Könyvajánló – Nem csak pasiknak
A női olvasóknak szánt könyvajánló után ideje volt, hogy megjelenjen egy olyan, ami az urak figyelmét is megcélozza. Ezúttal is három olvasnivalóval készültem, fogadjátok őket érdeklődéssel. (Az ajánló helyenként spoilert tartalmazhat.)
A sort Andrzej Sapkowski Vaják világának (The Witcher) első kötetével szeretném kezdeni, ami Az utolsó kívánság címet viseli. Sokatoknak lehet ismerős a Netflix-sorozat után, de azzal, gondolom, nem árulok el meglepetést, ha azt mondom, a kettő nem teljesen ugyanaz. Maga a történet nem egy A-ból B-be tartó regény, mint mondjuk egy Gyűrűk Ura vagy Harry Potter, inkább egy kerettörténettel tagolt novellafüzér. Van benne minden, ami szem-szájnak ingere: véres akciójelenetek, jelrajzolgatós mágiahasználat, a legkülönfélébb szörnyek, de találkozhatunk még Hófehérkével és a hét törpével is. Azonban ez a Hófi messze nem olyan kis álmodozó, erdőben madarakkal daloló ártatlanság, mint a Disney által megalkotott verziója. És Renfrinek hívják, vagy Gébicsnek, de ezt nem szereti. És ha ő azt mondja valakinek, hogy azonnal fogja be a száját, akkor az befogja. Azonnal. A könyvben szereplő történetek lendületesek, izgalmasak és sokszor sötétek. De ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne rajtuk időnként hangosan felnevetni.
A következő könyv egy valódi klasszikus, egyike a legismertebb science fiction műveknek: Arthur C. Clarke 2001. Űrodisszeia című regénye, ráadásul ehhez tartozik szerintem a világtörténet legjobb előszava.
„Ahány ember él ma, mind mögött harminc szellem sorakozik; ez az élők és a holtak számaránya. Az idők hajnala óta nagyjából-egészéből százmilliárd ember taposta a Föld nevű bolygót. Érdekes szám ez, mert különös véletlen folytán nagyjából százmilliárd a mi helyi világmindenségünk, a Tejút csillagainak száma is. Így hát ahány ember csak élt, a világmindenségben s Tejútrendszerben mindnek ragyog egy-egy csillaga. E csillagok mindegyike nap, s nem egy közülük fényesebben, dicsőbben tündököl, mint az a szomszédos kis csillag, amit mi Napnak nevezünk. És bolygója is soknak, talán mindegyiknek van közülük. Szinte biztos tehát, hogy az égen az emberfaj minden egyes tagjának, még a legelső majomembereknek is jut egy-egy saját – világnyi nagyságú – menny vagy pokol.”
A történet kezdete igen régre nyúlik vissza az időben: barlanglakó őseinkből földönkívüli lények próbálják előcsiholni az értelem szikráját a maguk elbűvölő módján. Évezredekkel később pedig a fenekén megmaradni sosem képes Homo sapiens sapiens egyedei ezeknek az idegeneknek a nyomaira bukkannak a Holdon. Ezzel a felfedezéssel kezdődik meg a Discovery nevű űrhajó és percre lebontott napirenddel rendelkező utasainak kalandja keresztül a Naprendszeren. Láthatunk egy víziót az emberiség múltjáról és jövőjéről, a sorokat olvasva agyalhatunk lételméleti kérdéseken, pergő akciójelenetekre viszont ne számítsunk. Ezzel szemben készüljünk arra, hogy nagyon aprólékos leírásokat kapunk minden másról, az író határozott kézzel vezeti az olvasó fantáziáját, szóval unatkozni biztos nem fog, aki belekezd.
Grafika: Kiss Henrietta
Végül következzék Szerb Antal A Pendragon-legenda című kötete, amit sokan a szerző legfontosabb szépirodalmi munkájának tartanak. Bevallom, a három közül ennek kezdtem neki a legnehezebben, mivel az író egy másik művébe kis híján beletört a bicskám. De mivel cím és leírás alapján már korábban felkeltette az érdeklődésemet, gondoltam, adok neki egy esélyt. És kellemesen csalódtam. A regényben műfajilag olyan sok minden keveredik, hogy felsorolni is nehéz volna, így nem igen tudom skatulyázni. Bár maga a történet egy ponton túl meglehetősen kuszává válik, a stílusa miatt így is gyorsan olvasható, ennek ellenére nem éri meg végigrohanni rajta. Amit még pozitívumként lehet említeni, az a karakterek ügyes felépítése, illetve humor tekintetében sem lehet panasz rá annak ellenére, hogy nem az a sírva nevetős kötet. És, hogy mire is lehet számítani, ha nekikezdtek a könyvnek? Valami ilyesmire:„A következő Earl of Gwyneddek udvaroncok voltak VIII. Henrik és Erzsébet oldalán és diplomaták fényes és távoli reneszánsz udvarokban. Verseket írtak, és hajóhadakat vezettek, nyárson sütötték az ír felkelőket, és olasz mestereknél képeket rendeltek, udvarhölgyekkel szerelmeskedtek, és kolostorokat raboltak ki, szűz királynő előtt térdepeltek csodálatos bókokat faragva, és időnként megmérgezték a feleségüket, a kor szokása szerint, ha ugyan az asszony nem előzte meg őket.”
Egy szó mint száz, nem véletlenül tartják A Pendragon-legendát Szerb Antal egyik legjobb regényének.
