Zeneszerző, politikai aktivista, népi hős: elhunyt a "Zorba, a görög" komponistája
2021.09.09.
Múlt csütörtökön, szeptember 2-án elhunyt Mikisz Theodorakisz görög zeneszerző, politikai aktivista, a görög nép ünnepelt hőse. A 96. évét betöltött zeneszerző mind szakmai, mind közéleti tevékenységével maradandó emléket hagyott ránk.
Aki csak felületesen ismeri a görög filmművészetet, az is biztosan hallott a híres Zorba, a görög című 1964-ben bemutatott filmről, amely nemcsak Anthony Quinn fenomenális alakítása, de aláfestő zenéje miatt is világhírűvé vált. A film főtémája, Zorba tánca a szirtaki nevű lassan induló és fokozatosan egyre gyorsuló, majd ismét lassuló és gyorsuló, feszültséggel teli görög népi tánczene. A film világhírűvé vált zeneszerzője már korábban is írt filmzenét, de ismertté a Zorba zenéjével vált. A tájékozott filmrajongók és zenekedvelők azonban Theodorakiszt ismerhetik a hetvenes években készült politikai témájú filmek zeneszerzőjeként is (Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája (1969), Ostromállapot (1972), mindkettőt honfitársa, Costa-Gavras rendezte és mindkettő főszerepében Yves Montand látható).
1925-ben született Khiosz szigetén, apja köztisztviselő, anyja pedig törökországi görög volt. Gyermekkorától kezdve tudatosan készült a zeneszerzői pályára, és nagy hatással volt rá az ortodox egyházi zene, valamint a görög folklór.
Életét két fő tényező határozta meg: a zene és a baloldali politikai aktivitás.
Fiatalon, a háború alatt csatlakozott az ELASZ-hoz, a Görög Népi Felszabadító Hadsereghez, majd a görög polgárháborúban a kommunisták oldalán harcolva 1948 és 1952 között többször deportálták és meg is kínozták. 1950-ben diplomázott az athéni zeneakadémián. 1955 és 1959 között Párizsban folytatott zenei tanulmányokat. Ez idő alatt írta első szimfonikus zenekari műveit, és filmzenét is ekkor kezdett komponálni. Ebben az időben jellemző volt rá a nyugati modern zenei áramlatok hatása.
1960-ban hazatért, és ezzel visszatalált a görög zenei gyökerekhez. Zeneszerzői tevékenységével nagyban hozzájárult Görögország kulturális forradalmához. Ebben az időben számos dalciklusa született, melyek a görög és a világirodalom költészetére épülnek, többek közt megzenésítette Federico Garcia Lorca Cigányrománcok című művét. A kortárs görög szerzők közül a Jakovos Kambanellis verseire épülő Mauthausen-ballada lett a legismertebb dalciklusa. (Kambanellis a mauthauseni tábor túlélőjeként örökítette meg emlékeit, és írt négy összefoglaló verset is, amelyeket Theodorakisz megzenésített.)
A hatvanas évek elejére, közepére kiforrott stílusát és kompozíciós technikáinak összességét ő maga nevezte el metaszimfonikus zenének, melynek a sajátosságát olyan szimfonikus zenekarra és hangszerekre írt kompozíciók adják, melyek mégis túllépik a klasszikus zeneművek határait azzal, hogy a szimfonikus hangzást elegyítik a modern zenei elemekkel, illetőleg a nyugati szimfonikus zenekari hangzást a hagyományos görög (illetve mediterrán) hangszerekkel.
Zenekart alapított, zenetársulatot hozott létre, de közéleti téren érte el legnagyobb eredményeit, amikor megalapította a baloldali Lambrákisz Ifjúsági Mozgalmat (a két hónappal korábban meggyilkolt baloldali parlamenti képviselő, Lambrákisz emlékére). A szervezet hatalmas szerepet játszott a fiatalabb generáció értékszemléletének fejlesztésében. Ebben az időszakban írta a Zorba, a görög zenéjét is. A baloldali centrumpárt, az ellenzéki EDA színeiben pedig parlamenti képviselő is lett 1964-ben. 1967 áprilisában a belpolitikai zűrzavar végül katonai diktatúrához vezetett. Theodorakisz ekkor vált az ellenállás egyik szimbólumává, illegalitásba vonult, és létrehozott egy saját szervezetet, a Hazafias Frontot.
Zenéjét betiltották, őt magát augusztusban végül letartóztatták. Börtönbe zárták, majd internálótáborba került. Csak nemzetközi szolidaritással – neves művészek, mint Dimitrij Sosztakovics, Leonard Bernstein, Arthur Miller és Harry Belafonte követelték szabadon bocsátását – sikerült kiszabadítani a fogságból, és elérni, hogy 1970-ben Párizsba emigrálhasson.
Emigrációjában is hű maradt önmagához, hazájához és eszméihez is. Ebben az időszakban legfontosabb művei a Lambrákisz meggyilkolását feldolgozó politikai thriller, a Z aláfestő zenéje, amelynek egyik fő melódiája a Mauthausen-dalciklus egyik dallamára épül. Ekkor, 1977-ben komponálja a Francia Szocialista Párt himnuszát is. Személyes találkozásukat követően megírja dalciklusát Pablo Neruda chilei költő verseire. Zenei koncertjeivel szerte a világban kampányolt az ezredesek diktatúrája ellen, és kiállt a demokratikus, szabad Görögországért.
A hetvenes években kapcsolatba került olyan politikusokkal, mint Salvador Allende, Tito, az egyiptomi elnök Nasszer, a palesztinok vezetője Jasszer Arafat vagy Olof Palme, Willy Brandttal és Francois Miterrand-nal pedig közeli barátságba került.
A diktatúra bukása után 1974-ben hazatért, és mind a kulturális életben, koncertjeivel, mind a közéletben aktivizálta magát. Szerette volna elérni egy egységes baloldali párt létrehozását. 1981 és 1986 között a Görög Kommunista Párt színeiben parlamenti képviselő volt, majd 1989-1993 között a liberális-konzervatív pártkoalíció, az Új Demokrácia Párt parlamenti képviselője lett, illetve 1990-1992 között tárca nélküli miniszter is. Képviselői megbízatásának megszűnte után (1993) a Görög Állami Rádió kórusának és két zenekarának általános igazgatója lett.
A nyolcvanas években zeneszerzői tevékenységével sem hagyott fel, ekkor túlnyomórészt zenekari műveket írt, szimfóniákat, valamint a Zorba balettet 1988-ban, amely a film zenéjének motívumaira épült. A kilencvenes évek végétől a kétezres évek végéig megírta négy görög témájú operáját (Medea, Elektra, Antigone és Lüszisztrate). A török zeneszerző, író Zülfü Livanelivel közösen létrehozták a Görög-Török Baráti Társaságot, Theodorakisznak ugyanis szívügye volt a két nemzet összebékítése.
Nyugdíjba vonulását követően megírta ötkötetes önéletrajzát, de közéleti és más írásokat is publikált.
A kilencvenes években kiállt a koszovói NATO-beavatkozás, valamint a kétezres években az Irak elleni háború ellen is. Kiállt az emberi jogokért, a környezetvédelemért, általában a béke híve volt.
Egész életében meggyőződéses anticionista volt, ami időnként konfliktust okozott, mivel izraeli értelmiségiek antiszemitizmussal vádolták meg, de ő többször hangsúlyozta, hogy a zsidók a barátai, neki magával a cionista mozgalommal szemben vannak fenntartásai, illetve hogy Izraelt csak mint az USA szövetségesét ítélte el.
Munkásságát számos díjjal ismerték el. Még a nyolcvanas években Nemzetközi Lenin-békedíjat kapott. A Z, egy politikai gyilkosság anatómiája zenéjéért BAFTA-díjban részesült.
2019-ben szívbetegséggel kezelték, 96 évesen szívmegállás miatt vesztette életét Athénban 2020. szeptember 2-án.
A görög zeneszerző több ezer dalt, több száz zeneművet, több kötet írást és emberi, politikai elkötelezettségét hagyta ránk. Theodorakisz egész életében baloldali volt, de nem valamilyen szektás pártpolitikai hűség nevében, és természetesen nem a bolsevik diktatúrák támogatója volt, annak a generációnak a tagja volt, amelyet áthatott a fejlődésbe vetett hit naivitása, hogy lehetséges eljutni az emberiség olyan aranykorába, ahol szebb és jobb lesz az élet.
