Jelentkezz TESO-nak az Erzsébet-táborokba, mert ez több, mint egy nyári munka!

Takács Eszter
2021.12.21.

Az Erzsébet Alapítvány mögött már számos tábor áll, és ez 2022-ben sem lehet másképp. Zánkán és Fonyódligeten újra megrendezésre kerülnek az Erzsébet-táborok, ahova várják a lelkes TESO-kat. 

Ki az a TESO?

Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatárs, lényegében táboroztató. Én magam is voltam már TESO. A frappáns rövidítés nem csak szójáték, néha valóban testvéri szerepkört töltünk be a gyerekek életében, hiszen a táborban tartózkodásuk alatt a TESO-kra mindig számíthatnak. Olyan munkakör ez, amely reggeltől estig tart, és soha nincs két ugyanolyan nap.


Kiss Tamás táborvezető bárkinek ajánlja azt, hogy TESO legyen, aki érzi magában a felelősségtudatot, és ért a gyerekek nyelvén.


„A TESO-k által tartott foglalkozások során nem elég csak az információkat átadni, hanem tudni kell, hogy milyen módszerekkel lehet lekötni a figyelmüket. Nem szükséges a pedagógus végzettség, de a megkezdett vagy befejezett felsőfokú tanulmány az egyik feltétele a jelentkezésnek, és nagyon fontos a gyerekekkel való megfelelő kommunikációs képesség.”


Mi egy TESO feladata?

Elsősorban felelősséggel tartozunk egyes tábori programok lebonyolításáért. A vasárnap érkező táborozók beköltöztetése a táborba, pénteki kiköltöztetésük a helyszínről, reggeli torna, étkeztetések, foglalkozások megtartása és esti programokon való részvétel mind a feladataink közé tartozik. 


„A TESO-ság nem egy nyári buli, hanem egy felelősségteljes munkakör. Oda kell figyelni arra is, amit egy-egy foglalkozás során mondasz, hiszen a gyerekek agya olyan, mint a szivacs. Mindent megjegyeznek, és nagyobb hatással vagyunk rájuk, mint azt először gondolnánk”

– mondta Tamás azzal kapcsolatban, hogy milyen fontos is egy TESO feladata. 




Az én élményeim

2021 nyarán lehetőségem volt kipróbálni magamat TESO-ként. Három hetet töltöttem Fonyódligeten, ami egészen más, mint Zánka, mert sokkal kisebb területen helyezkedik el a tábor, de élményekben ott sincsen hiány. 

Szerencsésnek tartom magamat, mert mind a három hét alatt csodálatos csapattal dolgozhattam együtt, mindig igyekeztünk segíteni a másik munkáját, és a közös viccek, egymás ugratása és a családias hangulat megteremtette azt a légkört, amiben nem tűnt fel, hogy éppen dolgozunk. Pedig ez valóban egy munka, hiszen reggeltől estig talpon vagyunk, és igyekszünk a legjobb formánkat hozni, hogy a gyerekek jókedvű és türelmes TESO-kkal találkozzanak. 


Tamás kiemelte, hogy


„A TESO-kon kívül számtalan kolléga dolgozik mind a fonyódligeti, mind a zánkai táborban, ahol a csapatmunka elengedhetetlen. Mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyerekek, akik gyakran hátrányos helyzetűek és még előtte soha nem voltak a Balatonon nyaralni, egy felejthetetlen hetet töltsenek el az Erzsébet-táborban. Igyekszünk nekik minél több értéket és élményt biztosítani, és a táborozók a hét közepére már annyira otthonosan és felszabadultan érzik magukat, hogy azt veszik észre, szinte véget is ért a tábor.”

„Az én egyik kedvenc elemem a turnusok nyitása és zárása, mert egyszerre láthatom azt a több száz mosolygós arcot és az önfeledt táncolást és éneklést, ami a végére kerekedik. Nemcsak a gyerekek, de a kísérők is jól érzik magukat, és átveszik a tábor szellemiségét”

– mondta Tamás, mikor arról kérdeztem, hogy mi a kedvenc eseménye a táborban. 




A kedvenc programom nekem is a záróceremónia volt, ahol a táborozókkal együtt búcsúztattuk a szuper hetet, ami mögöttünk állt. Addigra már néhány gyerkőcöt arcról és névről is be tudtunk azonosítani, és TESO-ként is egyre jobban megismertük egymást, ahogy szaladtak el mellettünk a hetek. Közös tánc, éneklés és meglepetés produkció várta az utolsó este a táborozókat, amelyek mindig nagy sikert arattak. 

A legmeghatározóbb emlékem az volt, mikor Tamás az utolsó turnus záróeseményén szerette volna elmondani a mondatot, miszerint „A 10. turnust lezárom”, de ahányszor belekezdett a mondatba, a gyerekek hangos „Ne!” felkiáltással jelezték, hogy ők még nem szeretnék, hogy vége legyen. 


Hogyan lehetek én is TESO?

A hivatalos honlapon keresztül tudsz jelentkezni, és lehetőséged van kiválasztani, hogy melyik terület áll hozzád a legközelebb, milyen foglalkozásokat szeretnél tartani. Első feladatod a jelentkezési lap kitöltése lesz, majd el kell küldened a fényképes önéletrajzod a teso@erzsebettaborok.hu e-mail-címre. A legizgalmasabb, hogy egy 1-1,5 perc hosszúságú videót is készítened kell, ami alapján jobban megismerhetnek téged. A jelentkezésedet január 5-ig van lehetőséged benyújtani. További részleteket a honlapon olvashatsz, és bármilyen kérdés esetén nyugodtan írj e-mailt, kedves és segítőkész válaszokat fogsz kapni. 


Beszélgetésünk végén megkérdeztem Tamást, hogy mi a célja táborvezetőként.


„Szeretném, ha a TESO-k minden évben felejthetetlen nyarat varázsolnának a gyerekeknek, mert nem egyedül én varázsolok, inkább csak az irányt mutatom számukra.”

A szervező Erzsébet Alapítvány sok szeretettel várja a jelentkezőket a 2022-es Erzsébet-táborokba!


Create Account



Log In Your Account