Lisan al Gaib! – Dűne: Második rész kritika
Denis Villeneuve korunk egyik legkiemelkedőbb rendezője, aki már bizonyította, hogy számos zsánerben tud maradandót alkotni. A sci-fi sem idegen számára, a 2016-os Érkezéssel és a 2017-es Szárnyas fejvadász 2049-cel öregbítette a műfaj hírnevét, ráadásul utóbbi esetben azt is megmutatta, hogy valaki más univerzumát remek érzékkel tudja kibővíteni. A Dűne (1965) című könyv adaptálása egy olyan kihívás, amibe már korábban David Lynch is belebukott, ám Villeneuve sikerrel vette a nehézséget, a 2021-es Dűne sikeres lett mind a nézők, mind a kritikusok körében. Habár jogos lehet az a megjegyzés is, hogy az egész film csak egy elnyújtott felvezetés, aminek végre megérkezett a következő fejezete.
A történet ott folytatódik, ahol az előző részben abbamaradt. Paul legyőzte Jamist, és anyjával csatlakoztak a fremenekhez, ahol vegyes fogadtatásban részesülnek. Vannak, akik a törzs egyenértékű tagjaként kezelik Pault és az anyját, meg akarják tanítani nekik, hogyan lehet a zord Arrakison túlélni. Mások kémeknek gondolják őket, és nem bíznak bennük. A belső ellentét mellett a Harkonnennek is fenyegetik az Atreides-ház túlélőit és a fremeneket, ellenük kell a Dűne lakóinak Paul vezetésével felvenni a harcot, ám ő látomásai miatt iszonyodik a hatalomtól. A Dűne-sorozat jelenlegi felvonásában rengeteg történés zajlik. Aki azt hitte, hogy az első rész hosszú felépítése után a második rész végre tele lesz csatajelenetekkel, az csalódni fog. Tényleg több harcra kerül sor, mint az előző fejezetben, de a karakterek fejlődésére és az univerzum bemutatására nagyobb hangsúlyt fektetett a rendező. A hosszú játékidő a tömény cselekmény miatt indokolt, ám sajnos így is vannak olyan részek a filmben, amelyek nincsenek kellőképp kifejtve, más elemekre pedig túl sok figyelem jut. Aki viszont teljesen ellopta a show-t, az Austin Butler Feyd-Rautha szerepében. Ő a film főgonosza, aki valóban egy kegyetlen pszichopata. Ahányszor megjelenik a színen, egy kicsit mindig megfagy a vér a néző ereiben. Butler fergetegesen jól játssza a szerepét, ám sajnos nagyon kevés játékidőt kapott. Ezzel szemben én úgy éreztem, hogy a fremenek kultúrájából és életmódjából már túl sokat látunk. Ez valahol érthető, hiszen az egész film arról szól, hogy Paul hogyan válik a fremenek tagjává, viszont a kultúrájuk sokszor bizarrnak hathat. A Dűne idei felvonása túlszárnyalta az elődjét, mivel a néző számára végre érthetővé válik az univerzum és a karaktereinek motivációja. Villeneuve Dűnéje adaptálta a legsikeresebben a bonyolult történetet, szerintem azonban Frank Herbert művét sokkal alaposabban és jobban fel lehetne dolgozni sorozatként, mivel a könyvek olyan tartalmasak, hogy a filmrendezők bármennyire is próbálkoznak, nem tudják elég pontosan elmondani a történetet.A törzsön belüli ellentét alapja, hogy a vallásosabb fremenek azt hiszik, hogy Paul a messiás, a rég megjövendölt Lisan al Gaib, a kiábrándultak pedig egy hamis prófétát látnak benne.
Egyszerre szól az univerzum számára lényeges konfliktusról, az Arrakisért folytatott háborúról és a karakterek megpróbáltatásairól, de inkább az utóbbiból van több a filmben.
Sokkal élvezhetőbbnek gondolom a második részt, mint az elsőt, ám az is igaz, hogy szükséges volt a két és fél órás felvezetés kb. három évvel ezelőtt.
