Az év legszebb évszakja sokak szerint az ősz, hiszen a falevelek, hűvös hajnalok és menő pulcsik mindenkiben felébresztenek valamilyen nosztalgikus hangulatot. A social mediában is nagyon sokszor láthatunk erre a hangulatra építő videókat, ahol barna-narancssárga filter alatt olvasnak, kávéznak, sütnek-főznek a fehér pulcsis, tökéletes külsejű szereplők. Az őszi hangulat esztétikájához már hozzátartoznak az olyan esték vagy késő délutánok, ahol meleg teával, egy nagy takaróba bújva nézünk filmet, illatgyertyákkal körbevéve és életünk szerelmével mellettünk. Nos, ezt mind tudjuk, hogy a valóságban ez nem így van, sőt. Ennek több akadálya is van, az egyik ezek közül pedig biztosan az, hogy az idealizált, szép őszi délutánunk szereplői általában olyan ételeket és italokat fogyasztanak, amikről az átlag egyetemista csak álmodozik, majd a pénztárcáját kinyitva, sóhajtva felébred.
Ezt a hatást igyekszem enyhíteni, letörölni a könnycseppeket, és felkészíteni titeket egy megvalósítható sütős-főzős-filmezős estére, így összeírtam néhány olyan receptet, amik pénztárcabarátak, őszi hangulatot idéznek és finomak is, bár ez már inkább a kivitelezésen múlik. I. Sütőtökkrémleves – egy klasszikus, kevés hozzávalóval Hozzávalók: 1 közepes méretű sütőtök 1 nagy fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma – vagy amennyit csak nem szégyellsz 1 liter zöldségleves alaplé – ezt könnyen ki lehet főzni akár leveskockával 2 evőkanál olívaolaj 1 teáskanál őrölt gyömbér 1 teáskanál kurkuma – opcionális 1 teáskanál őrölt szerecsendió Só és bors ízlés szerint 1 dl (kókusz) tejszín nagyon opcionális – ha van maradék zöldség a hűtőben, ami önmagában már nem elég egy étel elkészítéséhez, de nem akarod fölöslegesen kidobni, azt is bele lehet tenni, pl. krumplit, répát, stb. Elkészítés: Melegítsd elő a sütőt 200°C-ra. Vágd ketté a sütőtököt, magozd ki, és tedd sütőpapírral bélelt tepsibe. Süsd 30-40 percig, vagy amíg puha nem lesz. Közben egy nagy lábasban hevítsd fel az olívaolajat, majd dinszteld meg rajta az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Ha van maradék zöldséged, amit bele szeretnél kombinálni, azt ilyenkor kell hozzáadni. A hagymára (vagy a maradék zöldségre) öntsd rá az alaplevet, és főzd puhára (kb. 15 perc). A sütőtök húsát kanalazd ki a héjából, és add a leveshez. Tedd bele a gyömbért, szerecsendiót, sózd, borsozd, majd turmixold simára. Ha krémesebb állagot szeretnél, add hozzá a tejszínt. Forrald össze, majd tálalhatod is a kész ételt. II. Gombás rizottó – egyszerű de nagyszerű, és gyorsan el is lehet készíteni Hozzávalók: rizs 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 200 g gomba 1 liter zöldségleves alaplé – sima víz is ugyanúgy jó lehet, ebben az esetben érdemes külön fűszerezni 2 evőkanál vaj vagy olívaolaj 100 ml fehérbor – opcionális, bár ez általában egy egyetemista hűtőjében megtalálható Só és bors ízlés szerint reszelt sajt (opcionális) Elkészítés: Hevíts fel egy nagy serpenyőt, majd olvaszd fel benne a vajat (vagy olajat). Add hozzá az apróra vágott hagymát és fokhagymát, és dinszteld üvegesre. Tedd hozzá a felszeletelt gombát, és pirítsd meg, amíg a gomba kiengedi a levét és megpuhul. Tedd bele a rizst, és kevergetve pirítsd 1-2 percig, majd öntsd hozzá a fehérbort, és főzd el. Fokozatosan, merőkanalanként add hozzá a forró alaplevet (vagy vizet), mindig megvárva, hogy a rizs felszívja, mielőtt újabb adagot öntenél hozzá. Folyamatosan kevergetve főzd, amíg a rizs megpuhul (kb. 20-25 perc). Ha sima vízzel főzöl, félidőben érdemes fűszerezni zöldfűszerekkel és paprikával. Végül sózd, borsozd ízlés szerint, és ha szeretnéd, keverd hozzá a sajtot. Ez az utolsó lépés, tálalhatod is a rizottót! A sütemények sem maradhatnak el, illetve a méltán szeretett és felkapott pumpkin spice lattét is rekreálni tudod az otthoni konyhádban, és ha ezeket elkészíted, a végén a mosogatnivaló okozta bosszankodás mellett azért biztosan elkap az őszi hangulat is. III. Almás-fahéjas muffin – ha szereted a kihívásokat Hozzávalók: 2 db közepes alma (meghámozva és felkockázva) 200 g búzaliszt 100 g cukor (barna cukor is jó) 1 teáskanál sütőpor 1 teáskanál szódabikarbóna 1 teáskanál őrölt fahéj 1/2 teáskanál őrölt szerecsendió 1 csipet só 1 dl olívaolaj vagy napraforgóolaj 1 dl tej (növényi tej is használható) 1 tojás 1 teáskanál vaníliakivonat Elkészítés: Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra, és béleld ki a muffinformát papírkapszlikkal. Egy tálban keverd össze a száraz hozzávalókat: lisztet, cukrot, sütőport, szódabikarbónát, fahéjat, szerecsendiót és sót. Egy másik tálban keverd el az olajat, tejet, tojást és vaníliát, majd add hozzá az almákat. Öntsd a nedves hozzávalókat a szárazakhoz, és keverd össze óvatosan, amíg egyenletes masszát kapsz. Kanalazd a tésztát a muffinformákba, és süsd kb. 20-25 percig, vagy amíg aranybarna nem lesz, és egy fogpiszkáló vagy villa tisztán kijön a közepéből. Hagyd kicsit hűlni, majd fogyaszthatod is. A sikeres művelet öröme mellett még extra boldogsághormont adhat a sütőből áradó illat. IV. Sütőtökös brownie – ha van maradék sütőtök a levesből Hozzávalók: 200 g sütőtökpüré 100 g étcsokoládé 100 g cukor 100 g búzaliszt 50 g vaj vagy növényi margarin 2 evőkanál kakaópor 1 teáskanál sütőpor 1 teáskanál vaníliakivonat Csipet só Elkészítés: Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra, és vajazz ki egy 20x20 cm-es tepsit, vagy béleld ki sütőpapírral. Olvaszd meg az étcsokoládét a vajjal egy edényben, vízgőz felett (ne rakd semmiképpen közvetlenül a tűzre) vagy mikróban, amíg teljesen sima nem lesz. Egy tálban keverd össze a sütőtökpürét, cukrot és vaníliát, majd add hozzá az olvasztott csokoládét. Szitáld hozzá a lisztet, kakaóport, sütőport, és keverd össze, amíg egyenletes masszát kapsz. Öntsd a masszát az előkészített tepsibe, és simítsd el a tetejét. Süsd 20-25 percig, amíg a teteje szilárd és kissé fényes lesz. Ne süsd túl, hogy puha és brownie-állagú maradjon. Hűtsd le, majd vágd kockákra és tálald. V. Pumpkin spice latte – avagy a híres-neves sütőtökös latte Hozzávalók az „alaphoz”: kb. 2 evőkanál sütőtökpüré 1 evőkanál cukor fahéj, szegfűszeg, gyömbér és szerecsendió vaníliakivonat tej és kávé Elkészítés: Egy kisebb edényben keverd össze a sütőtökpürét, a cukrot és a fűszereket. Közepes hőfokon melegítsd addig, amíg a cukor teljesen elolvad, és az illatok összeérnek (kb. 2-3 perc). Vigyázz, hogy a cukrot ne égesd oda! Öntsd hozzá a tejet, és add hozzá a vaníliakivonatot (vagy aromát) is. Keverd össze jól, majd lassan melegítsd fel, de ne hagyd felforrni. Ha van tejhabosítód, habosíthatod is a keveréket, hogy selymes legyen. Főzz egy (erős) kávét. Öntsd a meleg kávét a sütőtökös tejkeverékhez, és keverd össze. de nagyon mellélőni szerencsére nem lehet velük. Élvezzétek ki a vénasszonyok nyarát, jó sütögetést, takaróba bújást és latteiszogatást kívánok! Grafika: Szabó DalmaEzeket a recepteket úgy válogattam és írtam össze, ahogyan én szoktam készíteni, így valószínűleg az arányok nem mindenhol pontosak,