Vászonra festett fájdalom

Frida Kahlo (1907–1954) a 20. század egyik legikonikusabb női alakja. Ő volt az első festőnő, aki hitelesen és kendőzetlenül reprezentálta a női testet és a testiséget. Napjainkra a Frida-kultusz hatalmassá nőtte ki magát, feminista mozgalmak arcává, sok fiatal lány példaképévé vált. A nagy hírnév mögött rengeteg kudarc és fájdalom rejlik, amiről sokan nem is tudnak.

Hatéves korában a járványként terjedő gyermekbénulás áldozatául esett, és a kór következtében elsorvadt a jobb lába. Gyermektársai gúnyolták érte, emiatt eleinte férfiruhákban, majd később tehuanai népviseleti szoknyákban kezdett járni, hogy takarja fogyatékosságát.

Kahlo orvos szeretett volna lenni. El is kezdte orvosi tanulmányait, ám 18 éves korában tömegközlekedési baleset érte, ami miatt gerince és belső szervei is súlyosan megsérültek, meg kellett műteni. A szerencsétlenség után kezdett el a művészettel foglalkozni, édesanyja motiválta őt erre, amíg ágyhoz volt kötve gerincsérülésével.

Élete során több mint 20 orvosi beavatkozáson esett át, de sosem tudott teljesen felépülni. Műtétről műtétre járt, az operációk egy rövid időre megkönnyebbülést hoztak számára, ám a későbbi vizsgálatok orvosi műhibákra utaltak, így a ciklikusság folytatódott. A mozgási problémák a mindennapjai részévé váltak, egy ideig gipszfűzőt kényszerült hordani.

Frida rövid élete során összesen 250 festményt alkotott, ebből 80 önportré volt. Elmondása szerint azért festette le magát ilyen sokszor az évek során,

„mert oly gyakran vagyok egyedül, s magamat ismerem a legjobban”.

Első önálló kiállítására 1953-ban került sor, ahova egyre romló állapota miatt mentővel érkezett, és hordágyon követte végig az eseményeket. Nem sokkal a galéria megnyitása után egészségügyi helyzete súlyosbodni látszott, a lábát amputálni kellett, és tolószékbe kényszerült. Mély depresszióba esett, és gyógyszerfüggőség alakult ki nála. 47 éves korában elhunyt. Frida nem félt az elmúlástól, pár nappal a halála előtt ezt írta a naplójába: „remélem, hogy a kijárat örömteli – és remélem, hogy soha nem térek vissza”.

Grafika: Munkácsi Zsófia

Egykori orvosa, a kaliforniai dr. Leo Eloesser, Frida halála után azt nyilatkozta, hogy a nő élete során végrehajtott számos operáció felesleges kínzás volt. Szerette volna megérteni Kahlo doktorokkal való kapcsolatát. Ugyan pontos diagnózist nem állított fel, de úgy gondolta, hogy Münchausen-szindrómában szenvedett. Szerinte Frida legtöbb panasza pszichoszomatikus tünet volt, a figyelem középpontjában szeretett volna lenni, ezért vette körbe magát olyan orvosokkal, akik hajlandóak voltak beutalni őt kórházba, esetlegesen meg is műteni, hogy ezzel is oldódjon a benne felgyűlt szorongás. Dr. Eloesser után más kutatók is elkezdtek foglalkozni ezzel a témával, és ők is hasonló magyarázatokkal álltak elő a nő és kezelőorvosainak kapcsolatáról.

Frida Kahlo manapság is világszintű ismertségnek örvend. Életútja számos más művészt is megihletett, festőket, írókat és filmrendezőkent egyaránt.

A divat világában is múzsává vált: vörös ajkai és egyedi frizurája magabiztosságot sugároznak, amit a trendek továbbörökítenek az elkövetkező nemzedéknek.

Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón személyi kultusza (a Frida-mánia) a későbbiekben is meghatározó eleme lesz a 21. századnak. Nehézségekkel teli, ám sikeres életútja bizonyítja, hogy a fogyatékossággal élő személyek is ugyanolyan értékesek, mint mindenki más.

December 3-a a fogyatékossággal élők világnapja. Tiszteljük hát embertársainkat, és nézzünk fel rájuk, amiért nehézségeik árán is képesek eredményes élet élni, és kitartásukkal inspirálni másokat.