A betlehemi történet nem szokványos elmesélése egy tériszonyos tűzoltó közreműködésében – Nagykarácsony filmkritika

Kozma Lilla
2021.12.29.

Nagykarácsony című film 2021. november 25-én debütált a mozikban Tiszeker Dániel rendezésében, megalapozva ezzel az ünnepi hangulatot. A karácsony mint téma önmagában eléggé lerágott csont, nehéz újat mutatni, amit ne láttunk volna már ezer másik hasonló filmben, de persze rengeteg oldalát fel lehet dolgozni az eseménynek, amikből kisülhetnek érdekes történetek. Hogy alakult ez ennek a filmnek az esetében? Képes volt valami újjal előállni a rendező, vagy ismételten egy slampos karácsonyi történettel bővült a filmipar?

Arnold kiemelkedő tűzoltó, a szakma legjobbja, ám megrendül bátorsága, miután kizuhan a magasemelőből, amin kedvese kezét szerette volna előtte megkérni.

A tériszony, ami eddig ismeretlen volt a számára, teljesen átveszi az irányítást a teste felett, és egy alak is megjelenik előtte, a negatív gondolatok megtestesítője, aki nem hagyja nyugodni, ráadásul csak még jobban összezavarja az elméjét.

A főnökének is szemet szúr megingása, így kispadra ülteti emberét, avagy elküldi egy karácsonyi vásárra, hogy ott felügyelje a rendet, és segítse az egyik városi általános iskola alsó tagozatos csoportját a felkészülésben a karácsonyi előadásukra. Itt ismerkedik meg Eszterrel, a gyerekek tanító néniével, akinek attitűdje teljesen ellentétes a férfiéval. Míg az előbbi karakter igen lelkes és pozitív, addig az utóbbi nagyon mogorva és negatív, nemtörődöm stílusával kissé ellenszenvesnek is tűnik elsőre.


Persze Arnold és Eszter karaktere egyre közelebb kerül egymáshoz; a nő segíti legyőzni a férfi legnagyobb félelmét, Arnold pedig minden tudását beveti egy tűzijáték továbbfejlesztésénél, amivel teljesen lenyűgözi Esztert.

Nem ők az egyetlen ellentétes pár, a filmben szinte mindenki egymásra talál, akikre elsőre nem gondolnánk, hogy igazán összeillenének.

Konfliktusok is felmerülnek, hiszen a legkevésbé várt időpontban megjelenik az a bizonyos exbarátnő, majd magával az időhiánnyal is gondok akadnak a filmben. A karácsony szelleme, a szeretet és az igaz szerelem ereje mindent felülmúlhat? Rövid válaszom: igen!


A film alapkoncepciója nagyon kreatív és eredeti, én legalábbis nem találkoztam még hasonló jellegű történettel. Nagyon tetszett még, ahogy a tériszonyt mint szorongásos betegséget jelenítették meg a filmben – tériszonyosként azt kell mondanom, nagyon valóságos, életszerű volt ennek az ábrázolása.

Persze a közhelyes jeleneteket sem lehetett kihagyni, de nem is vártam más végkifejletet, hiszen akkor elveszett volna a film karácsonyi varázsa, ami ezekkel együtt végig megvolt!

A humort is nagyon jól alkalmazták, sokszor tényleg a legváratlanabb szituációkban jött egy olyan vicces jelenet, amit egyszerűen nem lehetett nevetés nélkül kibírni. A gyerekek játéka mellett sem mehetek el szó nélkül, simán elvitték az egész show-t az alakításukkal! A betlehemi történetes finálé pedig zseniálisra sikerült, képes volt többféle érzelmet kiváltani a nézőből, hiszen egyszerre volt szellemes és megható a színészi alakítás.


Úgy gondolom, hogy elég sok ember ízlésének megfelelt a film, hiszen nem volt hiány sem romantikából, sem humorból, és bizonyos jelenetekbe egy kis izgalmat is bele tudtak csempészni a film írói, ami azért tudott meglepetést is okozni.

Ha a közönséget nézzük, akkor a Nagykarácsony nem mondható csajos filmnek, sem kifejezetten pasisnak, hanem olyan tipikus családi karácsonyi filmként írnám le, ami minden nézőjének egyszerre nyújt élvezetet, akár a rokonság összes tagjának, nemtől függetlenül.

A fotók forrása: port.hu


Create Account



Log In Your Account