PSZIESZTA – Együtt egyedül
Három napig zsongott a Pécsi Tudományegyetem B épülete a PTE lelkes pszichológia szakos, a lelkes, de nem pszichológia szakos, a pszichológia szakos, de nem PTE-s egyetemistáktól és a pszichológia iránt lelkesedő nem egyetemistáktól egyaránt. Március 23-25. között rendezték meg a PSZIESZTA fő eseményét, a Pécsi Pszichológus Napokat, ennek apropóján készült az alábbi beszámoló.
Az idei konferencia címe az Együtt egyedül volt, mely megragadó és izgalmas társadalmi témát sejtetett. Az emberről társasági lény lévén nem igazán gondolkodhatunk egymagában, mert gyakorlatilag elválaszthatatlan a társadalmi kontextustól, a környezetétől. A neves előadók nagyszámú érdeklődőt vonzottak és nagyban hozzájárultak az élményhez is. A PSZIESZTÁ-t hazai pályán rendezték meg a PTE Pszichológia Intézetében, ami a pécsi egyetemisták számára megkönnyítette a logisztikát. Akár az órák előtt, között vagy épp után is beülhettek egy-egy konferencia-előadásra. Aki pedig ráért többet is meghallgatni, a félórás szünetekben nyújtózhatott, napozhatott egyet a botanikus kertben, mert a szervezők még a derűs időjárást is megrendelték a konferencia idejére. Idén a szombatot az angol nyelvű előadásoknak szentelték. A szervezők célul tűzték ki a nemzetközi hallgatók bevonását a PTE pszichológiai vérkeringésébe. Ez a nap is sikerrel zárult, bebizonyosodott, hogy a külföldi hallgatók részéről is nagy az érdeklődés az esemény iránt. A nem anyanyelven zajló programok pedig a magyar hallgatókat sem tartották vissza. A szervezők elégedetten nyugtázták a program sikerét, a nagy létszámú előadásokat, a teltházas műhelyfoglalkozásokat mind a három napon. Mint már említettem, érdekes volt látni, hogy mennyire sokszínűen gondolkodhatunk az Együtt egyedül koncepciójáról. Hadd hozzak néhány példát saját tapasztalataimból, olyan előadásokról, műhelyekről, melyeken részt vettem. Élet a halál után Az esemény első előadását dr. Sz. Makó Hajnalka tartotta a várandósság veszteségeiről, a művi abortuszról, a vetélésről és a halva születésről. Szó volt még arról is, hogy ezekben a helyzetekben hogyan van jelen az anya, az apa, a már meglévő gyermekek, a nagyszülők, a rokonok, a barátok és mások az ember környezetében. Mindenki máshogy gyászol, más érzelmekkel kell megküzdenie: hogyan lehetnek egyedül, mégis együtt ebben a helyzetben? Ráadásul a gyász folyamatát megnehezíti, mikor egy meg nem született embertől búcsúznak. Ha pedig saját döntésről, abortuszról beszélünk, felmerülhet a kérdés, hogy hogyan gyászolhatjuk azt, akinek a haláláért mi felelünk. Az elhúzódó gyász súlyos következményekkel járhat; az önvád, a PTSD, a szorongás és a depresszió pszichiátriai betegségek kialakulásához vezethetnek, vagy épp felerősíthetik a már meglévő tüneteket. Nem egészséges, ha tabuként kezeljük a helyzetet, de tekintettel kell lenni egymásra, az eltérő feldolgozási módokra és veszteségélményekre. Vezér vagy vezető? A következő előadás egy lazább témakört érintett. Ilea Izabella beszélt a 21. századi vezetőkről és a generativitásról. A mai változó világban sok kiszámíthatatlan, váratlan esemény történik, akárcsak a Covid19 vagy a klímaváltozás. Ilyen körülmények között irányítani, kormányozni egy vállalatot igazi kihívás. Mitől jó egy vezető, hogyan kell reagálnia a bizonytalan világra? Hogyan érheti el, hogy az alkalmazottakból a maximumot hozza ki? A vezető dolgozik az alkalmazottakért, az alkalmazottak a vezetőért, vagy együtt a közös célért? Egy generatív vezető innovatív, tanulásra ösztönöz, meglátja és meg is ragadja a lehetőségeket, és erre ösztönzi az alkalmazottakat is. Nem a saját személyét próbálja továbbörökíteni, hanem a tudást, mely mások számára jövedelmező. Előremozdítja a munkavállalókat a fejlődés útján, amihez pedig egy olyan szervezeti kultúra szükséges, amely képes a környezet monitorozására, adaptációra és hatékony reagálásra, szervezeti, munkavállalói és egyéni szinten is. Egy generatív vezetőjű szervezetben a munkavállalók is sokkal elégedettebbek, hatékonyabban dolgoznak és plusz energiát is képesek befektetni a munkába. Ez kölcsönös hasznot és hatékony együttműködést jelent mind a szervezet, mind az egyének számára. Az előadások után részt vettem egy mese- és egy művészetterápiás interaktív workshopon is. Érdekes volt két, merőben más kreatív foglalkozáson megtapasztalni két nagyon hasonló folyamatot. Hogyan látjuk magunkat, hogyan létezünk mint egyén, és hogyan illeszkedünk be a környezetünkbe? „Mesél az erdő” A meseterápiás műhely során Kerekes Valéria visszarepített minket a gyermekkorunkba. Megalkottuk saját karakterünket, a történetünk főhősét, mindössze azzal a benyomással, amit a saját nevünk adott visszafelé leírva. Ezután a többiek karaktere között kellett megtalálnunk a társainkat, akik végigkísértek minket a kalandjainkon. Izgalmas volt átélni, hogy milyen gördülékenyen egymásra találtunk, milyen könnyedséggel fedeztük fel történeteinkben a kapcsolódási pontokat. A foglalkozást mesefelolvasás koronázta. Természetesen A művészetterápiás foglalkozást, mely angol nyelven folyt, Balla Márta tartotta. Először egy relaxációs gyakorlat során egyénileg „megalkottuk” saját növényeinket, majd egy 10-12 fős csoportban kellett létrehoznunk az összes növény számára megfelelő, közös környezetet. Mindenkinek volt egyéni elgondolása, amit aztán összecsiszoltunk, együtt megvalósítottunk. Létrejött belőle egy gyönyörű „káosz”. Nagyon pozitív tapasztalatnak éltük meg, hogy mindenki nyitott volt a másik ötletére, támogatta, segített megvalósítani azt. Persze több esetben is engednünk kellett az eredeti ötletünkből, de a végére mindenki megtalálta a növényének legkellemesebb helyet a „terepasztalon”. Számomra talán ez a foglalkozás reprezentálta legjobban az idei téma gondolatát. Jó érzés volt részt venni olyan alkotófolyamatokban, melyeket előtte még sosem próbáltam. Megtapasztalni, hogyan vagyunk egyedül, mégis együtt.
Fotókat készítette: György Panna
