európától, nem mindig tudja megoldani az ember, hogy odautazzon. Én nagyon szeretek utazni, és az USA volt nálam a toplista élén. Az volt a legnagyobb motivációm, hogy teljesítsem ezt az álmomat. Említetted, hogy eleinte nehezen találtál embereket, akik kiutaznának veled. Végül egyedül vettél részt a programon, vagy barátokkal mentél? Nem egyedül mentem végül, hanem egy barátnőmmel. Még egyszer említettem neki ezt az egészet, és mondta, hogy ő is látta, és elgondolkodott rajta. De utána ez annyiban is maradt, nem beszéltünk róla. Majd tavaly nyáron írtam neki, hogy én amúgy regisztráltam. Azt válaszolta, ő is sokat gondolkodott rajta, így végül ő is regisztrált. Ez úgy van a Camp Leadersnél, hogy ha többen szeretnétek menni, akkor össze lehet köttetni magatokat, hogy a táborok együtt vegyenek fel titeket, és együtt utazzatok ki. Így végül vele utazhattam. Egy gyerektáborban dolgoztál. Mivel foglalkoztál kint pontosan, mi volt a munkád? Én konyhára jelentkeztem, konyhai kisegítőnek. Sok ilyen munkám volt előtte, például pultoskodtam, így azt gondoltam, ez illene hozzám a legjobban. A gyerekfelügyelő pozíción is gondolkodtam, viszont az nagyobb felelősség, és ott tényleg csak a gyerekekkel vagy. Úgy voltam vele, hogy szeretnék inkább a velem egykorúakkal lenni, és velük együtt dolgozni. Mesélj egy kicsit a táborodról is! Amerikán belül az Arkansas állambeli, Camp Ozark nevű keresztény táborban dolgoztam. Ez Dallastól 5 órára található, úgyhogy eléggé délen, pontosabban inkább délkeletre. Ez egy keresztény tábor volt, úgyhogy sok szabályhoz kellett alkalmazkodnunk. Például telefon- és elektronikamentes tábor volt. A telefonjainkat csak szabadnapokon használhattuk. Gépeket biztosítottak, hogy tudjuk intézni az utazásokat, vagy a családnak tudjunk írni, hogy mi újság. Nekem abszolút nem hiányzott a telefon. Dolgoztunk, programokat szerveztünk, játszottunk, így egyáltalán nem jutott eszembe, hogy telefonozni szeretnék, vagy meg szeretnék nézni valamit a neten. De szabadnapon is, amikor ott volt a telefonom, egyszerűen felhívtam a családomat, és ennyi, mert nem volt szükségem arra, hogy használjam. És amikor programokat szerveztetek a tábor ideje alatt, akkor tudtatok utazni a táboron kívül is? Vagy inkább ott maradtatok bent, a tábor területén? Amikor dolgoztunk, mindenkinek meg volt adva, hogy mikor van szabadnapja. Általában nyolc embernek volt ugyanazon a napon szabadnapja. Olyankor a tábor biztosított nekünk autót meg egy sofőrt, aki elvitt minket bárhova, ahova kértük. Az úti cél általában Mount Ida volt, egy kisebb város a tábor közelében, valamint Hot Springs. Legtöbbször Hot Springsbe mentünk. Ebben a városban volt sok üzlet: Walmartba és enni is sokszor elvittek minket. Voltak nemzeti parkok, kilátók is, ahova kértük, hogy vigyenek el. Mindig megnéztük, mi az, ami viszonylag közel van, úgy egy-másfél óra távolságra a tábortól, és oda terveztük az utunkat. Meg volt szombatonként egy félszabadnapunk, amikor a gyerekek hazamentek. Ilyenkor legtöbbször a közeli tóhoz mentünk ki, ami nagyon szép volt. Úgyhogy tudtunk utazgatni is, miközben dolgoztunk. Egy kicsit szeretnék még a táborhoz visszakanyarodni. Azt el tudnád nekem mesélni, hogy egy átlagos napod hogy nézett ki a táborban? Olyan napra gondolok, amikor dolgoztál. Mivel mi adtunk a gyerekeknek enni, 6:30-ra kellett bemennünk a konyhára. Két konyha volt a táboron belül, és mindenki be volt osztva, hogy melyikbe megy. 6:30-ra odamentünk, előkészültünk, megcsináltuk a kávét, a narancslét. Utána megvártuk a gyerekeket, megreggeliztek, majd mi is, aztán feltakarítottuk az ebédlőt. Reggeli után mindig volt két-két és fél óra szabadidőnk, amikor azt csináltunk, amit akartunk, legfőképp a staff házban, ahol laktunk. Utána visszamentünk 11:30-ra, akkor is megcsináltuk az üdítőt az ebédhez, előkészültünk, kipakoltuk a dolgokat. Majd jöttek a gyerekek, megebédeltek, utánuk pedig mi is. Ebéd után mindig többet kellett takarítani. Az ebéd és a vacsora között viszont nem volt annyi szabadidőnk, mint délelőtt. Legtöbbször egy-másfél óránk volt, amikor aztán mindig volt mish-mash. Ez azt jelentette, hogy a táboron belül a gyerekek és a dolgozók bármilyen programon részt vehettek. Bármit kipróbálhattunk a csúszdázástól a lovagláson át az íjászatig, céllövésig. Paintballozni is lehetett. Abban az egy-másfél órában mindig szórakoztunk és a gyerekekkel együtt játszottunk. Utána mentünk vissza 5 órára a vacsit előkészíteni. Jöttek a gyerekek, ettek, aztán felkészültünk másnapra. Ha mondjuk gyümölcsöt kellett darabolni, azt megcsináltuk, meg kitakarítottunk, és 7-7:30 körül végeztük. Utána az egész esténk szabad volt. Mivel konyhán dolgoztál, többször szóba került már az étkezés. Ti is ugyanúgy megkaptátok az ellátást, mint a gyerekek? Ez is a program része? Igen, sőt! Sokszor nem is a gyerekek után ettünk, hanem a gyerekek előtt. Így mindig maradt nekünk bőven minden. Mindig odafigyeltek ránk, hogy eleget együnk, igyunk. Bármiből vehettünk, amit szerettünk volna. Teljes ellátást kaptunk. És a szállás milyen volt? Az összes nemzetközi dolgozót egy nagy házba tették, külön a fiúkat és külön a lányokat. Én nagyon szerettem. 20 lánnyal éltem egy szobában, amit az elején nehéz volt megszokni, hiszen voltak olyanok, akik nagyon sokáig voltak fent. Az elején még korán aludtam, de aztán én is átlendültem, és mindig nagyon későn mentem lefeküdni, mert jól elvoltunk. Az emeleten volt egy közös tér, ahol lehetett csocsózni. Ott voltak a gépek, lehetett zenét hallgatni, filmezni, társasozni. Minden ilyen szórakozási lehetőséget megadott nekünk a tábor. A szobákban biztosítottak ventillátorokat is, mert még éjszaka is nagyon meleg volt. Napközben 40 fok volt! Magyar szemmel milyennek láttad az országot? Tapasztaltál nyelvi akadályokat, kulturális nehézségeket? Nyelvi akadályok nem voltak. Nagyon jó fejek az amerikaiak. Nagyon nyitottak és barátságosak, mindenben segítettek. Mindig próbáltak lassan beszélni, hogy mi is teljes mértékben megértsük, amit mondanak. A legtöbb munkatársam mexikói volt, de ők is jól beszéltek angolul. Sokat beszéltek spanyolul, de ha ott volt más, aki nem értette a nyelvet, akkor angolul beszéltek természetesen, úgyhogy ezzel nem volt probléma. Kulturális különbség? Hát, Amerika teljesen más. Nagyon szeretem, mert sokkal nyitottabbak és elfogadóbbak, mint a magyar emberek. Ami még kifejezetten tetszett, hogy örülnek más örömének és sikerének. Nagy különbség van Amerika és Európa között ételek szempontjából is. De nem mondanám, hogy jobb az ő gasztronómiájuk, mert azért nagyon hiányzott a magyar étel már egy hét után. Ha már említetted a munkatársakat. Hány magyar volt a táborotokban? Tizenketten voltunk magyarok, ha jól emlékszem. És más nemzetiségűek mennyire voltak? Mennyire volt nemzetközi a közeg? Nagyon sok amerikai volt. Ez egy elég nagy tábor, ezerkétszáz gyerek volt hetente, és majdnem ugyanennyi dolgozó. Az amerikaiak legfőképp gyerekfelügyelők voltak. Nekem volt kolumbiai munkatársam is, voltak mexikóiak, szlovákok. Páran Angliából jöttek, illetve volt egy skót dolgozó is. Olyan is volt, aki a Dél-afrikai Köztársaságból jött! Úgyhogy elég nemzetközi volt a közeg. Sok embert megismertem, és szerencsére nagyon jóban is lettem velük. Arról már meséltél, hogy a tábor alatt hova volt lehetőséged eljutni. De úgy tudom, a tábor utáni utazás is fontos része a programnak. Miután vége lett a tábornak, utaztál még valahova? Mikor regisztrálsz a Camp Leadersnél, és már ott tartasz, hogy megveszik neked a repülőjegyet, meg kell adnod, hogy hány napot szeretnél az USA-ban tölteni a tábor után. A vízumszabályok szerint ez maximum 30 nap lehet. Mi 10 napot jelöltünk meg a barátnőmmel, amit utazással töltöttünk. Úgy voltunk, hogy amit keresünk zsebpénzt, azt 10 napra el tudjuk osztani, és biztosan elég lesz. Úgy terveztük, hogy megnézzük New Yorkot, aztán Los Angelest, és onnan megyünk haza. De úgy alakult, hogy megnéztük Dallast is, mert onnan olcsóbb volt a repülőjegy New Yorkba. Utána New Yorkban töltöttünk három napot. Egy magyar nőnél szálltunk meg, aki nagyon aranyos volt, és sok tanácsot adott nekünk. New Yorkból sokkal olcsóbb volt a repülőjegy Las Vegasba, mint Los Angelesbe, így végül Las Vegasba mentünk. Ott összefutottunk a magyar fiúkkal, akikkel egy táborban voltunk. Béreltünk autót, és elmentünk megnézni a nagyobb nemzeti parkokat: a Zion Nemzeti Parkot, a Grand Canyont, a Horseshoe Bendet, majd a Valley of Fire Nemzeti Parkot is, ami Las Vegastól egy óra. Utána Las Vegasban is töltöttünk egy éjszakát, majd a barátnőmmel elbuszoztunk Los Angelesbe. Ott négy napig voltunk. Igazából teljesen kimaxoltuk ezt a 10 napot. Minden összejött, és abból a pénzből jött össze, amit a nyár során én magam kerestem meg, nem kellett a saját pénzemhez nyúlnom! Most kicsit evezzünk elméletibb vizekre. Mit gondolsz, neked mint egyetemistának mit adott a program? Milyen pozitív hozadékai lehetnek egy amerikai nyárnak a hozzád hasonló fiatalok számára? Nekem elsősorban egy sokkal magabiztosabb angol nyelvtudást biztosított a program. Voltak magyarok, de próbáltam más nemzetiségekkel is lenni, mexikóiakkal, amerikaiakkal, ott pedig csak az angolomat használtam. Úgyhogy nyelvtanulás szempontjából mindenképpen megéri egyetemistáknak kimenni. Emellett megtanultam, hogy hogyan éljek a családom nélkül, hogy talpraesettebb legyek, és sokkal jobban bízzak magamban és az ösztöneimben. Önbizalmat szereztem, mert az, hogy a tábor után én voltam, aki leszervezett egy tíznapos utazást a világ másik felén, és minden sikerült, és két 20 éves lány ennyi helyre elment egyedül, az elég nagy dolog és elég nagy felelősség. Ezáltal azt tanultam meg, hogy bárhol vagyok a világon, tudok alkalmazkodni, meg tudom tervezni a dolgokat, és túlélek. A másik, amiért egyetemistáknak végképp megéri kimenni, hogy egy teljesen másik kultúrába nyersz betekintést, és olyan helyekre jutsz el, ahová más nagyon ritkán és nagyon drágán. Itt pedig kint tölthetsz két és fél-három hónapot Amerikában, jó áron. És ez később nagyon jól mutat az önéletrajzban is szerintem. Milyen tanácsot adnál azoknak, akik szívesen részt vennének a programban, de még gondolkoznak, hogy jelentkezzenek-e? Szerintem merjenek jelentkezni, és próbálják ki, mert nem fogják megbánni. Utána, amikor hazajönnek, csak annyit szeretnének majd, hogy megint visszamenjenek a táborba. Én nagyon féltem attól, hogy nem fogok beilleszkedni, féltem attól, hogy az angolom nem elég jó, meg hogy távol leszek a családomtól. De a felnőtt élet egyrészt ezzel is jár, hogy ezeket megtanuljuk. És itt aztán tényleg meg lehet tanulni! Nem kell félni semmitől, mert mindenki nagyon-nagyon kedves és befogadó lesz. És egyszerűen csak élvezni fogod az életet. Már úgy gondolom, kár volt félnem ennyi mindentől, és kár volt izgulnom, mert ahogy kiértem, egy-két nap elteltével azt éreztem, hogy egy másik otthonba kerültem, annyira jó volt. Szóval mindenképp próbáljátok meg! Akinek meghozta a kedvét az interjú a programban való részvételre, az alábbi linken tud regisztrálni: 
Állandóan úton voltunk, de én nagyon élveztem. Mindig újat láttunk, és nem untunk meg semmit. Konkrétan az összes álmomat teljesítettem ez a 10 nap alatt, meg az egész nyár alatt, köszönhetően a Camp Leadersnek.
