Megfizethetőség, fenntarthatóság, jókedv – Interjú Kiss András Mátéval, a hallgatói munkaerő-közvetítésért felelős referenssel

Varga Tímea
2024.01.19.

A BTK főbejáratánál, a portától balra van egy kis hely, ami hallgatók százait mentette már meg az utolsó pillanatban egy-egy elfelejtett házi kinyomtatásával, vizsgatételek lefűzésével, vagy a kihagyott órákról kölcsönkapott jegyzetek lefénymásolásával. Ez az életmentő kis kuckó a Szolgáltatói Iroda, amit a karon mindenki csak Szolgi néven emleget. A Szolgiról jelenlegi vezetőjével, Kiss András Mátéval beszélgettünk, aki biológia–történelem szakos tanári képzése mellett közel két éve dolgozik a Szolgáltatói Irodában, 2023 júniusa óta vezetőként.

Ha jól tudom, éppen fél éve, hogy a Szolgáltatói Iroda vezetőjeként tevékenykedsz. Ez az első egyetemi munkád, vagy dolgoztál már korábban is valamilyen formában a Hallgatói Önkormányzatnál?


A Szolgáltatói Irodában nagyjából 1,5-2 éve kezdtem el dolgozni, még az előző vezető, Kovács Laura kezei alatt. Ez nekem már akkor is elsősorban a Szolgiban való munkáról szólt, kevésbé éreztem a kapcsolatot a HÖK-kel, hiszen ez egy irodai munka volt. Az egyetemi életem nagy része alapvetően a biológiához kötött, így a Szolgi előtt a BTK kevésbé volt jelen a mindennapjaimban. 2023 tavaszán Laura engem kért fel a Szolgi vezetésére.


Amikor elvállaltam, korántsem gondoltam volna, hogy ennyire összetett feladat lesz. Kellett egy kis idő, amíg belerázódtam, de mostanra sikerült, és nagyon élvezem.

Melyek a legfontosabb feladataid a mindennapok során?


A hallgatói munkaerő-közvetítés keretein belül különböző egyetemi programokra, például diplomaosztóra toborzok hallgatókat, akik természetesen juttatásért cserébe dolgozhatnak az ilyen rendezvényeken. 

Az időm nagy részét azonban egyértelműen a Szolgáltatói Iroda működtetése tölti ki, hiszen ez egy összetett feladatkör. A kollégák mindennapi koordinálása, illetve a pénzügyek intézése a legfontosabb feladatom – szigorú számadású nyomtatványok kiállítása, a bevétellel való elszámolás –, valamint az adminisztrációs tevékenységek és a rendelések intézése is.



A Szolgáltatói Iroda kapcsán mi az, amit érdemes tudnia a hallgatóknak, milyen szolgáltatásokat nyújtotok?


Alapvetően az a célunk, hogy a hallgatóknak egy megfizethető lehetőséget kínáljunk, ha nyomtatni, fénymásolni, scannelni vagy laminálni, esetleg lefűzetni szeretnének.

Bár manapság egyre inkább kimegy a divatból, hogy nyomtatott, kézzel készült jegyzeteket használjunk, ez még mindig sok diáknak jelent nagy segítséget. Ezen kívül az írószer kínálatunkat is igyekszünk bővíteni, ugyanis egyre többen keresnek nálunk tollat, ceruzát vagy szövegkiemelőt, mivel a kar környékén nincs papír-írószer bolt.


A jövőre nézve mik a terveitek a Szolgi fejlesztésével és a szolgáltatások bővítésével kapcsolatban?


Az egyik dolog amin változtatni szeretnénk, hogy az iroda ne csak a BTK-s hallgatókra fókuszáljon. Nyilván ennek az egyik oka az, hogy a BTK HÖK a Szolgi működtetője, viszont a tavalyi évben végeztünk egy felmérést, amiből kiderült, hogy a vásárlóink fele TTK-s hallgató.


A jövőben ebbe az irányba is szeretnénk terjeszkedni, hogy mindkét kar hallgatóinak körében népszerűsítsük a Szolgit. A másik, amit személy szerint én is nagyon fontosnak tartok, az a fenntarthatóság.

Ezen a területen is igyekszünk fejlődni, többek között re-füzetekkel. A legújabb szolgáltatásunk a re-lefűzés, ami annyit tesz, hogy ha valaki behozza az összes régi jegyzetét, azt lefűzzük egybe, a felszabaduló sok kis lefűzővel pedig kedvezményes áron új jegyzeteket is le tudunk neki fűzni. Ezzel nem mellesleg óvjuk a környezetet is.

Nem kell nagy dolgokra gondolni, de mindig igyekszünk alkalmazkodni a hallgatók igényeihez.


Neked személy szerint milyen terveid vannak a jövőre nézve? Van esetleg olyan szerep, amiben még szívesen kipróbálnád magad a HÖK-ben?


Nekem az egyetemi éveim során sosem voltak olyan ambícióim, hogy HÖK-tag legyek, ezt a pozíciót is csak a Szolgi miatt vállaltam el. Biológián évfolyamfelelős vagyok, amit talán a seniorsághoz vagy a szakos hallgatói képviselőséghez tudnék hasonlítani, ez pedig nagyon sok energiámat leköti. Emellett úgy érzem, hogy a mostani feladatköröm éppen elég kihívást jelent, így egyelőre erre szeretnék fókuszálni.



Fotók: Czicza Szabolcs 


Create Account



Log In Your Account