„Művészként sikersztori, emberileg kudarctörténet” – megnéztük a Larry című filmet a PONT szervezésében

Január 31-én vendégül látta érdeklődőit az Apolló mozi, ahol a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás által szervezett „PONT ON – Alternatív tanítási nap” keretein belül megnézhettük a Larryt, Bernáth Szilárd első filmjét, mely nagy csöndet hagyott maga után. A közös filmnézést egy kötetlen beszélgetéssel zártuk, a meghívott vendég Beck Zoltán volt, a 30Y frontembere és a Romológia és Nevelésszociológia Tanszék adjunktusa. A beszélgetés során szó esett a rapről, a művészet erejéről, arról, hogy mikor hiteles egy alkotás, a perifériára szorult fiatalokról, és még persze sok minden másról, amit Larry története felvetett bennünk. 

„Nehéz megszólalni egy ilyen film után” – hangzott el a bevezető mondat, a körülbelül egyperces néma csönd után, mely a mozi légkörében a stáblista lepörgését követően megpihent. 

Larry (megszületésének) története Ádámmal kezdődik. Egy nehéz sorsú borsodi 21 éves juhászsrác, akinek az évek során sok mindennel kellett megküzdenie: egészen kicsi korában elvesztette édesanyját, majd alkoholista apja nevelte fel. A bántalmazást elszenvedett fiú tarkóján ékeskedő sebeiben cipeli sorsának súlyát. A fiú nehezen érteti meg magát a külvilággal, erős dadogása csupán rappelés közben enyhül.

Suttogása pedig egyre hangosabb rappé növi ki magát az elsuhanó vonat háttérzajában: „akkor sem leszek, ép sem leszek, ép ettől sem leszek ép...” – zakatol az elhíresült refrén monoton üteme. 

Ádám a zenébe menekül, mely aztán művészként való megszületéséhez vezet, mikor megismerkedik a hasonló körülmények között élő fiúkkal, többek között Csala Dóval, aki szintén rappel. A társadalomtól elszigetelten élő fiú és zsivány producerének egy tehetségkutató aranytálcán kínálja a kitörési lehetőséget, és a két srác elhatározza, hogy formációjukkal megnyerik a milliós főnyereményt. Megszületik Larry, aki végül megküzd dadogásával és a félelmével a nyilvános szerepléstől, miközben dühtől fűtött szövegeit kiadja magából a nagyvilágnak, őszinte hitelességgel. Mert Larry azt az utat rappeli el, amit valóban megjárt. Sokan mondják, hogy a rap az egyik legegyenesebb csatorna, amin keresztül közölni tud az alkotó a nagyvilágnak. Larry üzenete így kezdődik:

 „Tarkón lövöm az istenemet, és fenevaddá fejlődöm (...) a vasút zajában vergődök.” 

Többek között szövegel anyja öngyilkosságáról és az abúzussal kapcsolatos rémálmairól. A belülről fakadó, izzó düh utat talál magának, de az már más kérdés, hogy hallgató fülekre talál-e. 

Hitelesség, perifériális keveredés, elrettentő magyar valóság 

A film által ihletett beszélgetésben Beck Zoli arról osztotta meg velünk véleményét, hogy mi az igazi és hiteles rap, illetve művészet. Kit kebelez be a „szakma”, vagy éppen a borsodi miliő, és ki az, akit végül kilök magából a közösség. Lehet-e hiteles a megjátszott „gengszterkedés”, és hogyan tud valaki identitásához hűen megmaradni művésznek? 

Szóba került a perifériális keveredés kérdése is, melynek valóban iskolapéldájaként szolgál Bernáth filmje, hiszen Ádámot barátként is befogadta a szintén szegénységben élő, cigány fiúkból álló közösség. Kimondatlanul bomladozott le a bizalmatlanság, melynek helyébe a sorsközösség és a testvériesség lépett. 

Az egész film „életszagú” volt, filter nélküli, viseltes és igazi arcokkal. Konyhában gomolygó cigifüst homálya, a vallásba menekülő alkoholista apakép, mentális problémák és egy jobb élet reménye.

Vagy éppen az a komikus jelenet, ahogyan egy autóból kikapják a jobb első lámpát, amiért cserébe Larry harmincezret fizet (ez a különös paktum volt tulajdonképpen a fiúk barátságának kezdete). Borsod utcáinak látképe és Larry története arcon csapja a nézőt, aki nehezen vallja be az Apolló kényelmes székeibe bújva, hogy a vásznon pihenő szemei a túlságosan is valódi magyar valóságot látják.

Az alkotói hitelességet igazolják a film keletkezésének körülményei is, hiszen a legtöbb szereplő nem is színész volt, ahogyan vannak dialógusok, melyek inkább az improvizációra hajaznak, mintsem hogy a kínosan begyakorolt „tesózás” és hamis tájszólás esetlen próbálkozásait láthatnánk. 

„K*rva tehetséges vagy, tesó, kár lenne elpazarolni... Nevezzük már be abba a csicska tehetségkutatóba, ember!” 

„Szerintetek a Larry egyszer lehet kultuszfilm?” – kérdezte Zoli 

Voltak, akik bólogattak, és voltak, akik inkább a realitás talaján maradtak, és azt mondták: „talán, ha a megfelelő közönségre talál.” Mert vajon kiket érdekelhet egy ennyire nehéz film, ami után lehet, hogy inkább csöndben marad az ember? Természetesen a Larry (és a hozzá hasonló filmek) népszerűsítésében, ezzel együtt pedig az érzékenyítésben a húzónevek is sokat nyomnak a latban. Ezek közé tartozik többek között Thuróczy Szabolcs mint iszákos rendőr apa, illetve a főszereplőt játszó fiatal, feltörekvő színész, Vilmányi Benett. De említhetném éppen azt is, hogy a szövegek egy részét Závada Péter írta. 

De akkor mi az üzenet? 

Szól ez a film mindenről, amit a néző elvisz magával. Meg egy kicsit többről is. Kicsit azokról a dolgokról is, amiket talán sohasem érthetünk meg. Alkoholizmus, mentális betegség, abúzus, szegénység és a csekélyke lehetőségek által megírt sorstörténet, ami nem mindig happy enddel végződik. És az is igaz, hogy mi valóban csupán az Apolló biztonságos körében beszélgettünk mindezekről, ha nem éppen a nappalinkban morfondírozunk hasonlóan kardinális kérdésekről néhány barát és egy pohár bor társaságában – folytatta a gondolatmenetét Zoli –, míg vannak, akiknek ez a valóság. Vajon mi mennyire vagyunk hitelesek? 

„Nem az a lényeg, hogy mit, hanem hogy hogyan”

Ez a mondat nem csupán a Larry megalkotására igaz. Az érzékenyítés talán folytatódik a jövőben, de a szomorú igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Larry rapszövegeinek üzenetéhez hasonlóan nem mindig talál értő fülekre az, ami fontos. Ha pedig ez így marad, lehet, hogy továbbra is csak a nappalink menedékében tudjuk kibeszélni a borsodi szegénység és a mentálisan meggyepált társadalom égető kérdéseit. De végtére is, Larrynek sem az volt a fontos, hogy nyerjen a tehetségkutatón.

„Minden metafora” 

A beszélgetés talán második mondata volt, hogy valójában minden metafora. Larry dadogása metaforája annak, hogy van, amikor a szavak bent ragadnak, és nem csupán azért, mert nehéz megszólalni egy ilyen film után. Hanem mert nem mindenkinek adatik meg az esély a kitörésre. Mindenki eldöntheti, hogy a pásztorfiú története happy end lett-e. Az igazság az, hogy Larry jött, közölt, művészként pedig megszületett, ami már önmagában is sikersztori. „De emberileg a története mindig is kudarctörténet marad.”

Képek forrása: Port.hu