Ütős filmek, amiket érdemes (volt) még a moziban elcsípni

Fábián Patrik
2022.10.29.

Igaz, hogy a legtöbb film már a megjelenése után pár héttel elérhető a legtöbb kalózoldalon, az mégsem ugyanaz az élmény, mint ha a hetedik sor piros-poros székein ülve izgulnánk végig őket. Ebben a cikkben öt ígéretes filmet mutatok be, melyeket kétségkívül a moziban (volt) érdemes először látni és átélni.

Becsúszó szerelem (2021)

A listát rögtön egy magyar érdekességgel kezdem, ami összességében egy hangulatos romantikus komédia, ám ezt egy nagyon furcsa, sőt inkább idegen történeti kontextusban láthatjuk.

Adott egy anya, akit nem mellesleg a Jászai Mari-díjas Stefanovics Angéla, alias Anzselika Habpatron alakít – a laikusoknak a „köszönjük, Emese” bankreklámból lehet ismerős –, és az elkötelezett fociultra férje, akiknek nem lehet gyermekük.


Az örökbefogadás lehetősége elszáll a férfi rendőrségi ügye miatt, ám felesége megegyezik a csokis pizzát jóízűen majszoló Lüszivel, egy intézetben nevelkedő terhes roma lánnyal, hogy a születendő gyermekét majd ők magukhoz veszik.

Nyilván a rasszista drukker nem repes az örömtől, de párja miatt kénytelen belemenni a játékba. Én személy szerint szeretem a magyar vígjátékokat, s az előzetesek alapján egy nagyon igényes, szórakoztató és nem mellesleg elgondolkodtató filmről beszélünk. Romkomhoz képest viszont nagyon emberi és sallangmentes, nem akar világot váltani, a rendező csupán kiemelt egy történetet, kérdéseket vet fel, melyeket a nézőnek saját magának kell megválaszolnia.

Idő (2021)

Kicsit félve vettem fel a listámra az indiai rendező, M. Night Shyamalan legújabb thrillerét – akinek amúgy a Sebezhetetlen, Széttörve, Üveg trilógiát köszönhetjük –, azonban az utóbbi időben nemhogy kiemelkedő, inkább kudarcba fulladó munkáiról írt a sajtó.

Mindezek ellenére az Idő előzetesében egy nagyon érdekes plotot láthatunk: a vakációjukat töltő családok egy különös szigetre keverednek, ahol pár óra pihenés után éveket öregednek: a gyerekek felnőnek, a szülők vészesen ráncosodnak.


Különös események sora és pár jumpscare is elfért a bemutatóban, kérdés, hogy ezt a szerintem nagyon izgalmas szálat miként tudja cifrázni, mennyire lesz kiszámítható, esetleg meghökkentő a történet.

Buktató lehet továbbá a gyerekeket alakító huszonéves színészek hitelessége, hiszen láthatóan csak testileg, szellemileg nem öregednek meg a szereplők, és ezt nem könnyű érzékeltetni, főleg, ha ők lesznek a Rejtély Rt. kirendeltsége, akik kimentik a családot a szigetről.

Az biztos, hogy az idő mint ellenség egy nagyon izgalmas elképzelés, én biztosan adok egy esélyt a filmnek, s bízom a Széttörvéhez hasonló csavaros történetvezetésben.

Toxikoma (2021)

Már régóta figyelem a szintén hazai rendezésű film előkészületeit, Herendi Gábor (Kincsem, Valami Amerika)

Szabó Győző önéletrajzi könyvéből adaptál egy nagyon érdekes részletet, melyben a heroinfüggő Győző (Molnár Áron) és a magát Istennek aposztrofáló Csernus (Bányai Kelemen Barna) összecsap.


Egy valódi, bevállalós történet a kegyetlen valóságról, hogy mire képes a drog, hogy egy közismert arc élete miképp hullik darabokra, s hogy lehet a szakadék szélén valahogy elevickélni, s visszatáncolni a parkettre.

A mániákus doki és az alfahím drogfüggő egója szétfeszíti a vásznat, gyönyörű és egyszerre félelmetes víziókat láthatunk, az omladozó pszichiátria és a drogtanya képsorai egyszerre kegyetlen és művészi látványt nyújtanak.

Szeptembertől már a mozik műsorára is felkerül, a szerencsések már a Magyar Mozgókép Fesztiválon láthatták, ott több perces vastaps zárta a Toxikoma bemutatóját.

Raja és az utolsó sárkány (2021)

Így vagy úgy, de elképzelhetetlennek tartanám, hogy egy-egy listámra ne kerüljön fel valamilyen mesefilm is. A Raja és az utolsó sárkány a szintén animációs Luca (2021) hype-ja miatt elkerülte az emberek figyelmét az ugyancsak Walt Disney produkciós film. A főszereplő Raja Kumandra földjén él, és népének megmentéséért egyesítenie kell a tartományokat, és az őket védelmező sárkányt is fel kell kutatnia.

Engem a Mulan filmekre emlékeztet, bár sokkal szebb a látványvilága, de a tanulságuk összevetve ugyanaz: ahhoz, hogy minden jóra forduljon, nem kell más, mint bizalom, csapatmunka és egy nagyszájú sárkány.


Nagyon szerethető a történet, a szereplők jól vannak megformázva, és ami szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekek (is) könnyedén azonosulni tudnak a szereplőkkel, nem a jó és a rossz fél közt kell választaniuk, mert minden karakter eltérő, más-más motivációk vannak.

Szeretem az olyan meséket, amikben nem két oldal csap össze, hanem számos nézőpont és sors megmutatkozik, és ezeknek a fúziójából születik meg a megoldás.

Ajánlom azoknak, akik elvinnék a gyereküket, kistesóikat egy jó mozifilmre, mert sokkal hasznosabb, mint ha otthon a Minimaxot vagy a Barátok közt ismétlését néznék.

Dűne (2021)

Az utóbbi időszak egyik, ha nem a legjobban várt filmje Frank Herbert regényének adaptációja.

David Lynch 1984-ben már bemutatott egy Dűne filmet, de az nem hozta meg a várva várt sikert, most a szintén zseniális Denis Villeneuve dolgozza fel az epikus történetet, nagy valószínűséggel több felvonásban.

A sztori a távoli jövőben, bolygóközi királyságok idején játszódik, ahol a legnagyobb érték az Arrakis bolygón fellelhető addiktív fűszer, ami különleges képességekkel, adottságokkal ruházza fel a használóit.


A színészgárda ebben a filmben is parádés: Rebecca Ferguson, Stellan Skarsgård, Jason Momoa, Javier Bardem mellett két fiatal, Timothée Chalamet (Szólíts a neveden, Kisasszonyok) és Zendaya (Eufória, A legnagyobb showman) is bizonyíthat.

A képek a sötét és a világos kontrasztjára építenek, kevés és egyszerű színekkel dolgoztak, ezért is hat nagyon jól a szereplők tengerkék szeme a barnás, pasztellszínű környezetben.

Igaz, még jó sokat kell aludni a premierig, de az már az előzetesből látszik, hogy nem spóroltak a látványvilágon és a jelmezeken, és a dialógusokat is a nagy sikerű könyvből emelték át.


A fotók forrása: port.hu


Create Account



Log In Your Account