Kuba európai szemmel – interjú Buda Rékával
Ki ne vágyott volna már a sötét, hideg téli hetekben Kubába, a színek, napsütés, tánc és koktélok hazájába? Buda Rékával a PTE Nemzetközi Igazgatóságának munkatársával beszélgettem, aki az előző szemeszterben megrendezett Kuba Est házigazdájaként a Kubában tett látogatásáról és utazási élményeiről mesélt.
PécsiBölcsész: Hogyan született az ötlet, hogy Kubába utazzatok?
Buda Réka: Hat éve kezdtem el kubai salsát tanulni Pécsen. Itt kerültem be egy táncos társaságba, ahol nagyon gyakran felmerült a kérdés; miért nem megyünk Kubába? Nagy közös vágyunk volt, hogy egyszer eljussunk oda, megnézzük milyen ott a táncos élet, és esetleg helyiektől tanuljunk. Számomra végül 2020 januárjában ez az álom valósággá is vált. Az utazással együtt két hetet töltöttünk el Kubában a barátaimmal.
Először a fővárosban, Havannában voltunk pár napot, aztán továbbutaztunk Varaderoba, ahol a tengerparton szálltunk meg. Utána Trinidadban, a sziget déli részén újabb három napot töltöttünk el, majd az út legvégén visszamentünk Havannába egy utolsó búcsúnapra.
PB: Ha mondanod kellene három szót, ami először eszedbe jut Kubáról, melyik lenne az a három?
B.R.: A színeket mindenképpen mondanám, mert nekem ez nagyon meghatározó volt az út során. Elmenni a szürke télből, és megérkezni oda a nyári napsütésbe a színes autók és házak közé valami zseniális élmény volt.
Egy igazi színterápiához ért fel, és valódi fotósparadicsomként éltem meg!
A második maga a tengerpart lenne, amely egyszerűen meseszép. Tényleg olyan volt, mintha egy utazási iroda plakátjába csöppentünk volna, a fehér homokos part, a kristálytiszta, türkizszínű víz teljesen elvarázsolt minket. A harmadik pedig a naplemente, amelyből nem volt két egyforma és tényleg mintha minden este más-más festményt csodáltunk volna meg. Ezenkívül pedig a zenét mondanám még. Szinte minden házból kiszűrődött egy kis salsa vagy reggaeton, amit az utcán sétálva mindenhonnan lehetett hallani.
Fotó: Reif Anna
PB: Vannak esetleg olyan európai sztereotípiák, amelyeket a tapasztalataid alapján meg tudnál cáfolni?
B.R.: Bennem élő nagy sztereotípia volt, hogy Kubában az utcán táncolnak az emberek, hiszen mindenki nézi a különböző videoklipeket és táncos filmeket, ahol pontosan ezt látjuk.
Erre az élményre nagyon vágytam, de sajnos a spontán utcabulik vagy az, hogy egyszer csak belecsöppensz egy utcabálba nem annyira jellemzőek Kubára. Bár az is elképzelhető, hogy csak mi voltunk rosszkor rossz helyen.
Inkább meghirdetett esti koncerten volt lehetőségünk táncos élményeket gyűjteni. Úgyhogy nem feltétlenül van minden úgy, ahogyan a filmekben. Az emberek viszont a köztudatnak megfelelően tényleg szegények, és néha nagyon nyomasztó élmény volt látni az ottani körülményeket, és hogy néha csak ülnek kint a házaik előtt, és merednek kilátástalanul maguk elé. Viszont ennek ellenére nagyon aktív társasági életet élnek, az utcákon mindenhol látni, ahogy a gyerekek együtt játszanak, az idősebbek pedig közösen kártyáznak. Úgyhogy a közösség ereje azért tudja tartani bennük a lelket, még ha nehéz körülmények között élnek is.
PB: Mi volt számodra a legmegdöbbentőbb élmény Kubában?
B.R.: Több kultúrsokkos élményben is volt részünk. Hogyha az ember ennyire messzire utazik egy ennyire más kultúrájú országba, akkor szerintem elkerülhetetlen, hogy meglepetések érjék. Erre igazából vágytam is és kíváncsi voltam, hogy hogyan fogok majd ezekre a helyzetekre reagálni. Amire a sok előzetes információszerzés ellenére sem tudtam felkészülni, az a higiénia hiánya volt.
Kuba egy rendkívül koszos ország, kukát nem igazán látni sehol, így ha szeretnél valamit kidobni, akkor hosszú órákon keresztül sétálhatsz, mire egy szemeteshez érsz.
Úgyhogy a koszos utcák azok, amik egy kicsit kiábrándítóak voltak számomra, főleg a rengeteg gyönyörű felvétel után a színes autókról és szép házakról.
Fotó: Reif Anna
PB: Írtál esetleg bakancslistát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen szerettél volna kipróbálni az utazás során?
B.R.: Igen, nekem például egyik nagy vágyam volt, hogy egy veterán autóval körbenézhessünk a nagyvárosban. Ez valóra is vált, és hatalmas élményt jelentett. Habár igen nehéz volt letenni a voksunkat amellett, hogy melyik autóval tegyük meg ezt a félórás városnézést, végül egy piros Cabriora esett a választás.
Amint beszálltunk az autóba, a sofőr rögtön indította a rádióban a reggaeton zenét, amely már az elején megadta a nagyszerű alaphangulatot, aztán mint a filmekben, fújta a szél a hajunkat, miközben végigautóztunk az ikonikus épületek között.
A másik nagy tervem pedig a tánchoz kapcsolódott. Egyrészt szerettem volna az utcán táncolni, szerettem volna tengerparton és kubaival is táncolni. Szerencsére végül mindháromra sor kerülhetett.
PB: Mi volt a legkülönlegesebb étel vagy ital, amit kóstoltál?
B.R.: Gasztronómiailag annyira nem volt számomra nagy élmény Kuba. Őszintén szólva egy kicsit különlegesebb ízvilágra számítottam. Például mediterrán éghajlatú térség révén a déli gyümölcsökből nagyobb választékot reméltem, de igazából a kókusz és a banán volt az, ami elérhető volt számunkra. Viszont azóta a banán mind ízvilágában, mind kinézetében egy teljesen másik gyümölcs számomra, mint amit az itthoni boltok polcáról le tudok emelni!
A másik kedvencem pedig a kávé volt. A kubai kávé nagyon sötét, annyira erősre pörkölik a szemeket, hogy nekünk európaiaknak akár még túlzásnak is tűnhet.
Én viszont nagyon szeretem az erős kávét, úgyhogy nekem kifejezetten tetszett az íze. Ezenkívül pedig a koktélokat tudnám kiemelni, mint amilyen a Mojito, a Piña Colada vagy a Cuba Libre. Ezek igazi karibi koktélok, amik egyszerűen nálunk sem maradhattak ki.
Buda Réka fotója
PB: Említetted, hogy kubai salsát táncolsz, és részben ez motiválta a kubai utazásotokat is. Milyen élmény volt megtapasztalni ezt a táncot a szülőotthonában?
B.R.: Nagyon izgalmas volt. Az első táncos élményem mondhatni viccesen alakult. Egyszer csak leszólított minket az utcán egy kubai pár, akikkel szóba elegyedtünk, aztán bevittek minket egy bárba, ahol együtt koktéloztunk, beszélgettünk, majd felkértek minket táncolni.
Nos én akkor döbbentem rá, hogy nem minden kubai tud táncolni. Viszont nagyon barátságosak és kedvesek voltak, és bár a korábbi tapasztalataink miatt már nem igazán tudták eladni nekünk azt a táncot kubai salsának, ettől függetlenül persze örültünk a találkozásnak és a lehetőségnek.
Később elmentünk egy kifejezetten táncos, Casa de la Musicának nevezett helyre, ahol még ha nem is gyakran, de azért adódott lehetőség arra, hogy helyiekkel is táncoljunk. Nekem egyébként a legpozitívabb ilyen élményem egy trinidadi spontán házibuliban történt, ahová a vendéglátóink meghívtak minket utolsó este. A közös iszogatás közben, ahogyan lassan fogyott a rum, úgy lett egyre jobb a hangulat, majd elkezdődött a zene és a közös tánc is. Itt volt lehetőségem egy helyivel táncolni, ami leírhatatlan élményként maradt meg, és tényleg az egyik legpozitívabb salsás emlékeim közé tartozik.
PB: Október elején részt vehettünk a Trafikban megrendezett Kuba Esten, ahol a kiállítás, a táncbemutató és a közös étel- és italkóstoló során, néhány órára lehetőség adódott egy kicsit átélni ennek a különleges országnak a hangulatát. Hogyan született meg az Est ötlete?
B.R.: Mivel nagyon szeretem dokumentálni az útjaimat, természetesen most is vittem magammal a fényképezőmet.
Később a Facebook-oldalamra kirakott képekre rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, majd az egyik kolléganőm keresett meg azzal a kérdéssel, hogy a nemzetközi tavasz alkalmával nem csinálunk-e ezekből egy kiállítást.
Az eredeti terv szerint ezt tavaly májusban tartottuk volna meg, viszont a járványhelyzet miatt sajnos meghiúsult az ötlet. Most azonban, mikor a nemzetközi ősz szervezésekor láttuk, hogy valószínűleg lehetőség lesz a benti programokat is megtartani, újra felelevenítettük a kiállítás ötletét. Később meg jöttek még a gondolatok, például, hogy ki lehetne egészíteni a képeket egy élménybeszámolóval, aztán mivel nekem több táncos ismerősöm is van, ezért lehetne akár egy táncbemutató is, és ha már Kuba, akkor egy kis koktélozás is igazán fel tudná dobni az estét.
