Karácsonyi hangulat és feminizmus, avagy megjelent a norvég Hamupipőke

Szeptember 1-jén hazánkban is megjelent a sokadig Hamupipőke-film, a Hamupipőke három kívánsága, ami most norvég köntösbe bújtatta a történetet, és északra varázsolta a film nézőit. De érdemes volt megszületnie a filmnek a rengeteg átdolgozás mellett, vagy csak a skandináv táj tette különlegessé az egészet?

Személy szerint én nagyon kedvelem a francia meseíró, Charles Perrault történetét a gonosz mostoháról, lányairól és Hamupipőkéről, aki a tündérkeresztanyjának hála kitör az eddig megszokott mókuskerékből, és új életet kezd. Kislányként varázslatos volt megismerkedni ezzel az elbűvölő és boldog véget érő történettel, de azóta rengeteg filmstúdió újraalkotta a hercegnő meséjét, amitől ma már kissé bugyutának és unalmasnak ítélhetjük a cselekményét.

Az évek során rengeteg ilyen film született, különböző koncepcióval, de igazából mindegyik ugyanarra a sémára épült. A Los Angeles-i tündérmese (2004) Hilary Duff-fal a főszerepben egy álnéven folytatott levelezésre helyezte a hangsúlyt, míg a Selena Gomez-féle film (Hamupipőke-történet, 2008) a táncra és az éneklésre. A zene Lucy Hale filmjében sem maradt el, az Egy új tündérmese: Volt egyszer egy dalban (2011) az énekhangja és a saját kezűleg írt dalszövegei miatt volt kicsit más film az eddigiekhez képest.

De mi az egyedi a Hamupipőke három kívánságában?

A film rendezői megfűszerezték a történetet egy erős hercegnő karakterrel, félelmetesen ciki jelenetekkel és egy kis feminizmussal, majd végezetül hozzáadtak egy csoda szép helyszínt, sok-sok havat, és ezt összegyúrva született meg a legújabb átdolgozás.

A film hangulata számomra megidézte a téli, karácsonyi időszakot, hiszen rengeteg havas snittet kaptunk, és egyáltalán nem volt zavaró az őszi magyar megjelenés, legalább meghozta a néző kedvét az elkövetkezendő téli hónapokhoz.

Ugyanúgy, mint a többi filmben, itt is megjelenik a „szőke herceg”, rengeteg bugyuta szereplőt és hihetetlenül kínos jeleneteket is kapunk, amiket a korábbi feldolgozásokban már-már megszokhattunk. Habár másra építkezett a történet, mint a korábbi filmekben, engem mégsem tudott lekötni. Kifejezetten tetszett a feminista szál, hogy egy olyan női karaktert kaptunk, aki képes volt felülkerekedni férfi társain, és őket megszégyenítve tudott célozni és lőni az íjával, el is találva áldozatát, de ezen és a meseszép helyszínen kívül nehezen találok pozitívumot.

Nem rossz dolog átdolgozni a meséket és hús-vér színészekkel azonosítani egy-egy karaktert, de teljesen felesleges 2-3 évente vászonra vinni egy újabb filmet ugyanazzal az alappal. Minimálisan mindig átvariálják a koncepciót, de összességében lerágott csont az egész sztori, amin már évek óta igyekeznek találni valami fogást, valami igazán egyedit, amit eddig még nem mutattak, de mindez sikertelen próbálkozás.

A Hamupipőke három kívánsága talán az elvetemült Hamupipőke-fanoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ilyen történetekért, vagy azoknak, akik nem várnak sokat egy filmtől és szeretnének egy egyszerű, könnyed limonádéfilmet megnézni, hogy kikapcsolódjanak.

Képek forrása: Port.hu