2013 és 2017 után október 20-án ismét megrendezésre kerül a Mesterek és Tanítványok című konferencia a PTE BTK Tudományos Diákköri Tanácsának szervezésében. A tanácskozás során a kar kiváló tanárai és kiemelkedő hallgatói tartanak előadásokat különböző tudományos témákban, ezzel is ugródeszkát biztosítva a további kutatói munkájukhoz. A konferencia célja továbbá a tudományos párbeszéd elősegítése a bölcsészettudományok területén.
A Kari Tudományos Diákköri Tanács játssza a legfontosabb szerepet a PTE legnagyobb intézményének tudományos életében. Minden évben a KTDT szervezi a Tudományos Diákköri Konferenciát, melynek során a hallgatók kutatói teljesítményeiket mérhetik össze egymással, valamint a félévenként megrendezésre kerülő Bölcsész Akadémia programsorozat folyamán a tanács oktatókat kér fel, hogy a területüket érintő kurrens témákról számoljanak be. Tehát a tanulók és a tanárok munkáját is segíti a tanács. A Mesterek és Tanítványok konferencia egy különleges kezdeményezés, ami színesíti és támogatja a tudományos munkát a karon belül, nagy hangsúlyt helyez a tehetséggondozásra, és bemutatja a hallgatók teljesítménye mögötti oktatói mentorálást. A konferencia azzal a céllal jött létre 2013-ban, hogy a mentortanárok és diákjaik számára megnyilvánulási lehetőséget biztosítson, és ugyanez a cél a tízéves jubileum alkalmával is. Azok a tudományok iránt érdeklődő hallgatók prezentálnak majd, akik korábban már részt vettek kutatásokban, illetve publikáltak. Nem titkolt célja a szervezőknek a hagyományteremtés , mert fontosnak tartják a kutatói pályát kezdő fiatalok és konzulenseik közös munkájának széleskörű bemutatását, azáltal, hogy a konferenciát követően az összes előadás anyaga – ahogy az eddigi alkalmak után is – meg fog jelenni írott formában. Grafika: Rudas-Mekkey Csenge A konferencia szakmai segítséget is nyújt a pályakezdők számára, hiszen visszajelzéseket, építő kritikákat kaphatnak tapasztalt szakemberektől. Fontos megemlíteni, hogy az elhivatott, fiatal hallgatók tudásvágya az idősebb generáció számára ösztönzőleg hathat, illetve a tanárok is új információkkal gazdagodhatnak, így mindenképp kölcsönösen előnyösnek számít a rendezvény. A korábbi alkalmakat számos, hallgatók és tanárok által közösen végzett kutatás követte. Az érdeklődők különböző humán diszciplínákhoz tartozó ingyenes előadásokon vehetnek részt, többek között nyelvészeti, irodalomtudományi és pedagógiai témákban. Aki kutatni tervez, de még nem tudja hogyan vágjon bele, az ihletet szerezhet, praktikus tanácsokat kaphat diáktársaktól vagy oktatóktól. A tudományok iránt érdeklődők nem fognak csalódni a rendezvényben.