Miért gyere el a Pécsibölcsész Gólyatáborba? Mert ZSENIÁLIS!

Czirják Linda
2021.08.08.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar gólyatábora minden valaha volt elsőévesnek egy hatalmas, örökké tartó élmény. Persze ahhoz, hogy mindenki jól érezhesse magát a háromnapos aktív csapatépítő és ismerkedő táborban rengeteg ember összehangolt munkájára van szükség. Ebben a gépezetben óriási szerepet játszanak a szeniorok és azon felül is a főszeniorok. Kovács Dórival és Haincz Krisztiánnal, az idei év két főszeniorával készült interjúból kiderül, hogy elsőévesként miért is kihagyhatatlan a gólyatábor és milyen munkafolyamatok előzik meg a felejthetetlen élményt.

A gólyatáborra történő regisztrációs felület augusztus 6-án 12.00-kor fog megnyílni, a helyek pedig hamar elfogynak majd. Ha gólya vagy, ne habozz!

PécsiBölcsész: Miért jelentkeztetek annak idején szeniornak, és hogyan jutottatok el a főszeniorságig?

Kovács Dóri: Az én gólyatáborom nagyon jó volt, zseniális szeniorokkal, Márkus Geri és Varga Matyi személyében. Személyiségemből kifolyólag szeretek csoportot irányítani, „fontoskodni” kicsit. Így gólyaként éreztem már, hogy ez egy olyan terep, ahova nekem mindenképpen vissza kell jönnöm. Ezért már ott eldöntöttem, hogy jelentkezni fogok szeniornak. 

Az első szeniorságomat még két másik követte, így összesen háromszor voltam szeniorként a gólyatáborban.

Tavaly már beszélgettem arról anyukámmal, hogy szívesen vállalnám a következő lépést, és lennék főszenior. Tavaly a mínusz egyedik napon, miután fény derült a szeniorcsapatok elosztására, felkértek Krisztiánt és engem, és felajánlották nekünk, hogy jövőre mi töltsük be ezt a fontos szerepet.



Haincz Krisztián: A saját gólyatáborom után nagyon motivált voltam, hogy visszatérhessek szeniorként, mivel szerettem volna átadni ugyanazokat a szép pillanatokat a jövő pécsibölcsészeinek, amikkel én is gazdagodtam a táborban.

Úgy gondolom, a gólyatábor az az esemény egy egyetemista életében, ami igazán felejthetetlen, és én mindenképp segíteni szerettem volna, hogy átélhessék ezeket a pillanatokat.

Először hallgatói szekusként tértem vissza a gólyatáborba, mivel elsőévesként nem sikerült bekerülnöm a szeniorok közé. Azonban mivel egy másik munkakörben visszatérhettem Sikondára, sikerült jobban megismernünk egymást az ottani csapattal, és nyitottabbá, érettebbé váltam, ezért az ezt követő évben az újrajelentkezésem után már szeniorként vehettem részt a táborban. Onnan pedig megindult a lavina, és azóta gólyatábor gólyatábort követ, az idei lesz egészen pontosan a hatodik, ami mondhatni még gombócból is sok.

PB: Hogyan kerülnek kiválasztásra a szeniorok, és hogyan készülnek fel a gólyatáborra?

H.K.: Minden évben meghirdetésre kerül a szeniorválogató, amire egy adott Google Forms-linken keresztül lehet jelentkezni. Itt általános kérdések mellett személyes kérdésekre is választ kell adnia a jelentkezőknek, ami nekünk nagy segítséget nyújt abban, hogy jobban megismerjük, ki milyen személyiség, hogy jó vezető lenne-e az illető.  Idén például rajzot is kértünk, amin a jelentkezőknek saját magukat kellett ábrázolniuk a gólyatáborban. Ezt követően elolvasunk minden kitöltött kérdőívet, majd behívjuk egyesével a jelentkezőket egy negyedórás, személyes elbeszélgetésre.

Itt további kérdéseket teszünk fel, beszélgetünk, valamint szituációs játékokban való talpraesettségüket is megfigyeljük. A kétnapos válogató után derül ki, hogy ki az a 21 ember, aki az éppen aktuális év szeniorcsapatát erősítheti.

Akiknek az ez évi válogató valamilyen okból nem sikerült, azoknak mind személyre szóló üzenetet küldünk, indoklással együtt, így a jelentkező is láthatja, mely területeken érdemes fejlődnie, ha egy évvel később újra megpróbálkozik a jelentkezéssel. De azoknak sem kell szomorkodnia, akik nem kerültek be, hiszen szekus és az infópultos helyeket is fel szoktunk ajánlani számukra, aminek köszönhetően visszatérhetnek Sikondára.



H.K.: Az eseményre egy háromnapos szeniortréning keretein belül készülünk fel, amit az idei évben Óbányán tartunk. Lesz egy ismerkedős nap, amikor jobban megismerhetik egymást a szeniorok. Ezen a napon főként bizalomfejlesztő, együttműködésre építő és energetizáló játékokra kerül sor. A második napon az Improvokál társulat tart improvizációs tréninget. Ezt követi a Ki mit tud?, ami a gólyatáborokban is minden évben visszatérő program.

Az első két nap alatt a friss seniorok természetesen megtanulják az összes gólyajátékot. Az utolsó napot pedig egy csapatépítő program keretében töltjük el Siklóson, melyet a pozitív pletyka névre hallgató közös beszélgetéssel zárunk.

K.D.: A pozitív pletyka alkalmával leülünk egy körben, ahol velünk szembe, nekünk hátat fordítva mindig ül egy ember. Tehát mi látjuk az előttünk ülőt, de ő nem lát minket. Itt minden csapattagnak egy percet kell eltöltenie, ami alatt a csapat többi tagja kedves, vagy építő jellegű kritikákat mondhat neki, így növelve az adott ember önbizalmát.

PB: Milyen minden évben visszatérő programok vannak?

K.D.: Igazából egyik évről a másikra csak apró változtatásokat teszünk, így nagyjából minden évben ugyanazok a programok. Van egy nagyszerűen kitalált és felépített menetrend, ami az évek alatt egész jól kiforrta magát, és nagyon jól működik.

Így például, ha egy volt gólyának felhozod a lavóros feladatot, a fröccskvízt vagy a mexikói határt, akkor nagy valószínűséggel beugranak róluk az emlékei.



H.K.: A gólyatánc zenéje és koreográfiája, valamint a beöltözős este témája az, ami nálunk minden évben más. A programok gördülékenyebb lebonyolítása miatt igyekeztünk az elmúlt évek visszajelzései alapján néhány dolgot finomítani.

Lesznek olyan programok, feladatok, amelyek igazi klasszikusok és nélkülük nincs BTK Gólyatábor, és lesznek természetesen újítások is, amiket egyelőre még nem lepleznénk le.

PB: Melyik programok a kedvenceitek és miért?

K.D.: Nekem a kedvenc programom a Ki mit tud?. Azért, mert az már az utolsó nagy feladat, úgyhogy addig a csapatok már összeszoknak, és hatalmas motiváció van bennük, mivel tudják, hogy ez a feladat akár döntő is lehet a végső helyezésben. Ebből adódóan nagyon komolyan veszik, és minden energiájukat és figyelmüket ennek szentelik, törekednek arra, hogy a legjobbak legyenek.


H.K.: Nekem a nagyvetélkedő, de ha jobban belegondolok, azt a pillanatot is imádom, amikor a gólyatáncot betanítják, amikor először látják a koreográfiát a gólyák. Az a legjobb, mert ezután mindenki szemében látni a csillogást, és újra és újra szeretnék táncolni, ami egészen a gólyatábor végéig elkíséri a táborozókat. De még az évközi Szenes-bulikban is ezt táncoljuk, ha megszólal az a bizonyos dal.

PB: Milyen volt nektek a gólyatábor gólyaként?

H.K.: Ezt a gólyáimnak is mindig elmondom, hogy sosem lehet tudni, kivel sodor össze az élet egy gólyatáborban. Lehet, hogy ott találod meg a legjobb barátodat, a szerelmedet, akárkit. Én úgy érkeztem meg, hogy nem ismertem senkit. A legmeghatározóbb abban a gólyatáborban az volt, hogy Szép Geri mellé ültem fel a buszra. Bemutatkoztunk egymásnak, mindketten elmondtuk, hogy ki milyen szakon van, majd valószínűleg mindketten konstatáltuk akkor fejben, hogy „Na, a hülye…senki nem jön ilyen szakra”. Ezt követő három napban talán összesen egyszer találkoztunk, majd a következő alkalom, amikor újra összefújt minket a szél, az a kollégiumba való beköltözés volt. Amikor először bementem a koliszobába, ő fogadott. Ott megpecsételődött a sorsunk, és azóta az egyik legjobb barátom.

Szerintem ez az, amiért érdemes elmenni a gólyatáborba. Ugyanis fogsz találni ott olyan embereket, akik lehet, hogy egy életen át el fognak kísérni.

Nekem ez a legjobb a gólyatáborban és az a családias közeg, ami ott megteremtődik a sok programmal karöltve.



K.D.: Én nagyon izgultam a gólyatábor előtt, de tudtam, hogy mindenképp el kell mennem. Középiskolában is már ilyen csoportos ember voltam. Egyedül egy szeniort ismertem, ő mondta nekem, hogy jöjjek el, nem kell félni, jó lesz. De én tényleg nagyon féltem, olyan gyomorgörcsöm volt aznap, amikor jöttem Pécsre, hogy semmit sem tudtam enni. Aztán ideértem, nekiálltunk játszani, és tudtam, hogy ez innentől kezdve zseniális lesz.

Szociális munkásként én a vegyes csoportba kerültem, ahol voltak politológusok, nemzetközisek és még sok más szakról érkezők is, de ennek ellenére már első nap annyira csodálatos csapat lettünk, főleg a két szeniorunkkal együtt. Mi konkrétan a győzelembe buliztuk magunkat.

Nekem maga a gólyatábor is hatalmas élmény volt, és a barátság a csoport magjával nagyon sokáig megmaradt. Rendszeresen jártunk kocsmatúrázni, házibuliztunk. Ahogy Krisztián is mondta, olyan embereket ismersz meg, akik meghatározóak lesznek a későbbiekben. Az elmúlt éveimet úgy vittem végig, hogy a legjobb barátaim közt ültem. Nagyon lehet érezni a különbséget aközött, ha úgy kezded az egyetem első napját, hogy már a 10 fős szakból 8 embert ismersz, vagy úgy, ha egyet sem.

H.K.: Igen, ez sokat számít. Ha úgy mész oda az egyetemre, hogy felszabadult vagy, ismerős arcokat látsz, és már alig várod, hogy újra találkozhass a frissen szerzett barátokkal.

PB: Miért ajánljátok a gólyáknak a részvételt?

K.D.: A buli és az ismerkedés miatt. Egyszerűen zseniális.

H.K.: Csupa móka, kacagás. El kell jönni, ki kell próbálni, mert ilyet úgysem él át többet az ember.

Lehet, hogy vissza tud majd jönni szeniorként, szekusként vagy infopultosként, de egyszer van saját gólyatábora az embernek, és ez az élmény pótolhatatlan véleményem szerint.
PB: Miért tartjátok kiemelkedőnek a PécsiBölcsész Gólyatábort?

K.D.: A családiasság miatt.

H.K.: Minden egyetem azt mondja, hogy családias a légkör náluk, de szerintem nem lehet összehasonlítani például egy pesti egyetemmel. Nagyon sok fővárosban tanuló ismerősöm mondta, hogy elment gólyatáborba, ahol nyilván jól érezték magukat, de nem volt az a családias, pécsibölcsészes érzés, mint amiket a mi egyetemistáinktól lehet visszahallani. A gólyatábor után az egyetemen már nem volt jelen az a baráti közeg, hogy bárkihez odamehetsz beszélgetni, barátkozni.

Nálunk pedig pont ennek az ellenkezője tapasztalható, és imádom, hogy csupa mosolygós arc fogad minden szemeszterkezdéskor.

Szerintem ez egy nagyon nagy pozitívum, hogy nálunk ilyen családi feeling tapasztalható. Nálunk a gólyatábor utolsó napjára csapattól függetlenül már mindenki szeret mindenkit.



K.D.: Nálunk a PTE Család nem csak egy mondóka. Ha csak azt nézzük, hogy mennyivel kisebb létszámúak a gólyatáboraink, már abból is kikövetkeztethető, hogy mennyivel családiasabb a hangulat. Például csak ránk jellemző, hogy bejövünk Pécsre a gólyáinkért, köszöntjük őket, és együtt megyünk el Sikondára.

Plusz ennél elfogadóbb közösséget én még nem láttam, mint ami az a három nap alatt a táborban összegyűlik, itt tényleg mindenki önmaga lehet.

H.K.: Igen, volt egy szenior jelentkezőnk is idén, aki mondta, hogy hihetetlen, hogy mennyire befogadó közeg vagyunk, hogy mindent is elfogadunk, bármiről is legyen szó. Itt lehet mindenről beszélni, és mindenre nyitottak vagyunk. Ami természetesen nagyon jólesett nekünk, hiszen ez is azt mutatja, hogy jó úton haladunk.



K.D.: Elég változatos társaság vagyunk.

Én nagyon szeretem, hogy az utolsó este végére már az sem számít, hogy ki melyik csapatban van, mindenkit összeborulva látsz táncolni vagy sírni, hogy vége van ennek a három napnak, és haza kell menni.

Nyilván mindenkinek fontos, hogy az ő csapata jobb helyezést érjen el, de senki nem megy ezért vérre. Nem hiába van a „Tökmindegy!” skandálásunk, ugyanis tényleg teljesen mindegy, hogy ki nyeri meg végül a gólyatábor csoportok közötti versenyét, mert már mindenki nyert a sok élménnyel. Nálunk semmi sem kötelező, csak erősen ajánlott.


Create Account



Log In Your Account