A film Eloise-ról, egy fiatal, brit lányról szól, akinek életében nagy változást hoz, hogy egyetemre megy, és hátrahagyja az otthon biztonságát. A változás jelentős, hiszen egy kedves, nyugodt faluból a pörgős Londonba költözik, a Soho negyedbe.
Introvertáltként nem egyszerű beilleszkednie a többi gólya közé, hozzászokni az állandó partikhoz, így a bulis szobatársaktól gyorsan el is költözik.
Van még egy nehezítő tényező, mégpedig az, hogy Eloise-nak van egy különleges képessége. Elhunyt embereket lát, illetve szemlélőként részt tud venni más emberek múltjában. Ez az adottsága előjön, amikor megérkezik az új lakásba, és Sandy, egy ‘60-as években tevékenykedő énekesnő életét figyeli. Eloise mindennapjait az elején segíti ez a tulajdonsága, de egy idő után elkezdi megkeseríteni a mentális egészségét, pláne, amikor meglát egy múltban elkövetett gyilkosságot.
A fentebb említett tipikus rendezői védjegyek természetesen itt is fellelhetők. A film két idősíkon játszódik, a jelenben és a hatvanas években. A jelenben játszódó jelenetek látványban nem tartalmaznak semmi extrát, átlagosnak mondhatók, viszont amikor a hatvanas éveket mutatják, azok a részek elképesztően néznek ki. A helyszínek, a ruhák, az autók, a környezet annyira autentikus, tényleg minden a helyén van, szóval egyszerűen szemkápráztató. A korabeli képekhez kéz a kézben járnak a korabeli slágerek feldolgozva vagy eredeti formában. A dalok főleg licenszelve vannak, de nagyon gondosan lettek válogatva.
További pozitívuma a filmnek Thomasin McKenzie alakítása mint Eloise. Az ő első áttörő alakítása a két éve megjelent Jojo nyusziban volt, szóval a komolyabb hangvételű filmek nem idegenek számára.
A kirekesztett, nehezen barátkozó, félénk lánnyal az emberek többsége tud azonosulni, ezáltal könnyű megkedvelni a karaktert, lehet izgulni érte. A legtöbb mellékszereplő hozza a kötelezőt, elfogadható alakítást nyújtanak. Közülük csak Anya Taylor-Joyt emelném ki, aki a 2015-ös A boszorkány óta már az ismertebb színésznők közé tartozik. Ő alakítja a színpadi álmokat hajszoló Sandyt, aki Eloise teljes ellentéte. Sandy tudja, mit akar, céltudatos, van önbizalma, misztikus és veszélyes egyben. Anya nagyon jól formálta meg ezt a végzet asszonya karaktert.
A film íve nincsen teljesen rendben. Van egy éles váltás Sandy történetében, amikor rájön, miféle erkölcstelenség és korrupció rejtőzik a díszes színpad mögött. Úgy éreztem, ez a váltás túl hirtelen jött, élveztem volna még a „swingelő hatvanas évek” idilljét. Ezután kezdődik a horror, illetve a nyomozós thriller. Horror részről nem gyenge a film, de nem is igazán erős.
Vannak valóban ijesztő és nyomasztó jelenetek, amelyek működnek, és látszik, hogy rengeteg munka van bennük. Azokból kellett volna több, de helyettük az olcsó jumpscare-eket használták túl.
A filmbeli nyomozás már jobban működik, a csavarok remekül fel vannak építve és valóban meglepőek. Van néhány elvarratlan szál, amelyek miatt kicsi hiányérzettel hagytam el a mozit. Sokfelé igyekezett elmenni a cselekmény, nem minden része lett teljesen kifejtve, pedig volt rá két óra.
Örvendetes, hogy Edgar Wright új vizekre evezett. Maradandót ugyan nem sikerült alkotnia, közel sem tökéletes a film, viszont megvannak a maga pillanatai, erősebb részei, az alapötlet is egyedi és érdekes, szóval az Utolsó éjszaka a Sohóban mindenképp egy biztató kezdet.