Simon Anna2024.09.27.
Siska Lili2024.09.30.
Gazdag Viktória2024.09.20.
Matos Sára Anna2024.09.16.
A lélek mozgásban. Ez a paralimpia mottója, ami a maradandó fogyatékossággal élő emberek számára a legnívósabb nemzetközi sportesemény, amely az újkori olimpiai játékok mintájára jött létre. Az utóbbit 1896-ban rendezték meg Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére, azonban arra, hogy valamilyen szempontból korlátolt versenyzők is meg tudják magukat mérettetni egy világszintű sporteseményen, még több, mint hatvan évet várni kellett.
Még mindig élénken él bennetek az a pillanat, mikor megérkezett a várva várt “felvettek sms”? A gólyatábori kiabálástól és ujjongástól még mindig rekedt a hangotok? Őrizzétek is a jó élményeket, de közben ideje realizálni: elkezdődött a szemeszter. S mivel ez az első, így az összes közül talán ez lesz a legfontosabb, legmeghatározóbb egyetemi életetek során. Belecsöppentetek egy teljesen új környezetbe, új kihívásokkal kell megbirkóznotok, ami elsőre talán ijesztőnek tűnhet. Mi már tapasztalatból beszélünk, mikor azt mondjuk, hamarabb beletanultok, mint hinnétek. De biztos ami biztos, alább olvashattok pár hasznos tippet is, amik segíthetik az első – hogy stílszerűek legyünk – szárnypróbálgatásaitokat.
A szenvedélyed az írás? Szeretsz fotózni? A helyesírás nagy bűvölője vagy? Szívesen eljuttatnád a nézőpontod több ezer emberhez? Kíválóan fogalmazol angolul? Otthonosan mozogsz a grafikakészítés világában? Szeretnél egy kreatív csapat tagja lenni és mindezért némi ösztöndíj sem jönne rosszul? Ha a fenti kérdések bármelyikére igennel válaszoltál, akkor lenne számodra egy ajánlatunk...
Tudtad, hogy a deszkázás alvilági művészete 2020 óta hivatalos olimpiai sportág? A Pécsi Galéria legújabb kiállítása az underground kultúra és a művészet különleges kapcsolatát mutatja be, hiszen a gördeszkázás jóval több, mint sport.
A pécsi születésű Reisz Ákos Márton, a BTK HÖK „újonca” 2021 óta a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, korábban pszichológia alapszakon, 2024 szeptemberétől pedig mesterképzésen, kognitív pszichológia specializáción folytatja tanulmányait. Ezzel párhuzamosan aktívan támogatja a BTK hallgatóit tanulmányi ügyeik intézésében, ugyanis az új tanévben ő tölti be a Hallgatói Önkormányzat tanulmányi referensi tisztségét, miközben az OMHV és az Oktatási Bizottság tagja is lesz. Ákost korábbi tapasztalatairól, motivációjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük, de az interjúból azt is megtudtuk, miért jó a hallgatóknak, hogy van tanulmányi referensük.
pécsibölcsész