“Bezzeg ha ezt tudtam volna…” 13 +1 tipp gólyáknak az első félévhez

Jáger Luca
2024.09.11.

Még mindig élénken él bennetek az a pillanat, mikor megérkezett a várva várt “felvettek sms”? A gólyatábori kiabálástól és ujjongástól még mindig rekedt a hangotok? Őrizzétek is a jó élményeket, de közben ideje realizálni: elkezdődött a szemeszter. S mivel ez az első, így az összes közül talán ez lesz a legfontosabb, legmeghatározóbb egyetemi életetek során. Belecsöppentetek egy teljesen új környezetbe, új kihívásokkal kell megbirkóznotok, ami elsőre talán ijesztőnek tűnhet. Mi már tapasztalatból beszélünk, mikor azt mondjuk, hamarabb beletanultok, mint hinnétek. De biztos ami biztos, alább olvashattok pár hasznos tippet is, amik segíthetik az első – hogy stílszerűek legyünk – szárnypróbálgatásaitokat.

1. Ügyes-bajos dolgok

Tanulmányokkal kapcsolatos ügyekben támadt kérdést vagy problémát több lehetőségetek is van megoldani. Az eset súlyosságától függően fordulhattok szaktársaitokhoz, a felsőbbévesekhez, a szakos képviselőitekhez (ugye benne vagytok már a szakos Facebook csoportokban?), vagy épp az oktatókhoz. A TO sem egy aranyos kis rövidítés, amit előszeretettel hangoztatunk a folyosókon, hanem a Tanulmányi Osztály, ahol szintén sok információt, segítséget, vagy épp hallgatói jogviszonyigazolást kaphattok. Ha pedig más jellegű problémáitok akadnának, például nyomtatni kellene, vagy elfelejtettetek füzetet hozni a Szolgi (Szolgálati Iroda) szeretettel vár Titeket a porta mellett a bejáratnál.

2. A híres-neves Neptun

Aki ezt olvassa, valószínűleg már túl van az első tárgyfelvételén és a félévét is tudta aktiválni, amihez gratulálunk.

De kinek jó, kinek kevésbé jó hír: a Neptun-rendszer egész egyetemi létetek alatt hű társként kísér majd benneteket,

így róla is ejtsünk pár szót. Mivel minden tanulmányokkal kapcsolatos információ – és megannyi más is – itt található meg, érdemes rászánni pár szabad félórát, hogy megbarátkozzatok vele. A számotokra talán legfontosabb funkciók: órarend (Tanulmányok fül), félév aktiválás/passziválás (Ügyintézés-> Beiratkozás, vagy innentől már nektek is minden félévben: Bejelentkezés). 

Gondolkodjunk előre is, hisz a vizsgaidőszak egy pillanat alatt itt lesz. Ahhoz, hogy egy tárgyból vizsgát tehessetek, fel kell jelentkeznetek az oktatótok által meghirdetett vizsgaalkalomra, melyet a Vizsgák fül alatt, a Vizsgajelentkezésnél értek el. Nagyon fontos ez ahhoz, hogy beírhassák nektek a megszerzett jegyet és megkapjátok a tárgyért járó krediteket. Néhány esetben vizsgakiírás nélkül is lehetséges ez, általában ilyenek a szemináriumok gyakorlatos jegyei. De mindenképp tájékozódjatok erről az adott tárgy oktatójánál!

3. Jelszavak

A Neptunhoz kapcsolódik ez is, mégis megér egy külön bekezdést. A Neptun jelszavatok mindig csak bizonyos ideig (pár hónapig) érvényes, lejárata előtt időben fogtok kapni értesítést arról, hogy változtassátok meg azt. Ha bármilyen okból nem engedne be vagy kitiltana a rendszer – de még érvényes a jelszavatok – a jelszó helyreálláítására a password.pte.hu oldalon van lehetőségetek.
A Neptun kódotok és jelszavatok pedig nem csak ehhez a rendszerhez használható, hanem olyan más egyetemi felületekhez is, mint a Moodle, vagy épp a Teams. Itt a bejelentkezéshez e-mail címnek az alábbi formátumban adjátok meg az adatokat: neptunkód@tr.pte.hu, a jelszóhoz pedig értelemszerűen a mindenkori jelszavatok kerüljön.

4. Diákigazolvány

Mivel új intézményben, most már felsőoktatásban tanultok, szükségetek van új diákigazolványra is. A kártya talán már meg is érkezett hozzátok. Ha nem, akkor igényeljetek a Neptunon keresztül (Ügyintézés fül alatt) és irány az okmányiroda. Egyébként ne aggódjatok, hiszen a középiskolás igazolványotok október 31-ig még érvényes. Azonban mindez önmagában kevés, hiszen érvényesítő matricára is szükség van ahhoz, hogy elfogadják. Ebből minden félévben újat ragasztanak majd a kártyátokra, ennek esedékességéről pedig kaptok majd értesítést. A matricát egyébként az ÁJK (jogi kar) épületében vehetitek át, előzetes időpontfoglalással, ami online rendszerben történik. Az egész procedúra nem több, mint 5 perc. 

Extra tipp: ezen a linken minden számotokra fontos adminisztrációs üggyel kapcsolatban találhattok segítséget:
(Gólya Kisokos | Pécsi Tudományegyetem - Oktatási Igazgatóság (pte.hu))

5. Tudásközpont

Feltehetőleg máris van pár kötelező vagy ajánlott olvasmányotok. Ha nincs, valószínűleg hamarosan lesz. Természetesen ezek közül rengeteget megkaptok majd online formában, de így is szükség lehet arra, hogy könyvtárba menjetek. Jó hír, a Tudásközpont ajtaja nyitva áll előttetek. Ehhez persze szükségetek lesz olvasójegyre, amit PTE hallgatóként ingyenesen tudtok igényelni ott helyben a recepciónál. Ezzel a kártyával bármikor olvashattok, kölcsönözhettek, vagy épp beülhettek kutakodni, tanulni, még zongorázni is…
Természetesen ezen kívül a campuson üzemelő kari könyvtár is rendelkezésetekre áll.

6. KKI? OMHV? Mik ezek?

Kezdjük az előbbivel. Ez nem más, mint a korrigált kredit index, melyről még sokszor fogtok hallani. A tanulmányaitok eredményességének mérőszáma, melynél a megszerzett jegy mellett az is számít, hány kredites tárgyból kaptátok azt. Kiszámítására van egy megadott képlet, de a Neptun automatikusan is számolni fogja nektek a félévek végén, így elég lesz majd azt az értéket ellenőriznetek. (Erről is kaptok értesítést.) Ez többek között a mindenféle ösztöndíjak miatt fontos. Az OMHV pedig az oktatói munka hallgatói véleményezése, minden általatok felvett tantárgyhoz a Neptunba a félévek végén érkező kérdőív. Érdemes nem az x-re kattintani, ha sokadjára figyelmeztet róluk a rendszer, hiszen ha az összeset kitöltitek – vagyis minden oktatótokról és kurzusotokról adtok visszajelzést – akkor

a következő félévben pár órával korábban vehetitek majd fel a tantárgyaitokat.

7. Tüke kártya

Aki nem pécsi, biztos nem tud róla, de néhány helybeli sem, hogy most már bárki igényelhet Tüke kártyát. Hogy mire is jó ez? Számos helyen kedvezményeket kaphattok vele, mint például a Rokusch kávézóban, de ami talán ennél is lényegesebb: kedvezményesen tudtok vele buszbérletet vásárolni a Tüke járatokra. A kártyát egy évre 1500 Ft-ért lehet kiváltani, amibe – ha átszámoljátok, mennyi mindenre jó lehet – talán megéri befektetni.
Az elfogadóhelyek listáját itt találjátok. (Elfogadóhelyek – Pécsi Tüke Kártya (pecsitukekartya.hu))
Igénylés pedig itt. (Tüke Kártya Rendelés Pécs – Hivatalos (pecsitukekartya.hu))

8. Étkezés

Mivel valószínűleg teljesen új napirendetek alakul ki itt az egyetemen, jó lenne tudni, hogyan fér ebbe bele az, hogy még egyetek is. Szerencsére a campushoz közel sok jó étterem, menüzős hely, bolt és pékség található (például: Paulus, Umami, Elemózsia, Xavér, Aranycipó, Spar, stb.) Azonban ha csak pár percetek van, akkor az aula melletti Pacsirta étterem, a büfé, vagy a BTK-val szemben az út túloldalán lévő lángosos bódé lehet a leggyorsabb megoldás. Rapid vércukorszint emeléshez találtok még kávé- és édességautomatákat is. Ha mégis inkább az otthonról hozott finomságok mellett döntenétek, számos helyen meg tudjátok melegíteni azokat az épületben. Mikró található többek között a csomagmegőrzőben, de a Szenesben is.

9. Szenes

Orientációs napokon már nagy eséllyel megismertétek, de megérdemli itt is a pár mondatos promótálást. Ha van egy szünet, amit nem tudtok hogyan elütni, vagy épp társaságra vágytok,

a Szenes lesz a ti helyetek.

Nyugodtan menjetek és lazítsatok egyet órák között, egyétek meg az ebédeteket, beszélgessetek, ismerkedjetek, társasozzatok, hallgassatok zenét… Lehet, hogy a nap végén már hazamenni sem lesz kedvetek. (Ami nem baj, mert rengeteg klassz program és tematikus buli szokott lenni itt.)

10. Kávé

Persze szükség van energiára ahhoz, hogy ennyi bulit, tanórát és egyebet hétről hétre a megszokott PTE-s lendülettel csináljatok végig. Amennyiben nem preferáljátok az energiaitalokat, vagy csak szeretnétek végre eleget tenni a kávés fotótrendeknek az instán és szofisztikáltabb módját keresitek az ébren maradásnak, csekkoljátok a campushoz közeli kávézókról szóló cikkünket!
Extra tipp: igazi "egyetemezős" kávé mellé igazi egyetemi süti dukál, már csak az említett fotók kedvéért is. A Frey cukrászdában egész évben megkóstolhatjátok a PTE keksz névre hallgató mandulás-szilvás finomságot, ami ízeiben is passzol az őszhöz, ráadásul még gluténmentes is.

11. A nagy pulcsi-ügy

Természetes, hogy szeretnétek mindenhol büszkén hirdetni, ti bizony PTE BTK hallgatók vagytok. Természetes az is, hogy az őszi borongós idő közeledtével bebújnátok valami meleg és kényelmes ruhadarabba, ami garantáltan mindenkinek mindenhogyan jól áll, legyen épp farmerral vagy pizsama nadrággal kiegészítve. Szóval a PTE-s pulcsi kérdése érthetően foglalkoztat titeket. E becses új – és ajánlottan kötelező – eleme a gardróbotoknak megvásárolható a a www.pteshop.hu oldalon, vagy a PTE boltjában (Király utca 20.). De szokott lenni úgynevezett pulcsibörze is az aulában, melyet a social media felületeken hirdetnek. Kövessétek az oldalakat, nehogy lemaradjatok!

12. Bekapcsolódás

Értendő ez az egyetemi és városi életbe történő bekapcsolódásra. A tanulás mellett ugyanis számos más lehetőség is akad itt. Természetesen sok buli és egyéb szuper programok várnak Rátok. Továbbá lesznek szezonális rendezvények, melyek közül jó pár a külföldi hallgatókkal közös, így még inkább színesíthetitek a baráti körötöket. Ezek mellett bekapcsolódhattok a tudományos tevékenységekbe, számos munkalehetőség akad, illetve önkénteskedhettek is városszerte. Tapasztalatszerzés, kapcsolatépítés céljából mindenképp jól jöhetnek ezek az alkalmak, figyeljétek a hirdetéseket, felhívásokat, eseménybeharangozókat szerte a campuson és online. Legyetek naprakészek, és érdeklődőek! Sosem tudhatjátok, mikor jön szembe egy jó lehetőség.

13. Kikapcsolódás

Ne felejtsetek el pihenni sem a nagy tanulás közepette, ehhez a Botanikus kert kiváló ötlet, ha rövidebb szünetetek van. De amíg jó az idő, kiránduljatok a környéken, ismerjétek meg a várost és a csodáit. Ha természetközelibb helyet kerestek a feltöltődéshez, ajánljuk a Balokány-ligetet, a Zsolnay Kulturális Negyedet, a Rózsakertet a belvárosban, a Tettyét, a Malomvölgyi-tavat, Égervölgyet, vagy a nemrég felújított Misina-tetőt a Tv-toronynál. Igazi selfie spot található szintén a Mecseken a Flóra-pihenőnél, s ha már ott vagytok, ne felejtsétek el meglesni a Meseerdőt sem.
Ha viszont egész más elképzeléseitek vannak a túra szó hallatán, természetesen Pécsett szomjas sem lehet az ember, a kocsmákat is végigjárhatjátok.
Ha pedig inkább kulturális programra fáj a fogatok, Pécsett mozik, színházak és múzeumok várnak titeket. A héten még elcsíphetitek a PécsLit fesztivált is, valamint szeptember 18-22-ig érkeznek a Pécsi Napok, nem kisebb nevekkel mint a Honeybeast és a Wellhello.

+1. Kérdezzetek bátran

Mint már említettük, tudjuk, hogy ez mennyire új helyzet számotokra. Úgy érezhetitek, elvárás, hogy mindent azonnal tudjatok. Nos, ez persze nem így van, nem kell aggódni. Sokszor még mi sem találunk egy termet, minket is ugyanúgy megtréfál a Neptun és hasonlók. Ilyen esetekben a legfontosabb, hogy nyugodtan merjetek kérdezni. Ne féljetek attól, hogy valaki esetleg felhúzott szemöldökkel fog méregetni titeket, ez nálunk nem szokott előfordulni. Kérdésekkel forduljatok akár hozzánk felsőbbévesekhez, a gólyatáborból megismert, szárnyaitokat azóta sem engedő seniorjaitokhoz, az első pontban említettekhez, és tulajdonképp könyvtárostól kezdve, a HÖK-ön át, egészen a portásokig bárkihez.

Kérdezni nem szégyen és nincs rossz kérdés. Ha valamiben az adott személy mégsem tud segíteni, el tud irányítani oda, ahol tudnak.
Reméljük, hogy segítségetekre lesz ez a pár tudnivaló és praktika, de a legfontosabb az, hogy minden ügyes-bajos dolog és nehéz kezdet ellenére is élvezzétek az egyetemet. Most vagytok itt, ne felejtsetek el szórakozni, szakestekre menni, órák közt kávézni a többiekkel és persze megélni minden percet. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy PTE polgár, használjátok ki ezt az időt, és legyetek büszkék magatokra. Sikerekben gazdag első félévet kívánunk!

Fotó: PTE BTK Hivatalos Honlap



Create Account



Log In Your Account