„Angyal este, ördög másnap” – Toxikoma könyvkritika

Simon Anna
2022.10.29.

Régóta nem titok, hogy a színészek, zenészek és egyéb hírességek vagy celebek sajnos gyakran esnek a drogfüggőség áldozatául. Sőt, történeteiket sokszor tárják az emberek elé, ezekből pedig az esetek nagy részében sikerkönyv és/vagy -film válik. Ám ezeket az elbeszéléseket legtöbbször idealizálják és dramatizálják a könnyebb emészthetőség érdekében, ahogyan az a Toxikoma című filmmel is történt. Ugyanaz a történet könyv formájában viszont sokkal hitelesebben és egyedibben mutatja be Szabó Győző kihívásokkal teli életét. 

A filmes borítóval ellátott újabb kiadáson a 10 év drogvallomásai alcím szerepel, aminek megfelelően a színész késő kamasz kori kalandjaitól kezdve egészen a rehabilitációs folyamat minden nehézségéig, asszociációs formában rajzolódik ki egy meglehetősen kacskaringós és zűrös életút. A bevezetésben egyből egy rövid drogkatalógus tárul az olvasó elé, majd az első pár fejezet szinte nosztalgikus hangulatban idézi fel az eleinte izgalmasnak tűnő kalandokat.


Aki olyannyira a kábítószerek köré szervezi teljes életét, hogy például autót is csak e célból tart fenn, annak nehéz elválasztani a különböző részterületeket, de a könyvben ritkán jelenik meg a színház vagy a család, csupán akkor, mikor a rá- és leszokás szempontjából elengedhetetlen szerepük van. 




Az aktuális barátnő mindig az angyal becenévre hallgat. Bár ez elsőre szépnek és tiszteletteljesnek tűnik, a főszereplő nem riad vissza a megcsalástól, valamint a többi női karaktert is kissé hímsoviniszta szemszögből, elsődlegesen csupán szexuális tárgynak tekinti. Ezzel szemben a szintetikus hatású máktea cicamica egy „nem tervezett hosszú távú kapcsolat” következményeként minden szempontból a szerelem fölé emelkedő, euforikus érzéssé válik.


A munka hivatása szintén elhomályosul, a kollégák elítélő viselkedése csupán kellemetlen velejáró, a legjelentősebb incidens pedig egy amerikai film forgatása során történik, mikor a kommandós jelmez igazi rendőröket takar, akik egyszer már letartóztatták a tiszteletnek örvendő magyar mellékszereplőt. 




A személyes hangvétel mégsem hiányzik a történetből, ami azt illeti, még hozzá is járul a fent már említett hitelességhez, mely a regény legnagyobb előnye, és ehhez méltón több apró részletből áll össze. Ilyen a „zsargon” használata, például a lesáskázás, besztondulás, nyalcsi, szűrőláz és hasonló kifejezések.


A kipróbált módszerek, városi legendák, kellékek, valamint a beszerzési folyamatok részletes, szépítés nélküli leírása évek valós tapasztalatairól árulkodik. Ebbe az alternatív világba illő emberek a toxikomák, az a szoros bizalmi kör, akiknél az első találkozás a „cuccozási kórkép” kielemzésével kezdődik. Meglepően civilizált hierarchiában és rutinos szervezettségben működnek, egymásra bízva akár tulajdon életüket, és ami még fontosabb: a tartalék drog titkos rejtekhelyét is. 


A társaságok természetes lelőhelyei a bennfentes gócpontok, ahol mindenki szabadon hódolhat illegális tevékenységeinek. Általában egy lakás a helyszín, ahol bármi megtörténhet. Használt tűk és cigicsikkek hevernek mindenfelé, és ezek mellett a leplezetlen orgiák teljesen természetesek. A házigazdák pedig majdnem minden esetben maguk a beszerző emberek.


A szerző egész dílerpalettáról mesél, miközben a meccseken felbukkanó „szotyis nénikhez” hasonlítja őket.


Ugyan a velük való érintkezés többségében csak üzleti célú összeütközés, olykor barátsággá alakulhat, de minden esetben különleges kötelék fűzi őket össze, ami a kívülállók számára is egyértelmű. 




Ahogyan a valóságban, úgy a szövegben szinte észrevétlenül siklik át a felhőtlen sztorizgatás a kiszolgáltatottság reménytelen állapotába, mikor a függő végre felismeri saját helyzetét, és elindul a leszokás rögös útján.


Szabó Győző őszintén beszél sokadik visszaeséseiről, naturalista leírásai olykor húsbavágóan ecsetelik botlásait, melyek hol egyenesen egy külföldi kórházig, hol egy kádban töltött 3 napos pokoljárásig vezetnek, máskor pedig ironikus önreflexióval mond köszönetet 24. születésnapi ajándékáért, mely a fertő legaljára vezette.


Dacos és kétségbeesett cselekedetei halmazában egyetlen józan hang szólítja meg tisztán és érthetően: Morpheus, azaz Csernus Imre, kinek hozzászólásai végigkísérik a könyvet, lezárásként pedig egy teljes fejezetben foglalja össze nézőpontját. 


CS.I. monogrammal ellátott függelékei szembesítenek, magyaráznak, a módszertant és a különböző folyamatokat objektíven, pszichológiai nézőpontból elemzik.


A kegyetlen, de pontos, és ami a legfontosabb: mindig őszinte doktor igazi barátként támogatja a színészt, miközben csupán ijedt kisfiúnak látja őt, aki játssza a machót, mégis rendelkezik akkora teremtőerővel, hogy kimásszon maga teremtette alvilágából. Tanácsai egyedülállóvá teszik az életrajzot, ám a drasztikus módszereiről híres pszichiáter olykor elveszik a banális közhelyek áradatában. 




Maga az elbeszélés viszont egy rendkívül összetett világot tár olvasója elé, rengeteg szemléletes hasonlattal és az egész történetet átszövő metaforákkal.


Leírásai a pillanatok alatt lezajló szemszögváltásokkal és csupán fejben zajló párbeszédekkel, vagyis a legbensőbb gondolatok teljes feltérképezésével nyújtanak teljes befogadói élményt. Mindeközben tisztán érezhető marad, hogy a mesélő minden porcikájában színész, hiszen az egyértelmű cliffhangerek mellett számtalan kifejezésben megcsillan a filmek világa. Szabó Győző a „végefőcím előtti nyálas búcsú nélkül” szakít bűnös múltjával, magára pedig úgy tekint vissza mint egy


„tehetséges színész, tehetségtelen élettel, tehetséges hazugságokkal”.


A fotók forrása: port.hu (Toxikoma című film)


Create Account



Log In Your Account