Meghalt a színészlegenda, Belmondo
2021.09.09.
88 éves korában elhunyt Jean Paul Belmondo a francia újhullám legendás színésze, akit nagyjából száz filmben és negyven színházi szerepben láthatott a közönség. Egyszerre volt sztár és kiváló színművész, aki a drámai és vígjátéki szerepekben egyaránt brillírozott.
Gyermek és fiatalkorom kedvenc színésze volt a becenevén csak Bébelnek nevezett Belmondo. Abban az időben a filmjei nagy része, már csak nálunk számított újdonságnak, a világ más részén nem. A francia baloldal előretörése lehetővé tette, hogy a nyolcvanas években a francia filmművészet több korábbi addig be nem mutatott alkotása is zöld utat kapjon a magyar mozikban és a televízióban. A kedvenc színész státuszon francia honfitársai közül osztozni kényszerült Alain Delonnal, és Jean Maraival (Lino Venturát, Jean Gabint, és másokat akkor még nem tudtam eléggé értékelni). A többiek azonban kemény, karakán, de egyben számomra kissé humortalan figuráknak tűntek.
Kétségtelen, hogy közülük Belmondo volt megáldva legkomolyabban a vígjátéki vénával, ezért ő volt a favoritom akkoriban.
Jean Paul Belmondo apai ágon olasz család leszármazottja volt, 1933 áprilisában született Párizs nyugati elővárosában Neuilly-sur-Seine-ben. Szülei művészek voltak, apja szobrász, anyja pedig festő, talán ez is szerepet játszhatott pályaválasztásában.
Éles esze ellenére jobban szeretett verekedni és tanulni, kedvence az ökölvívás és a labdarúgás voltak. Érettségi nélkül sikerült bekerülnie Raymond Girard színi tanfolyamára, majd később a Színművészeti Főiskolára, ahol a francia színjátszás nagyjaival járt együtt.
Köztük volt Annie Girardot, Bruno Cremer, Jean Rochefort. 1956-ban fejezte be a főiskolát és ekkortól kezdett filmekben szerepelni, ám abban az időben még nem tudott átütő sikert elérni. Első komolyabb sikerét az újhullám elindítójának Claude Chabrolnak az 1959-ben készült Kettős küldetésben című filmjében kapta. A következő évben pedig a francia újhullám, a novelle vague alapfilmjének tekinthető Kifulladásigban alakította a lázadó fiatal főhőst. A film sok tekintetben mérföldkő volt a pályáján. A rendező Jean-Luc Godard nem azt várta el színészeitől, hogy játsszák el, hanem, hogy éljék át a szerepüket, és emiatt nagyfokú önállóságot engedett nekik a szerepformálásban. A korábban alig ismert színész a fiatal nemzedék bálványává vált. Abban az évben és a következőben több filmet forgatott, de ezekben részben mellékszerepeket játszott, illetve a filmek nem voltak túl emlékezetesek.
Következő nagy sikere és egyben a kalandfilmjeinek kezdetét jelentő filmje volt az 1962-es Cartouche Philippe de Broca rendezésében. Szintén Brocával forgatott a hatvanas években, gyors egymásután még két kalandfilmet /Riói kaland (1964), Egy kínai viszontagságai Kínában (1965)/. Belmondo specialitásává vált, hogy a kaszkadőrt igénylő jelenteket is ő maga játszotta el, így időnként hajmeresztő mutatványokat is, ahol a magas háztetőkön kellett ugrándoznia. (Az 1985-ben készült Montreali bankrablás című film forgatása során szerzett olyan sérülést, amely miatt fel kellett hagynia a kaszkadőrködéssel.)
Henri Verneuil 1964-ben készült Robert Merle regényéből forgatott deheroizáló filmjében (Két nap az élet) is játszott, a francia színjátszás több nagy alakjával együtt, nem volt abszolút főszereplő, de ez a drámai alkotás fontos a pályáján.
1965-ben Godard Bolond Pierrotjának címszerepében tündökölhetett oldalán Anna Karina színésznővel. Ettől kezdve párhuzamosan követték egymást egyik oldalról a népszerűségét fokozó különféle műfajú könnyed témájú közönségfilmek, és a komolyabb színészi kihívást jelentő drámai alkotások. Az utóbbihoz sorolható az 1969-es A nap szépe című Francois Truffaut rendezte film, amelyben Belmondo egy ültetvényest alakít, aki egy szép, de ördögi nő (Catherine Denevue) hálójába keveredik. A közönségsikereket reprezentálják A nagy zsákmány (1969), vagy A betörés (1971) című krimik, illetve Az egy válás meglepetései (1971) című vígjáték, amely a francia forradalom kulisszái mögött zajló válási procedúra helyzetkomikumával nevetteti meg a nézőket.
Igazi nagy sikerét az akkor már szintén sztárnak számító pályatársával, Alain Delonnal együtt szerepelve érte el Jacques Deray 1970-es klasszikus gengszterfilmjében a Borsalinóban. Igaz, hogy a bemutató idején sikerült összeveszniük, de később megbékélve a mai napig jó barátok maradtak.
A hetvenes évek közepén ismét Henri Verneuil-el dolgozott A félelem a város felett (1975) című krimiben, amely a sorozatgyilkosos filmek előfutárjának tekinthető. Belmondo ebben a filmben játszott először nyomozót. Közben a címszerepben, de producerként is közreműködött Alain Resnais Stavisky (1974) című filmjében, amely a huszadik század egyik legnagyobb szélhámosáról szól.
A hetvenes évek végétől kezdve a nyolcvanas évekig új sikeres kooperáció jött létre közte és George Lautner filmrendező között, összesen öt filmet forgattak közösen. Az 1979-es Zsaru vagy csirkefogó volt az első, amelyben Bébel szokatlan eszközökkel dolgozó, sajátosan fanyar humorú rendőrfelügyelőt alakított. 1980-ban készült a Szabadlábon Velencében, ami felért egy városturisztikai marketinggel is, és a kaland és krimi elemeket keverte a burleszkkel és a szatírával. A színész ezúttal (is) egy kedves csirkefogót alakított.
Együttműködésük harmadik gyümölcse jelentette a legnagyobb sikert az 1981-ben forgatott A profi, amelyet Franciaországban ötmillióan láttak. Hazánkban is nagy sikert ért el, különösen a moziváltozat szinkronjának köszönhetően, ahol Belmondo Garas Dezső hangján szólalt meg.
A politikai thriller nem kínált humoros szituációkat, a fekete humort nem számítva, de izgalmat és drámát azt annál inkább. Népszerűségén az sem változtatott, hogy szokatlan módon egyáltalán nem végződik happy enddel.
A nyolcvanas évek közepén több vígjátékot is forgatott. A kellemes húsvéti ünnepeket!-ben az akkor még pályakezdő Sophie Marceau volt a partnere. Az 1986-ban forgatott Ászok ásza a fergeteges humort keveri a kalandos akcióval.
Ebben a filmben Belmondo az 1936-os berlini olimpián szereplő francia ökölvívó csapat edzőjét alakítja, aki egy zsidó kisfiú megmentésével szokatlan veszélyekkel teli kalandokba sodorja magát. Bár a francia kritikusok akkoriban leszólták ezt a filmet, valószínűleg ez a színész egyik legjobban sikerült alakítása, legalábbis a közönségfilmek kategóriájában.
A nyolcvanas évekre jutott még néhány emlékezetesebb zsarufilm, ám mivel ezek zömmel megbuktak, Belmondo a színpadi szerepek felé fordult. 1988-tól filmes pályája is újabb irányt vett. Ekkor készült Claude Lelouch Egy elkényeztetett gyermek utazása (1988) című melodrámája, amelyben nyújtott alakításáért elnyerte a francia filmszakma legrangosabb elismerését, a César-díjat. Belmondo, már többször szerepelt Lelouch filmjeiben, és 1995-ben közös sikerük volt Victor Hugo Nyomorultak című regényének szabad adaptációja, amelyben a cselekményt áthelyezték a második világháború idejére. A két említett szerep alapvetően drámai alakítást kívánt meg, így Belmondo ezen arcát is megismerhette a közönség.
1998-ban még együtt játszott barátjával Alain Delonnal a Két apának mennyi a fele című vígjátékben, de ez már nem volt olyan nagy siker, mint annak idején a Borsalino.
2001 után már nagyon ritkán, szinte egyáltalán nem filmezett, ekkoriban komoly egészségügyi problémái voltak, előbb szélütés érte, amitől arcának egyik fele lebénult, majd 2006-ban tüdőgyulladással kezelték, többször volt kórházban. 2008-ban visszatért a filmvászonra és ez az alakítása végül a hattyúdalának bizonyult. Vittorio de Sica Umberto D. – A sorompók lezárulnak című neorealista remekművének remakejében tért vissza, melyet Francis Huster rendezett (Egy ember és kutyája, 2008). Ebben a filmben érzékenyebb, lírai oldalát mutatta meg.
Az idős veterán katonának, akit alakít meghal a fia, a menye újraházasodik, így mennie kell a háztartásból, végül is az utcára kerül, egyetlen társával a kutyájával. Nincs hová mennie, nincs kire számítania. Megpróbálkozik mindennel, a kutyától is megpróbál megszabadulni, de végül is a kutya, visszahúzza az életbe, miután megpróbál öngyilkos lenni.
A sebezhető, érzékeny, de mégis erős és makacs öregember szerepe méltó megkoronázása életművének.
2016-ban átvehette a Velencei Filmszemle Arany Oroszlán életműdíját. A francia Becsületrend valamint a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendje kitüntetettje volt. 2010-ben a Los Angeles -i Filmkritikusok Szövetsége életmű-díjat adott neki. Egy évvel később megkapta az Arany Pálmát is Cannes-ban.
Belmondo népes családja, gyermekei, unokái körében hunyt el csendesen 88 éves korában.
A Moebius néven is ismert Jean Giraud grafikus részben az ő arcvonásaiból alkotta meg kultikus képregényhősét Blueberryt.
A színésznek Magyarországon is valóságos kultusza volt, emlékezetes volt egy 1997-es tévéshowban, Friderikusz Sándor műsorában való közös fellépése Alain Delonnal. A művészről már életében is több könyv született, ezek magyarul is olvashatók.
Kolléganője Sophie Marceau szavaival élve:
Belmondo a mozi egyik legnagyobb hőse volt, aki nemcsak a színházban és a moziban, de családapaként is bizonyított.
