Ahol a csoport és az élet is sokszínű - interjú a Társadalmi Befogadás Szakkollégiummal

Torjay Anna
2023.10.17.

A Pécsi Tudományegyetem számos szakkollégiummal büszkélkedhet, többek között a Társadalmi Befogadás Szakkollégiummal. Itt a csoport és az élet is sokszínű: különböző szakokról és karokról érkeznek a hallgatók, heterogén közösséget alkotva. A szabadulószobák és társasjátékok tervezésétől kezdve a konferenciákig rengeteg különleges program várja a tagokat, sokszor pedig a külsősöket is.

Koller Inezzel, a szakkollégium vezető tanárával és Csébi Fruzsival, a szakkollégium újonnan megválasztott társelnökével beszélgettünk.

Mivel foglalkoztok a Társadalmi Befogadás Szakkollégiumban?

Koller Inez: Gamifikált (játékosan ösztönző – a szerk.) játékokat tervezünk és tesztelünk. Ez a fő profilunk, de ezenkívül önkénteskedünk, illetve társadalmi témákban vitaesteket szervezünk, félévente kettőt, ahol 20-30 fős társaságok szoktak összegyűlni. Mindig van egy konkrét téma, és a moderátorunk izgalmas, főként provokatív kérdésekkel készül.

A nevünk Társadalmi Befogadás Szakkollégium. Arra is odafigyelünk, hogy például a nemi eloszlások – különösen a vezetőség tagjai között – mindig arányosak legyenek. A tagjaink között vannak látássérült fiatalok, valamint etnikailag is nagyon heterogén a csoport, és sok más tekintetben is igyekszünk ezt a heterogenitást felmutatni.

Ha már ezt a nevet felvállaltuk, akkor igyekszünk sokrétűek lenni.

Hogyan válhat valaki a szakkollégium tagjává?

Csébi Fruzsi: Gyakorlatilag bármikor lehet csatlakozni, bárki, aki kedvet kap, nyugodtan eljöhet hozzánk. Az újonnan érkezők fél év „bemelegítő időszakot” kapnak, hogy kicsit belerázódjanak. Megtapasztalják, hogy pontosan mivel foglalkozik a szakkollégium, hogyan épül fel nálunk egy félév, milyen programok vannak, így kipróbálhatják magukat különböző területeken. Kötelező lépésként egy kutatócsoporthoz kell csatlakozniuk, így jobban beleláthatnak egy kutatás működésébe és fázisaiba. Ezáltal motivációt és inspirációt kaphatnak, együtt ötletelhetnek a szakkollégium tagjaival is.

Téged mi motivált a csatlakozáshoz?

Cs.F.: 2020-ban csatlakoztam a szakkollégiumhoz, amikor a Fogyatékosságetika című szabadon választható tárgy során megismertem Inezt és általa a szakkollégiumot is. Annyira magával ragadott az a szellemiség, amit a szakkollégium képvisel, hogy úgy éreztem, szeretném magam kipróbálni. A szakkollégiumnak köszönhetően számos tudományterületbe betekintést nyerhettem, ami hozzájárult ahhoz, hogy megtaláljam az érdeklődési körömet, és a leendő szakdolgozatom témáját is inspirálta. Úgy gondolom, ha a hallgató megtalálja önmagát, és ezzel párhuzamosan egy támogató közösséget, akkor fantasztikus dolgok jöhetnek létre.

Milyen témákban lehet kutatni nálatok?

K.I.: Ez nagyon tág, teljes mértékben az egyes tagok érdeklődési területéhez igazodik. Annyi a megkötés, hogy valamilyen speciálisabb társadalmi csoporthoz kötődjön, valamilyen segítő szándék legyen benne.

Nemrég megújult a szakkollégium. Milyen változás történt, mi lesz más mostantól?

Cs.F.: Szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a szakkollégium eredményeire és saját fejlesztésű játékainkra, amelyek által szeretnénk népszerűsíteni a szakkollégium szellemiségét. A színes programok és a csapatépítők mellett célunk egy még szorosabb közösséget létrehozni, ahol nem csak tudományosan fejlődhetnek a hallgatók, hanem azt érezhetik, hogy a hétköznapokban is bármikor számíthatnak egymásra.

Mi leszünk az első olyan szakkollégium, amiben nyelvoktatás zajlik majd angol és orosz nyelvből. A tervezettek szerint októbertől fog elkezdődni, a szakkollégium tanárszakos tagjai segítik majd a nyelvek oktatását heti egy alkalommal, 60 percben.

A két nyelv elsajátításához a lehetőségek legszélesebb skáláját szeretnénk biztosítani a tagok számára, például anyanyelvi lektorokat hívnánk meg, akik bemutatnák a kutatásaikat. Ezáltal nemcsak a nyelvek magabiztos használatára ösztönöznénk a hallgatókat, hanem a tudományos területükhöz kapcsolódó témákba is betekinthetnének nemzetközi szinten.

K.I.: Most már viszonylag sokan vagyunk, így megnövekedett az igény arra is, hogy ne csak munkához, kutatáshoz, teszteléshez kapcsolódó összejöveteleink legyenek, hanem legyünk együtt sokkal többször azért, mert szeretünk együtt lenni. Fontos, hogy olyan közösségi életet teremtsünk, amiben mindenki jól érzi magát. Amikor a hallgatók végeznek, akkor úgy tekintsenek vissza ezekre a szakkollégiumi időkre, mint amik meghatározók voltak számukra. Hogy legyen produktuma minden résztvevőnek – nem azt mondom, hogy kézzelfogható, mert egy szabadulószoba nem kézzelfogható –, amit később magával tud vinni, és hogy azt mondja, ezt én terveztem, ennek én voltam az ötletgazdája.

Abban is változtattunk, hogy eddig egy személy irányította a szakkollégiumot. Most van egy hatfős menedzsment, valamint a külön programoknak is vannak saját felelősei.

Milyen programokkal készültök a jövőben?

K.I.: Október 13-án csatlakozunk a 72 óra mozgalomhoz, ahol önkéntes tevékenységet végzünk. A HSZK (Hallgatói Szolgáltatási Központ) egy egyetemi szintű szakkollégiumi napot szervez, és ott mi is bemutatkozunk. Lesz egy terepkutatásunk Borsod megyében, egy nagyjából 300 fős településre megyünk érzékenyítő játékokat játszani a gyerekekkel, most ennek a tervezési folyamata zajlik. Részt fogunk venni a IV. Közösségek és Szervezetek Konferencián szervezőként és előadóként is. Decemberben lesz a főrendezvényünk – amiből idén a tizediket fogjuk szervezni –, a Játsszunk Komolyan Workshop.

Cs.F.: Gyakorlatilag minden héten van programunk, így változatos helyszíneken és szerepekben próbálhatjuk ki magunkat.

Milyen eredményekre vagytok a legbüszkébbek?

K.I.: A szakkollégiumi tagok a kutatásait összegyűjtöttük egy tanulmánykötetbe (tsszunk Komolyan! A Társadalmi Befogadás Szakkollégium társadalmi érzékenyítő játékai), ami a PTE BTK díjazásában, tudománynépszerűsítés témában az Év publikációja címet nyerte el.

Amire még büszkék vagyunk, hogy az OTDK-ra eddig nyolcan indultak a szakkollégiumból, és egy-egy első, második és harmadik helyet, illetve két különdíjat is szereztek már. A most induló etapra már négy új kutatással is jelentkeztek, erre én kifejezetten büszke vagyok.

Az érdeklődők hol tudnak tájékozódni a programokról, eseményekről?

Cs.F.: A közösségi felületeken belül a Facebookon és az újra beinduló Instagram oldalunkon, valamint a szakkollégium honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. 

Szeretnénk, hogy bárki beleláthasson abba, mi zajlik nálunk, hogy minél közelebb hozzuk a szakkollégiumot az egyetem többi polgárához.

Facebook: https://www.facebook.com/TBSZSzakkoli/

Instagram: https://www.instagram.com/tbsz_pte/

Honlap: https://btk.pte.hu/hu/tbsz

Fotók: Reif Anna 


Create Account



Log In Your Account