Szegénylegény a mekis szakon, avagy Interjú a PEN Diákrektor Választás BTK-s jelöltjével, Ambrus Bendegúzzal

Közeleg a május, így a PEN fesztivál is, ami előtt minden évben rendezésre kerül a diákrektor-választás. Idén, a tavalyi év kihagyása után, a Bölcsészek is részt vesznek ezen a versenyen. Így a csapat képviselőjével, Ambrus Bendegúzzal, elsőéves pszichológia hallgatóval váltottam pár szót a megmérettetéssel kapcsolatosan. 

Pontosan, hogy indult meg ez az egész folyamat, mi volt a fő oka annak, hogy jelentkeztetek?

Az igazat megvallva, mivel elsőévesek vagyunk, nem igazán tudtuk, hogy mi is ez a verseny, így a seniorjaim világosítottak fel a DRV létezéséről. Ez egészen pontosan úgy történt, hogy Szenesben voltam - ahol, mint mindannyian jól tudjuk, minden jó dolog kezdődik -, és Nina (szerk.: PBGT2024-es senior) félrehívott engem, hogy beszéljünk. Lényegében röviden beavatott engem és pár szaktársamat, hogy van ez a választás, és magát a folyamatot is amennyire részletesen csak tudta, gyorsan elmagyarázta nekünk. Ezen kívül még azt is mondta, hogy hasonló lesz a hangulat mint a gólyatáborban, ez volt az egyik fő indok, amiért belementem az egészbe,  mivel én kifejezetten élveztem a gólyatábort.

Kik vannak a csapatban, milyen az összhang köztetek?

Eredetileg más volt a csapat felosztás, mint a mostani. Azt tudni kell erről a versenyről, hogy nem kevés időt és energiát vesz el, így miután a pontosabb részleteket is megtudtunk, kettő szaktársam sajnos realizálta, hogy neki a verseny nem fér bele az idejébe, így ők elmentek. De szerencsére nagyon rövid idő alatt sikerült új, lelkes csapattagokat találnunk az egyetem berkein belül. Mint ahogy már említettem, összességében csak elsőévesek vagyunk, ami elvileg egy nagyon ritka dolog, hiszen a versenykiírásban kritériumként mindössze az szerepel, hogy 3 gólyának kell a csapatban lennie. Nagyon izgalmasnak találjuk mindannyian azt, hogy együtt fedezzük fel a különböző versenyeket és feladatokat, és ha még néha nem is tudjuk mit is csinálunk, akkor is megpróbáljuk a maximumot kihozni az összes feladatból. Az összetételünk egyébként vegyes: hét pszichológia és három kommunikáció és médiatudomány hallgatóból áll a mi kis csapatunk. Az összhang az nagyon jó, ezt az Instagram oldalunkon is végig figyelhetik a külsős emberek. Az oldalt egyébként én kezelem, és igyekszem a csapat minden fontosabb mérföldkövét megjeleníteni a social médiában, hogy az is aki nem vesz részt a versenyen, átérezze a DRV csodálatos világának feelingjét. 

A csapatnévnek pontosan mi a története, miért lett ez?

Eleve az egész névadás egy improvizáció volt, mivel eléggé utolsó pillanatos jelentkezők voltunk. Hiszen amikor mi megtudtuk, hogy létezik ez a verseny akkor már a nevezés lezárult, de óriási szerencsénkre, a szervezők mégis csúsztatták a határidőt. Így maradt lényegében kettő napunk nevezni. Első sorban, mielőtt kitaláltuk volna a csapatnevet kellett egy tematikát választanunk, amit szerencsére az egyik csapattársam hamar ki is talált, hogy mi lenne, ha a magyar népmesék köré húznánk fel a csapat arculatát. Így már csak a név maradt hátra, amiben ugye a PEN szónak kötelező a megjelenítése. A végére két opció lett: PENgő illetve Magyar PENmesék, de végül közösen a Magyar PENmesék mellett döntöttünk. 

Mesélj, milyen feladatokat kell teljesítenetek, és eddig ezeket te, hogy élted meg?

Összesen eddig 5 forduló volt, ezek élőben mentek, sorrendben: bemutatkozó est, főzőverseny (ez nem pontra megy, hanem itt a csapatok megismerése a fő cél), erdei vetélkedő, 24 órás vetélkedő és a városi vetélkedő. 

Mind a főzésnél, mind az erdei vetélkedőn nagy volt az összhang és a csapatmunka, mindenki beletett valamit. A főzésünk, a csapat fele szerint kudarcba fulladt, szerintem azért finom volt a kőlevesünk, remélem nem csak a szeretet beszél belőlem. Minden csapat kitett magáért, tetszett, hogy egymást is végigkínáljuk, nem csak a zsűrit. 

Az erdei vetélkedő alatt gyönyörű időnk volt, a csapatok közt is a szórakozás volt az első, nem a verseny. Két feladat között játszottunk, táncoltunk is együtt a többiekkel, ami nagyon felemelő volt. A feladatokat nagyon jól összerakták, egyszerre voltak szórakoztatóak és megterhelőek. 

A 24 órás vetélkedő alapjáraton egy csodálatos csapatépítő program, ahol ténylegesen mindenki a saját komfortzónájának a szélén, vagy éppenséggel teljesen kilépve onnan mozog. Lényegében benne van a nevében az, amiről szól: a csapatoknak 24 óra leforgása alatt kell teljesíteni különböző feladatokat. Itt nem csak az számít, hogy a vetélkedőkön milyen jól tudsz teljesíteni, hanem az is, hogy mennyi ideig tudsz ébren maradni és a fáradtság ellenére is fejben ott lenni, valamint a kialvatlanság ellenére is türelmes maradni a csapattársaiddal. A vetélkedő nagyon jó volt, büszke vagyok az egész csapatra, többen voltak, akik egyáltalán nem aludtak. Fontos volt itt a kreativitás és spontaneitás, ha az elkövetkező években jelentkeznénk, már tudjuk, sokkal több dolgot kell hoznunk, mind idén. A feladatokat szerintem kifejezetten jól teljesítettük, bármit dobtak elénk álltuk a sarat, két feladat között pedig buliztunk a többiekkel. Összesítve ezt is pozitívan éltem meg, remélem a többiek is.

A városi vetélkedő nekem kifejezetten tetszett, egy bingót kellett kitöltenünk különböző könnyebb és nehezebb feladatokkal, mint például táncpárbajra hívni egy idegent, vagy egy ikerpárral fotózkodni. 24 ilyen feladatunk volt, egy híján az összes sikerült, úgyhogy mindenki kitett magáért. Miközben ezeket teljesítettük, volt még négy nagyobb program, ahol részt kellett vennünk, legyen az zenefelismerő verseny, vagy kvíz. Láttam a csapaton, hogy nagyon élvezték, és én is imádtam.

Számodra milyen érzés, hogy a csapatkapitány vagy?

Azzal, hogy nagyon rövid idő alatt kellett jelentkeznünk, ez nem igazán volt egy nagy vita nálunk. A többiek kértek fel engem erre a szerepre, mert senki nem akart hirtelen vezetői szerepben kerülni, úgyhogy elvállaltam. Az eddigi tapasztalataim alapján igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból és próbáltam helytállni a  pozícióban. Kicsit nehézkes volt, főleg az elején, mivel nincs köztünk olyan, aki tapasztalattal rendelkezik, de az egész csapat nevében úgy érzem, hogy jól vettük az akadályokat.

Hogy érzed, milyen esélyetek van a választáson?

Csapatunk vezetőjeként mindenképpen szeretnék pozitívan tekinteni a jövőre, és azt mondani, hogy van esélyünk, de őszintén? Nem tudom. De őszintén, nem is ez a lényeg. A vetélkedő számunkra nem csak a versenyről szól, hanem arról, hogy mennyi új barátra és ismerősre tettük szert ezalatt a cirka másfél hónap alatt. Lehet, hogy a jó szívünk miatt, de úgy látjuk, hogy más csapatok eredményesebbek nálunk, mások szerint viszont van esélyünk, úgyhogy szeretném én is így gondolni.

Megtisztelve érzed magad, hogy képviselhetitek a BTK-t?

Eléggé, főleg úgy, hogy a tavalyi évben nem is indult a karunkról senki, így, mint nagy visszatérők éljük meg ezt. Ezen kívül még megtisztelő, hogy a seniorjaim pont rám és barátaimra gondoltak, hogy megfelelőek leszünk erre a feladatra. Reméljük, ha nem mi, akkor a következő években is lesz egy ilyen jó csapat, aki a BTK-t fogja képviselni. Bár eléggé magasra tettük a lécet nekik. Jó, viccet félretéve, tényleg egy hatalmas élmény és, ami miatt különösen jó Bölcsészként indulni főleg a bemutatkozó esten mutatkozott meg, hogy a sztereotípiákból zseniális poénokat lehet szülni. Így is jött a produkciónk első mondata, miszerint “szegénylegény a mekis szakon szerencsét próbál”. 

Az eddigi tapasztalataid alapján indulnátok jövőre is?

Van aki nem, de a legtöbben igen. Nagyon élvezzük/élveztük, bár beleszámítom hogy eléggé időigényes az egész verseny és lehet, hogy jövőre másodéves pszichológia hallgatóként kicsit több időt kéne majd fektetnem a tanulmányaimba. Főleg úgy, hogy ez mindig a vizsgaidőszak előtt van, így ilyenkor megy a nagy hajrá. De a hangulata miatt egyértelműen mennék megint, mert különleges embereket ismerhettem meg eddig, és nagyon élvezem a feladatokat. 

Köszönöm szépen innen is Bendegúznak, hogy ilyen összeszedetten összefoglalta az eseményeket. Reméljük, még annak is tetszett, aki nem tudta követni élőben a vetélkedőket. Ha még többet szeretnétek megtudni Bendéről és csapatáról, vagy csak visszanéznétek az emlékezetes pillanatokat, akkor kövessétek közösségi platformokon őket. Illetve, ha meghozta a kedveteket, akkor jövőre ne habozzatok a jelentkezéssel!

Fotók: Péter Barbara