A hallgatói tudományos élet – első lépések a kutatásban

Rochi Ernő 2021.08.07.

A hallgatói élet sokszínű világának egyik legfontosabb oldala az egyetemen folyó tudományos élet, amelybe a hallgatók is akár már egészen korán bekapcsolódhatnak. Aki ilyen ambíciókkal érkezik az egyetemre, vagy esetleg később kap kedvet a kutatáshoz, tudományos munkához, alapvetően két színtéren próbálhatja ki magát. Az egyik platformot a PTE-n működő szakkollégiumok jelentik. A másik nagyon fontos lehetőség a Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvétel, ami belépő lehet az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Ebből a cikkből megtudhatjátok, miért érdemes TDK-n, OTDK-n részt venni, és mennyiben segítheti ez tudományos pályátokat.

„A kutatói pálya azért lehet vonzó, mert folyamatos intellektuális kihívásokkal van tele” – interjú Dr. Zsidó Andrással

Bali Cintia 2021.08.07.

Az egyetemi évek alatt tanulmányi kötelezettségeink teljesítésén túl lehetőségünk van bekapcsolódni a tudományos kutatás világába is. Oktatóink arra bátorítanak bennünket, hogy kérdéseket tegyünk fel, és eszközt adnak a kezünkbe azok megválaszolására. Nemrégiben Dr. Zsidó Andrással, az Általános és Evolúciós Pszichológia Tanszék adjunktusával beszélgettünk a kutatómunkáról és hallgatók mentorálásáról.

„Ha a kutatói pályára lépsz, élethosszig tartó tanulás vár rád” – interjú Bandi Szabolccsal

Kubinyi Aliz 2021.08.07.

Bandi Szabolcs az Egészség- és Személyiségpszichológia Tanszék tudományos munkatársa, számos kutatás aktív résztvevője, mindemellett TDK-konzulensként tehetséggondozásban is közreműködik. Beszélgettünk a zenepszichológia területén és a nárcizmusról végzett munkáiról, illetve elmesélte, hogy tapasztalatai alapján milyen előnyökkel és milyen nehézségekkel járhat, ha valaki a kutatói pályát választja. 

Tudományra, (O)TDK-ra fel! – hallgatói beszámoló a kari Tehetségnapról

Molnár Bence 2021.08.07.

Május 28-án lezajlott a BTK Tehetségnap, ahol nemcsak az Év Mentora díj friss nyerteseinek és az OTDK-n első helyezést elért bölcsészhallgatóknak az előadásait hallgathattuk meg, hanem egy kerekasztal-beszélgetés keretében be is leshettünk a TDK-zás és a tudományos élet kulisszatitkaiba.

„Ez nem egy átlagos munkahely” – interjú Glied Viktorral, az év mentorával

Varga Tímea 2021.08.07.

Dr. Glied Viktor 2013 óta a Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok tanszék oktatója, ahol az utóbbi években a magyar mellett külföldi hallgatókat is tanít. Az elmúlt évben komoly szakmai sikereket ért el: megjelent legújabb könyve és sikeresen habilitált. A szakma mellett azonban idén a hallgatóktól is komoly elismerésben részesült – ő kapta ugyanis az Év Mentora díjat, amelyet többek között az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése (OMHV) kérdőívek alapján adnak át. Glied Viktor tanár úrral a díjról, illetve oktatói munkájáról beszélgettünk.

Interjú Dr. Teleki Szidalisszal

Bali Cintia 2021.08.07.

Az idei tanévben a május 28-án megrendezett PTE BTK Tehetségnapon kerültek átadásra az Év Mentora díjak. Idén két oktató részesült a neves elismerésben, köztük Dr. Teleki Szidalisz Ágnes, aki a Pszichológiai Intézet Személyiség- és Egészségpszichológia Tanszékének tanszékvezetője. A díj kapcsán kérdeztük őt oktatásról, kutatásról és mentorálásról. 

„A kíváncsiság a legfontosabb” – sorozatindító interjú a TDK-ról

Mammel Diána 2021.08.07.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciával (OTDK) kapcsolatban beszélgettem Dr. Fedeles Tamással, a PTE tehetséggondozásért is felelős oktatási rekorhelyettesével és Kovács Péterrel, aki kétszer került OTDK dobogóra a dolgozatával (2017-ben második helyezést, 2019-ben első helyezést ért el). Tőlük megtudhatjuk többek közt azt, hogy miért érdemes jelentkezni a TDK-ra, mit ad hozzá az ember karrierjéhez, és milyen a konferenciák hangulata.

„Azt szeretem, ha van kutatás, van oktatás és mellette gyakorlati tapasztalat is”

Bali Cintia 2021.08.07.

Karunkon október 14-én adták át az Év Oktatója Díjat, melyben idén három oktató részesült, köztük Dr. Vida Gergő, a Nevelés- és Oktatáselméleti Tanszék munkatársa, akit a díj apropóján kérdeztünk.

Pragmatikusan hallgatóbarát diskurzusjelölők – Kleiber Judit az Év Oktatója

Molnár Bence 2021.08.07.

Interjú dr. habil. Kleiber Judit nyelvésszel, egyetemi docenssel, aki az idei OMHV-értékelések alapján megosztva részesült a kar Év Oktatója elismerésében.

Create Account



Log In Your Account