100 éves lenne a költő és katolikus Pilinszky János

1921. november 27-én született Budapesten a 20. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, a Kossuth-díjas és Baumgarten-díjas költő, Pilinszky János. Nem sorolható a hatalmas életművet alkotó költőkhöz, rengeteg kortársa jóval termékenyebben írt, mégis születése után egy évszázaddal még mindig beszélünk róla, olvassuk a műveit, de mi ennek az oka? 

Sok dolog szerepet játszik ebben. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy minden esetben lényegesebbnek tartotta a minőséget a mennyiségnél.

„Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap szárnyaival, hanem hogy íveljen.”

– ahogy ő fogalmazta meg. Pilinszky egykori szerelme, Jutta Scherrer szerint gyakran előfordult, hogy heteken, hónapokon keresztül semmit nem írt, csak ült a kanapén és elszívott kb. napi három doboz cigarettát, viszont amikor elkezdett dolgozni, akkor gyorsan és rengeteget írt, mondhatni behozva a lemaradását.  

Az is közrejátszhat sikerében, hogy már fiatal korában elkezdett érdeklődni az irodalom iránt. 14 évesen írta meg az első verseit, gimnazistaként már olyan folyóiratok publikálták munkáit, mint az Élet vagy a Napkelet. Ez a rajongás mondjuk a középiskolai osztályzatain is látszódott, szinte minden tantárgyból közepesre értékelték. Ekkor kezdett el a hittannal, vallással is foglalkozni, amely később nagy hatással volt a költészetére. 

Számomra senki nem tudja annyira jól, meghatóan visszaadni a szenvedésből, emberi gonoszságból szerzett tapasztalatokat, mint Pilinszky. 

A második világháború utolsó éveiben nem kerülhette el a besorozást, be kellett vonulnia katonának. Magas hadászati rendfokozatot ugyan nem ért el, de eljutott különböző tájakra Európában, látta a háború szörnyűségeit. Látta a koncentrációs táborokat, ez viselte meg leginkább, később erről a témáról is sokat írt, főleg a Harmadnapon című verseskötetében. 

A lágerben átélt borzalmakat a Harbach 1944 című vers adja át leginkább, ez az egyik személyes kedvencem is az életműből. Egy emlék, ami leírja, hogy az ottani rabok hogyan menetelnek a saját vesztükbe, és hogy ez a visszatérő kép még évekkel később is mennyire kínozza Pilinszkyt. 

A Francia fogoly című művet ajánlanám mindenkinek elolvasásra. Ez mutatja be legkegyetlenebbül a szenvedő emberek helyzetét. Ez is egy emlék, amely kísérti az elbeszélőt. Leírja, hogy milyen kegyetlenül éheztették a rabokat, és a francia is mennyire örül akár egyetlen répának is, ha legalább azt megeheti. Láthatjuk, hogyan nyomorodnak meg az emberek a koplalástól, hogy akiről beszél a versben, már szó szerint csont és bőr csak.

Ahogy a kötet több versében, itt is nagyon kendőzetlen képet kapunk a lágerben történtekről. Éppen ezért nehéz, de egyben fontos is Pilinszkyt olvasni. 

A művészetére hatottak még egyéb traumák, viszontagságok is az életéből (persze a legkomolyabb a fentebb taglalt volt). Apja az első világháborúban szolgált katonaként, és később is hasonlóképp viselkedett.

„Apám civilben is első világháborús katonatisztnek tűnt”

– emlékezett vissza Pilinszky. Nagyon erőszakos ember volt, sokat verte a fiát, lányait. Pilinszky fiatalon rákapott az alkoholra és a cigarettára, saját elmondása szerint napi 30 szállal szívott el.

Az is zavarta, hogy a nők mellett sem találta igazán a helyét. Első feleségével (Márkus Annával) két hónap után elváltak, és később se találta egy nő mellett sem a boldogságot.

Sokan feltételezik, hogy Pilinszky titkon homoszexuális volt, de ezt mélységes vallásossága miatt igyekezett elnyomni magában. Egy szerelmi csalódás után írta az egyik, ha nem a legjobb versét, Ne félj címmel, amelybe egészen félelmetesen megfenyeget valakit azzal, hogy álmában rágyújtja a házat. 

1981. május 27-én hunyt el Budapesten. A halálának oka egy váratlan szívinfarktus volt. A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. Posztumusz tagja lett a Digitális Irodalmi Akadémiának 1998-ban.