Ki áll ellen és ki meséli el a történetet? - A segítség
Kathryn Stockett könyvét, A segítséget 2009-ben adták ki, majd 2011-ben Tate Taylor rendezésében jelent meg filmként. A főszereplőket többek között olyan neves színészek alakították, mint Viola Davis, Octavia Spencer és Emma Stone. A jónevű szereplőgárda meg is hozta az eredményt: a film egyszerre aratott sikert a nézők és a kritikusok között.
A segítség a hatvanas évek Amerikájában játszódik. Euginia, becenevén Skeeter, újságíróként szeretne dolgozni, ehhez pedig tapasztalatszerzésre van szüksége. Elhatározza, hogy megírja a város fekete cselédjeinek az életét és ehhez két fekete cseléd, Aibileen és Minny segítségét kéri. A három nő a forrongó közhangulat ellenére próbálja kiadni az összegyűjtött történetekből álló könyvet. A film (többszöri) megtekintése után felmerült bennem, hogy vajon melyik hatásosabb: egyénileg vagy közösen szállni szembe egy rosszul működő és igazságtalan rendszerrel. A filmben mindkét lehetőségre látunk példát: Celia (Minny munkaadója) a saját környezetére koncentrál, azok felé fordul tisztelettel és emberségesen, akikkel közvetlen kapcsolatban áll. Ezzel szemben Skeeter a teljes közösséget képviseli a könyvén keresztül, utána olvas a törvényeknek és egy rendszerszintű változást szeretne. Mindkét lehetőségnek megvannak az előnyei és hátrányai is: az egyéni ellenállás nagyon nagy bátorságot igényel, viszont azonnali eredményt hoz. Egy ember cselekszik, aki valószínűleg kis változást fog elérni, melynek lehet jó kimenetele, de végződhet akár rosszul is. A közös fellépés egységet teremt és megtartó ereje van, hiszen mindenki szeret (vagy szeretne) tartozni valamilyen közösséghez. Emellett mindez több lehetőséget biztosít, az ellenállók együtt nagyobb nyomást tudnak gyakorolni. Azonban ezek a közös megmozdulások sokszor csak hosszútávon tudnak valamilyen hatást elérni, sőt előfordulhat, hogy nem érnek el semmit, vagy pont nem azt érik el, amit szerettek volna. Mégis ez a lehetőség tűnik hatásosabbnak, hiszen az egyéni tiltakozás vagy ellenállás sok esetben olyan hatást kelthet, mintha csak "szélmalomharc" lenne. A hatékonyság mellett viszont szerintem fontos a tisztesség. Beugratós kérdés, hiszen egyik sem az. Az Association of Black Women Historians pont ezért illette kritikával A segítséget: a történet az ajánlók szerint a fekete cselédek életéről és nehézségeiről szól, de a film mégsem rájuk koncentrál. A társaság azt sérelmezi leginkább (a történelmi pontatlanságok mellett), hogy hiába a fekete cselédek élete a tét, mégis Skeeter, a fehér újságíró sikertörténetét láthatjuk. Az egyenlőség megteremtésének lehet, hogy nem a leglátványosabb, de mindenképpen fontos eleme a saját nézőpontunk és a történelmünk narrálása. Azzal, hogy Aibileen, Minny és a többi cseléd történetét Skeeter foglalja könyvbe, meglehet, hogy egy korlátozott lehetőséget biztosít számukra. Az Association of Black Women Historians tagjaival ellentétben azonban én nem tekintem a filmet teljes kudarcnak. Valóban jobb lett volna, ha Minny vagy Aibileen mondhatják el a saját történetüket, de már az is egy lépés, hogy beszéltek róla. Emellett végig Aibileen a narrátor, ami azt az érzést adja, hogy az ő könyvében olvashatjuk, ahogyan Skeeterrel közösen kiadják A segítség című könyvet. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden megoldódott vagy hogy a rasszizmus már nem probléma. Az hogy milyen módon, rajtunk áll. Fotók forrása: IMDb.com
Melyik ellenállás az, amelyik igazságosabb, amelyik kevésbé, vagy egyáltalán nem kirekesztő?
Az identitásunk nagy részét meghatározza az, hogy el akarjuk, és el is tudjuk mesélni a saját életünket, az elődeink életét, a közösségünk történetét.
Ez csak azt jelenti, hogy meg kell próbálnunk segítséget nyújtani akár több-kevesebb sikerrel is.
