Kérek egy széles mosolyt! – A sharenting etikai és jogi kérdései a magyar nyilvánosságban

A sharenting mint jelenség (a gyerekekről való posztolás a közösségi médiában – a szerk.) az utóbbi években egyre nagyobb visszhangot keltett a médiában, még a közszereplők között is megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes lépés, hiszen a szülőknek egyfajta boldogság a gyermekáldás, amit szívesen megosztanak a nyilvánossággal. 

A közösségi média megjelenése változást idézett elő a társadalomban, az okoseszközök elterjedésével ma már időt és földrajzi viszonyokat felülírva tudunk csatlakozni az internethálózaton keresztül az online térhez. A felületen eltöltött idő folyamán kialakítottunk, emellett elsajátítottunk felhasználói gyakorlatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az online közösség részei legyünk. Kialakult egy új tér a társadalomban, amelyben elmosódik a magánélet és a nyilvánosság szférája közötti határvonal. Amellett, hogy az információszerzés és a tájékozódás elsődleges forrása, felhasználókként önmagunk profilját is körvonalazhatjuk gondolatok, képek és személyes adatok megosztásával.

Családi fotók, nyaralásról készült képek, boldog pillanatok, bármi, amire büszkék vagyunk és szívesen megosztanánk ismerőseinkkel, napvilágot láthatnak.

A jelenséggel kapcsolatban azonban felmerülnek etikai és jogi kérdések, hiszen ha megnézzük a nyilvánosságra hozott tartalmakat, akkor a képet, videót, szöveges tartalmat feltöltő nemcsak egyedül, hanem bizonyos esetekben családtagjaival, akár fiatalkorú gyermekével szerepel. Az utóbbi időben egyre több helyen kerül elő ennek a jelenségnek a kérdésköre, valamint az angol sharenting kifejezés, mint share (megosztás) és parenting (szülőség), amely a szülők gyermekeikről való posztolására utal. A szülő ezzel már elkezdi kiépíteni az online térben gyermekének identitását, amely hatással van a felnőttkori életére is, hiszen a megosztott tartalmaknak nyoma van.

Grafika: Kiss Henrietta

Az albumok tartalma már nemcsak a szűk családi kör számára látható, hanem ahogy az ismerősök köre is kiszélesedik, teljesen más elvek mentén alakul, ki számára tesszük elérhetővé a magánélet tartalmait, ezáltal megítélhetővé téve mások számára. Nem vonható kétségbe, hogy a gyermek bizonyos életkorig nem képes döntéseket hozni. A későbbiekben, amikor felnő, már nem feltétlenül fog a szülőkkel egyetérteni, nem biztos, hogy ebben a szférában szeretne a későbbiekben elhelyezkedni, emellett ennek következményeit hordozni. A közszereplők gyermekei, úgy gondolom, ebből a szempontból speciálisabb helyzetben vannak, hiszen a szüleik hírneve révén nagyobb figyelemre tesznek szert a nyilvánosságban. Ezért persze a szülők is felelősek, hiszen sok esetben a közösségimédia-felületeken a fizetett hirdetések mellett, vagy éppen ezekbe beleépítve jelennek meg gyermekeik társaságában.

A fogadtatásuk nem minden esetben felel meg azoknak a kereteknek, amit a felhasználók megengedhetnek maguknak, előszeretettel gyakorolják véleménynyilvánításhoz való jogaikat, sok esetben korlátok nélkül. A szülők megítélése kihat a gyermekeikről alkotott képre is, nem beszélve arról, milyen hatást gyakorolhat ez a kiskorú gyermek önképének alakulására.

A gyermekek mindennek csupán passzív elszenvedői, hiszen nem áll módjukban ellenkezni. Az ezzel kapcsolatban meghozott jogi normák nem előremutatók, a gyermekek visszaélés esetén 5 évig érvényesíthetik jogaikat, ami nem elegendő, hiszen nem biztos, hogy addigra betöltik azt az életkort, amikor képesek élni velük. A kommentek esetében az anonimitáshoz való jog révén sokszor nem derül ki a jogsértő személye sem. Mindemellett nem elhanyagolható tényező a bulvármédia felelőssége, amely kifejezetten a sztárok hétköznapi életét hivatott bemutatni.

Érdemes átgondolni, hogy ki láthatja a megosztott tartalmakat, vannak olyan adatvédelmi beállítások, amelyekkel csökkenthető a kockázat. Felelősségünk van továbbá abban is, hogyan nyilvánulunk meg a kommentszekcióban.