PASZT-beszámolók – A fiatal drámaírók helyzetéről
2021 nyarán a Partizán másodszor is megszervezte saját színházi találkozóját, a PASZT-ot (Partizán Színházi Találkozó). A virtuális fesztivál egy héten keresztül kínált tematikus programokat, melyek a hazai színházi, előadóművészeti élet kurrens kérdéseire, aggályaira fókuszáltak. Cikksorozatunkban az idei beszélgetések közül válogatunk.
A színházi szakmában jelenleg is meghatározó téma, hogy a klasszikusok mellett mennyire jelennek, jelenhetnek meg kortárs szövegek a társulatok repertoárjában. A problémáról négy fiatal drámaíróval, Gábor Sárával, Kovács Dominikkal, Kovács Viktorral és O. Horváth Sárival beszélgetett Gulyás Márton. Összefoglalómban az általa felvetett kérdésekkel foglalkozom. Jelenleg nincs Magyarországon drámaíró képzés. Értek emiatt hátrányok benneteket? O. Horváth Sári ebből a szempontból kakukktojásként hivatkozott önmagára. A rendező-író Marosvásárhelyen végzett, ahol van drámaírói mesterszak. Erre jelentkezett is, és bár egy idő után összeegyeztethetetlenné váltak a tanulmányai, úgy gondolja, biztos alapokat nyújtott számára a képzés. Gábor Sára megjegyezte, hogy Magyarországon inkább olyan képzésekről beszélhetünk, amelyek tanítanak drámaírást is. Ilyen például Kárpáti Péter íróiskolája, ahova Sára az érettségi után jelentkezett. Kovács Viktor és Kovács Dominik amellett, hogy ikertestvérek, szövegeiken is közösen dolgoznak. Kovács Viktor a Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fórumát emelte ki mint drámaírói működésük legfontosabb ugródeszkáját. A pályázatra Szálinger Balázs javaslatára küldtek írást, így kerültek be abba a többlépcsős drámafejlesztési programba, melynek eredményeképp Jégtorta című darabjuk a POSZT-ra is eljutott. Kovács Dominik emellett említést tett az Interplay Europe konferenciáról, ahova drámájuk angol fordításával neveztek. Színdarabjuk sikere mellett lehetőségük nyílt nemzetközi környezetben is fejleszteni a szövegeiket. Hol látjátok a szöveg szerepét, helyzetét a kortárs magyar színházon belül? Vannak beazonosítható trendek? Gábor Sára szerint egyre kevésbé jellemző, hogy kész drámákat adjanak elő, ehelyett inkább szövegeket fejlesztenek rendezők, dramaturgok közreműködésével, esetleg adaptálnak. Ennek vannak pozitív kimenetelei is, azonban egy kortárs drámaíró számára a folyamat problematikus. O. Horváth Sári a jelenlegi trendek közül a lélektani, realista történetmesélést emelte ki, amihez képest ő eltérő irányt képvisel. Elképzelhetőnek tartja, hogy emiatt dolgozott eddig nagyrészt Romániában, annak ellenére, hogy több magyarországi munkája is van, és meg is találta azt a közeget, akit érdekel egy új, posztdramatikus irány. Úgy látja, fontos, hogy egy színház tudja a kész szöveget a saját arculatához illeszteni, ugyanakkor izgalmas lenne, ha egy-egy író becsatlakozhatna kőszínházakhoz, és segítene történetek fejlesztésében, amik aztán be tudnának épülni a repertoárba. Kovács Viktor megjegyezte, hogy mivel ők eddig kifejezetten drámaírói pozíciókat pályáztak és kaptak meg, sem a rendezői, sem a dramaturgi folyamatokba nem látnak bele. Annak viszont az előadásokat nézve örültek, hogy a rendezők szabadon, új kérdéseket felvetve viszonyultak a szövegeikhez, hiszen ezek alapján valamilyen hatást el tudtak érni. Kovács Dominik a Jégtorta németországi bemutatóját hozta fel példaként, ahol megfigyelhették, miféle fogódzókat talált a rendezés a közönség számára az érthetővé tétel érdekében. „Érdekes volt látni, melyek azok a kódok, amelyek közép-kelet-európai egzotikumként érvényesülnek, és melyek azok, amelyek átültethetők egy interkulturálisabb nyelvre.” A pandémia mennyire formálta át az elvárásokat a szöveg irányába? Számotokra inspiratív folyamat volt, vagy inkább a drámaírók kirekesztett pozícióját erősítette? Kovács Dominik az Első Magyar WebSzínház és a Litera karanténpályázatát idézte fel, ahova a Cifra palota című darabjukkal jelentkeztek. A szerzőpáros a bemutató során találkozott először a stream színház fogalmával, de még ebben a konstrukcióban is szövegcentrikus rendezői attitűdről számoltak be. Ezt hipotetikusan az elmúlt másfél évben megerősödő sorozatkultúrával hozta összefüggésbe. Szerinte a streamközvetítések által csak jobban elmosódnak a határok mozgókép és színház között. Gábor Sára a karantén legizgalmasabb online színházi projektjeként a Werther.live című előadást jelölte meg. A dramaturg számára inspiráló volt, hogy az alkotócsoport ilyen szabadon nyúlt egy komoly műhöz, ami így képes volt technikai, dramaturgiai és szövegbeli működés szempontjából is belépni a mai világba. O. Horváth Sári nem tapasztalt változást a szöveghez kapcsolt elvárások terén, inkább a jelenlét hiányát érezte meg. Az író a közösségi alkotás híve, szövegeit rendre a rendezővel, színészekkel együttműködve fejleszti. Emiatt a szakmai stábbal úgy döntöttek, nem állnak át online-ra, hanem megvárják, amíg rendeződik a helyzet, és visszamehetnek próbálni. Milyen egzisztenciális perspektívája lehet egy drámaírónak? Hogy látjátok, jelen körülmények közt mit lehetne tenni azért, hogy intenzívebb legyen a diskurzus az írással foglalkozók körében? Gábor Sára kifejezte, szerinte nem lehet ma Magyarországon drámaírásból megélni. Vannak ugyan felkérések, de aki felkérésre dolgozik, nem kap azért olyan juttatást, amiből annyi ideig tudna foglalkozni az adott anyaggal, hogy az az olvasópróbától az előadásig ne változzon radikálisan. Emellett úgy látja, az íróműhelyek létrehozásán kívül hasznos lenne, ha a kreatív drámaírás be tudna férkőzni a gimnáziumokba is. O. Horváth Sári az Örkény István drámaírói ösztöndíjat hozta fel mint finanszírozási forrást, ami jelenleg támogatja az új magyar színművek létrejöttét. „Én úgy látom, hogy ez kevés. Sokkal többen vagyunk szerintem arra érdemesek, hogy támogatásban részesüljünk." A rendező-drámaíró továbbá hangsúlyozta, hogy ha az említett kooperáció a színházakkal megszülethetne, akkor a színházi és drámaírói formanyelv is együtt tudna fejlődni. A diskurzus erősítésére ezenfelül egy olyan szervezet létrehozását szorgalmazná, amit kifejezetten drámaírók működtetnek. A Kovács testvérek szintén kiemelték a kőszínházak drámaírókkal való kapcsolattartásának fontosságát, illetve a közösségalkotás szükségességét. Kovács Viktor megerősítette, hogy az anyagi háttér nagy hiányosságokkal rendelkezik. Úgy fogalmazott: A szombati műhelyek saját bevallása szerint megszabadították a középiskolában sokaknál jelentkező írásgörcstől, így később egyenes út vezetett az SZFE dramaturg szakára, amelynek szintén integráns része a kreatív írás.
„Sokszor a színházi próbák igényei előbbre valók, mint a felolvasott vagy elfogadott szövegváltozat, ami kérdésessé teszi az egész szerzőiséget.”
Testvére számára meglepetést okozott a terjedelem általános lerövidülése. A bezártság miatt hosszabb szövegek megjelenésére számított, ehelyett tartalmi felgyorsulással, a dialógusok feszesebbé válásával találkozott.
A független fiatalok által létrehozott produkció chatbeszélgetések és videohívások formájában adaptálta a Goethe-regényt.
„Dolgoztam gimnazistákkal egy osztályszínházi vetélkedőre, és fantasztikus élmény volt. Nyelvileg és strukturálisan is sokkal szabadabb dolgokat írtak, mint akár az egyetemen sokan.”
„Ez mindenképpen egy szerelmi házasság, de hát nincs az a szerelmi házasság, ami egy jó stafírungot ne bírna el.”
