„Ha ajándékot adsz: add a szíveddel, nehogy a kinyújtott kéz ott maradjon viszonzást várni.” (Mürai Szent Miklós) Rengetegszer hallhattuk már, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Az ünnepekre készülődve azonban a sok vásárlás és ajándékkészítés, adventi vásár, giccses fény és karácsonyi dalfeldolgozás könnyen elvonhatja a figyelmünket ennek az agyoncsépelt mondatnak a valódi erejéről. Az odafigyelés és a másokért meghozott apró áldozatok ruházzák fel a kidíszített ajándékcsomagokat élettel és valódi értékkel. Egész évben, de az ünnepi időszakban különösen sok lehetőségünk van arra, hogy valamilyen formában kifejezzük együttérzésünket a rászorulókkal, és csatlakozzunk az egyik adománygyűjtő akcióhoz, hogy idén mi is a karácsonyi angyala lehessünk valakinek.
Angyalbatyu
A PTE idén is több alkalommal szervezett jótékonykodási lehetőséget; tartott már adventi jótékonysági futást és sütivásárt, egy másik alkalommal pedig a BTK főépülete előtt vehettünk becsületkasszás forralt bort vagy teát, amivel a közeli állatmenhely lakóit támogathattuk. Ezeken kívül az egyetem a Katolikus Karitász kezdeményezéséhez, az Angyalbatyu akcióhoz is csatlakozott. November közepe óta gyűlnek a gyerekjátékok, mesekönyvek, édességek és jókívánságok a különböző gyűjtőpontokon, hogy karácsonykor minél több gyerek bontogathasson Angyalbatyut a karácsonyfa alatt. Ha valaki be szeretne szállni az akcióba, az is nagy segítség lehet, ha csak egy szelet csokit vagy karácsonyi zoknit tesz a kihelyezett dobozokba, hiszen valakinek már ennyivel is nagy örömet szerez.
Habár a PTE gyűjtőpontjaira december 8-ig volt lehetőség leadni az ajándékokat, még akkor sem késő csatlakozni az akcióhoz, ha eddig valamiért még nem volt alkalmunk rá, hiszen december 16-ig a Pécsi Egyházmegye kijelölt pontjaira is várják az adományokat.
Cipősdoboz-akció
Ez a kezdeményezés az egyik legismertebb és legnépszerűbb karácsonyi adakozási lehetőség. A cipősdoboz-akció hagyománya egy angol nagymamához kötődik, aki a második világháború utáni borzalmas állapotokat látva megsajnálta a nincstelen gyermekeket, és úgy döntött, hogy ajándékait egy cipősdobozba csomagolva küldi el egy rászorulónak. Egyszerű, kedves gesztusát azóta milliók követik. A cipősdoboz-akció – vagy eredeti nevén Operation Christmas Child – 2004-ben jutott el Magyarországra, előtte Nyugat-Európából érkeztek hozzánk a dobozba csomagolt önzetlen felajánlások. A Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével azóta is minden évben kiosztásra kerülnek az adományokkal teli cipősdobozok, amik rengeteg gyereknek okoznak örömet december 24-én.
Pécs idén is csatlakozott az akcióhoz, amely egyszerű és személyes módja annak, hogy egy kis örömet szerezzünk másoknak.
December 18-ig van lehetőségünk leadni az összekészített meglepetéseket az Ókeresztény Mauzóleumban.
A szervezők megunt, de még jó állapotban lévő könyveket és játékokat, ruhaneműket, valamint apró édességeket várnak a csomagokba. A dobozokon csupán annyit kell jeleznünk, hogy hány éves gyereknek, illetve hogy fiúnak vagy lánynak szánjuk a gondosan összeválogatott ajándékainkat.
Appy adományautomata
Erről az adománygyűjtő kezdeményezésről valószínűleg már kevesebben hallottak. Az Appy egy olyan nonprofit szervezet, ami fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű gyerekeket segítő alapítványoknak nyújt támogatást. Az Appy legnépszerűbb akciója az adományautomata, ahol a különböző termékek helyett olyan jó ügyek között válogathatunk, amelyeket szívesen támogatnánk 2000 Ft-tal. Az automata az Allee Bevásárlóközpontban lett kihelyezve, de természetesen online formában is elérhető. A különböző alapítványok támogatásra váró ügyei között olyanokat találhatunk, mint „Születésnapi torta egy nehéz sorsú gyereknek”, „Egy órányi segítőkutya-kiképzés” vagy „Drámaóra kamaszoknak”. 2000 forint egyáltalán nem tűnik nagy összegnek, de az automata színes kártyái rádöbbentenek arra, hogy valójában mennyi mindenre fel lehet ajánlani, és igenis nagy segítséget jelenthet valakinek.
Grafika: Buda Klaudia
Karácsonyi pulcsis jótékonysági futások
A jótékonysági futások évek óta népszerű rendezvénynek számítanak, egyben nagyon jó lehetőségek azoknak, akik az ünnepi lakomák előtt szívesen mozognának egy kicsit a friss levegőn, miközben egy fontos ügyet is támogatnak. Budapesten idén hetedik alkalommal rendezik meg a szokásos csúnya pulcsis jótékonysági futást, de nem kell mindenkinek a fővárosig elutaznia, aki részt szeretne venni egy ilyen eseményen.
December 17-én szombaton a siklósi várkertben állhatnak rajthoz a minél csúnyább karácsonyi pulcsiba öltözött jelentkezők. Az ezer forintos nevezési díjjal a szervezők a környékbeli állatvédő menhelyeket támogatják.
A futóknak egy vagy két kört kell megtenniük a várkert körül, ami még kutyával vagy sétálva is könnyen teljesíthető táv, a célba érőket pedig forralt borral is megjutalmazzák a szervezők. Továbbá azok a támogatók, akik valamiért nem tudnak elindulni a futáson, szalagjaikat a részt vevő kiskedvencek pórázaira köthetik.
Légy te is karácsonyi angyal!
Ez a felhívás a Pécsi Gyermekklinika Nevetnikék Alapítványától érkezik. Az alapítvány oldalán összegyűjtve találjuk azokat az álomprojekteket, melyeket a Nevetnikék célként tűzött ki, alatta pedig azt, hogy pontosan mennyi adományra van még szükség az adott projekt megvalósításához. Bizonyított tény, hogy az emberek sokkal könnyebben támogatnak olyan személyt vagy kezdeményezést, akivel vagy amivel személyesebb kapcsolatot tudnak kialakítani, vagy érzelmileg kötődhetnek hozzá. Éppen ezért szerencsés, hogy az Appy adományautomatájához hasonlóan a Nevetnikék honlapján is mi választhatjuk ki, melyik ügy áll legközelebb a szívünkhöz, és egyben melyiket szeretnénk támogatni. Bármelyik cél elérését is segítjük, biztosak lehetünk benne, hogy az adományunk valóban jó helyre kerül. A projektek alatt nyomon követhetjük a beérkezett adományok összegét is, így végül együtt örülhetünk az alapítvánnyal, amikor sikerül elérni a megvalósuláshoz szükséges keretet.