Könyvajánló – Kötetek nem csak csajoknak

Mammel Diána
2022.11.05.

Aki már olvasott tőlem könyves cikket, az valószínűleg tudja, hogy főképp regényeket, illetve novellásköteteket szoktam ajánlani. Azonban néha másra is szüksége van a léleknek, és ebben az ajánlóban ezen a „máson” lesz a hangsúly: szeretnélek megismertetni benneteket a jelen, a történelem és természetesen az irodalom színpadán feltűnő legerősebb nőkkel.

Az első mű, amire szeretném felhívni a figyelmeteket, az Rahaf Mohammed A lázadó – Menekülésem Szaúd-Arábiából a szabadságba című könyve. Mindegyikünknek lehet valamiféle információja, pozitív vagy negatív benyomása Szaúd-Arábiáról; 

talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez a könyv az ország árnyoldalát és az ennek sötétségében élők közös sorsát mutatja be, egy szinte még gyermek lány szemén keresztül.

Talán hallottatok az esetről, hogy 2019. január elején egy szökésben lévő tinédzsert őrizetbe vettek egy bangkoki repülőtéren. A lány végül az életét féltve elbarikádozta magát egy szállodai szobában, és Twitter-üzenetekben kért segítséget világtól. És a világ meghallotta a hangját. Ezt a lányt Rahaf Mohammednek hívják, az életét bemutató kötet idén jelent meg a 21. Század Kiadógondozásában. Rahaf kettőszáznyolcvan oldalon keresztül meséli el, hogy miért jutott arra a döntésre, hogy tizennyolc évesen mindent hátrahagy – családot, barátokat, szülőföldet –, és fejest ugrik az ismeretlenbe. Nem egy könnyed és vidám esti olvasmány, tele van mélypontokkal, a sötétben felvillanó remény szikráival, és említés szintjén más emberek sorsával is (mint például a sokáig eltűntként kezelt Dzsamál Ahmed Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró történetével, akinek feltehetően a közelmúltban találták meg a feldarabolt holttestét). Aki a kezébe veszi a kötetet, készüljön, hogy megrázó olvasásélményben lesz része.

A következő könyv Soós Tibor Keményebb, mint a gyémánt – Női nagyságok a magyar történelemben című gyűjteménye. A könyv időrendi sorrendben haladva mutatja be azokat a magyar nőket, akiknek jelentős szerepük volt a történelmünk alakulásában, vagy képesek voltak valami rendkívülit alkotni. 

 A gazdagon illusztrált könyv röviden bemutatja tizennyolc nő életét: olvashatunk többek közt Szilágyi Erzsébetről, Brunszvik Terézről, Kossuth Zsuzsannáról, Gobbi Hildáról és Szabó Magdáról is

– valamelyikükről többet, valamelyikükről kevesebbet hallottunk a tanulmányaink során. Az egyetlen szívfájdalmam a kötettel a felhasznált irodalmak jegyzéke volt, ahol sajnos túl sokszor bukkannak fel forrásként olyan weboldalak, amiket még egy mezei házi dolgozatból is kirostáltatnának velünk az oktatóink. Ilyen például a Wikipédia, a Femina, Femcafe, Glamour, nlc és a különböző blogok. Bár úgy gondolom, hogy a könyv szereplői jóval igényesebb forrásanyagot érdemeltek volna, de ennek ellenére is ajánlom a gyűjteményt, hiszen remek elgondolás alapján született, a maga nemében hiánypótló mű, remek beszélgetésindító lehet, valamint iránymutatóként szolgálhat számunkra, ha el szeretnénk mélyedni egy-egy történelmi szereplő életében és/vagy munkásságában. 


Grafika: Kiss Henrietta 

Lezárásként pedig jöjjön egy klasszikus és régóta töretlen népszerűségnek örvendő olvasmány, ezúttal egy regény: Jane Austen: Értelem és érzelem. Ez volt Austen első regénye, eredeti nyelven 1811-ben adták ki először, de azóta számtalan újrakiadást, átdolgozást és megfilmesítést megélt. A cím a könyvbeli két testvér ellentétes természetére utal: Elinor maga a racionalitás, Marianne maga a szenvedély. Kettejük életébe nyerhetünk bepillantást az 1800-as években játszódó történetben. Természetesen itt is központi téma a szerelem és a férjhezmenetel, és az ehhez vezető utat járhatjuk be a két Dashwood lánnyal.

A cikkem korábban ajánlott két kötetével ellentétben ez egy kifejezetten szórakoztató olvasmány, amiben minden megvan, ami egy kellemes kikapcsolódáshoz kell: aranyos történet, szerethető és fejlődni képes karakterek, humor, némi irónia és happy end. 

Mindenképpen szerettem volna egy ilyen művet is becsempészni a sorok közé, hogy némiképpen ellensúlyozzam az elsőként ajánlott kötet komolyságát. És higgyétek el, bármelyik könyvre is esik a választásotok, az hasznos időtöltésnek bizonyul majd.

 


Create Account



Log In Your Account