A nyolckarú ember, a kétkarú polip – Az óceán szeme könyvajánló

Az óceán szeme című könyv 2022-ben jelent meg, írója, Ray Nayler ennek köszönhetően lett ismert. A könyvet lehet ökothrillernek, sci-finek, disztópiának, de akár még cyberpunk alkotásnak is tekinteni; a műfajoknak megfelelően megjelennek benne többek között világháborúkat átélt országok, mesterséges intelligencia, továbbfejlesztett drónok, szupervállalatok, összeomló természet és civilizált polipok is.

Nayler eredetileg diplomata, szabadidejében írja a könyveit. A munkája során szerzett élményeit építi bele műveibe: keleti népek, nevek, nagyvárosok és kultúrák. A szövegeiben megfigyelhető még az idegenség és a megértés vágya, amit az alapozott meg, hogy amerikaiként került ebbe a környezetbe. (Nayler egyébként azt nyilatkozta, hogy eddig a gyerekkori otthonába, Kaliforniába volt a legnehezebb beilleszkednie.) A könyvben fontos szerepet kap a különböző nyelvet beszélő szereplők közötti kommunikáció, azonban a robot-ember, ember-ember, polip-ember közötti párbeszéd sajnos ritkán sikeres.

A történet központi szereplője dr. Ha Nguyen tengerbiológus. A kutatónő egy Con Dao nevű szigetre megy polipokat tanulmányozni, ugyanis lehetséges, hogy egy olyan intelligenciájú fajt találtak, ami képes civilizációt létrehozni. A szigeten rajta kívül egy Evrim nevű MI és Altantsetseg, a veterán testőrük tartózkodik. A hármast többen is próbálják megállítani, és a polipok sem szívesen veszik fel velük a kapcsolatot, de a történet bizakodásra ad okot.

A könyv a jövőben játszódik, de csak egy kicsi képzelőerő kell hozzá, hogy lássuk a jelentől Az óceán szeméig vezető utat. A felmelegedés, az elidegenedés, a kizsákmányolás, a fejlesztés és megalkotás kérdései irányjelző táblákként mutatják a haladási irányt.

A könyvben – akár csak a valóságban – az egyre növekvő termelési kényszer és a természet kimerülése az élővilágot és az embereket is kreatív megoldásokra kényszeríti. Az ember kifejleszti a robotokat a nagyobb haszon reményében, vállalva a kockázatot, hogy a gépek őt is feláldozzák a célért. Mesterséges intelligenciákat hoznak létre élő emberek tudata alapján, gépiesítik az ember szociális igényeit, hogy elfeledtessék a magányt. Hosszas kutakodás és munka után megteremtik az első mesterséges intelligenciát, ami azonos tudatszinten van, mint az ember. Majd miután erről megbizonyosodtak, egyből száműzik egy lakatlan szigetre.

És hogyan alkalmazkodott az élővilág? Sehogy. A halak eltűnnek a tengerekből, a szitakötőket és a legyeket drónokkal helyettesítik, és egy lakatlan szigetre viszik a gazdátlan kutyákat. A könyv szerint a leghatékonyabban a polipok illeszkedtek be a felmelegedett, kifosztott tenger által nyújtott környezetbe, a legnagyobb újításuk a civilizáció lett. Városokba költöztek, falakat húztak fel, átadták egymásnak a tudásukat, nyelvet alkottak és elkezdtek eszközöket használni. Mindezt azért, hogy távol tartsák az embereket.

Két intelligens faj, akik találkoznak és mégsem értik egymást, túlvilági lényként tekintenek a másikra. A polipok csak az ember után maradó pusztulást és halált látják, míg az emberek az őket ténylegesen értelmezni tudó és tőlük egyből undorral elforduló fajt.

A könyv azonban a borzasztó és lehangoló kilátások ellenére is megláttatja velünk a reményt.

Vannak elemek, amik közösek: a ház, az otthon, a közösség. Létezik a kinti világ, vannak veszélyek és ellenségek. Vannak érzések, amiket polip és ember is ért: félelem, kíváncsiság, harag. De legfőképpen van szándék, ami a kommunikációra, a hasonlóságok keresésére, a másik megismerésére irányul. És amíg ezzel rendelkezünk, képesek vagyunk megismerni más civilizációkat és megmenteni önmagunkat.