A címben mondhatni ellőttem a lényeget, amiről a következőkben olvashattok, mert Marusinszky Lorával, Jászai Jázminnal és Pál Rebekával folytatott beszélgetésünk során kiderült számomra, hogy a Hallgatói Önkormányzat legfőbb prioritása a hallgatók, a BTK falai között tanuló pécsibölcsészek. Az, hogy az érdekképviselet és a támogatás, tulajdonképpen hányféle módon valósul meg, hogyan épül fel a HÖK, mik jelentik a legnagyobb kihívásokat és kik azok az emberek, akik ezt igazgatják, az csak akkor derül ki, ha tovább olvastok. Ismerjétek meg a BTK Hallgatói Önkormányzat elnökét és két elnökhelyettesét és háttérben megbúvó számos feladataikat.
Marusinszky Lora, a BTK HÖK elnöke, Oktatási Bizottság elnöke. Dékáni Tanács, Szenátus, Kari Tanács, EHÖK Küldöttgyűlés tagja. Angol nyelven pszichológia szakon végezte az alapképzést, jelenleg mesterképzésen angol nyelven Tanácsadó-és Iskolapszichológián tanul. „2022 óta vagyok a BTK HÖK-nek az elnöke, előtte pedig kabinetvezető voltam, azelőtt Szeneses, úgyhogy már egészen régóta részt veszek a Kar közösségi életében. Elnökként feladataim közé tartozik megtartani a BTK HÖK Küldöttgyűléseit, vezetőségi értekezleteit, tréningeinket és csapatépítőinket. Én felügyelem igazából minden referensnek, minden hallgatói képviselőnek és minden részegységnek a munkáját is. A hallgatói érdekképviselet és a rendezvényszervezés szintén a fő feladataim közé tartoznak.” Jászai Jázmin, általános és stratégiai elnökhelyettes. Az EHÖK küldöttgyűlés tagja, Kari Tanács tag és több kari tanács bizottságának tagja. 2024 augusztusa óta tölti be jelenlegi tisztségét, előtte kabinetvezetőként tevékenykedett a HÖK-nél. Alapdiplomája megszerzése után, jelenleg mesterszakos hallgató Emberi Erőforrások szakon. „Az én feladatom elsősorban az elnök munkájának a támogatása, valamint a Szolgáltatási és Kulturális Bizottság tartozik hozzám, ami a rendezvények szervezésével és lebonyolításával foglalkozik. A Kari Tanács Bizottságokban tudjuk segíteni a kar működését, hogy minél hallgatóbarátabban tudjon működni. Az összes Kari Tanács Bizottságban és a Szenátusban is minimum 20%-ot képviselünk.” Pál Rebeka, Kommunikációs elnökhelyettes, a Kommunikációs Bizottság vezetője, fősenior, korábban kommunikációs bizottsági tag.Végzős kommunikáció- és média szakos hallgató alapképzésen, angol nyelven. „Mi felelünk minden tartalomért, ami a Pécsi Bölcsész weboldalán és közösségi médiafelületein – köztük a TikTokon, Facebookon és Instagramon – megjelenik. Elsősorban az általunk szervezett programok promócióját végezzük, valamint technikai és hasznos információkat osztunk meg a hallgatókkal. Hozzánk tartozik a PécsiBölcsész Magazin online és nyomtatott változatának szerkesztése is.” PécsBölcsész: Mik tartoznak a fő feladataitok közé? Lora: Három fő feladatunk van itt a BTK HÖK-nél, a hallgatói érdekképviselet, ami a legfontosabb. A másik a kommunikáció, a harmadik pedig a szolgáltatások. A hallgatói érdekképviselet alá tartozik a Kari Tanácson, Kari Tanács Bizottságokban, Szenátuson, Dékáni Tanácsban és a Küldöttgyűléseken való részvétel, illetve a szakos képviselőknek és az Oktatói Bizottságnak a munkája is. Tehát, hogyha a hallgatókat bármiféle probléma éri a Karon, bármiféle jogsérelem vagy hátrány, akkor hozzánk lehet fordulni, és ezeket próbáljuk mind megoldani. Ami nem hozzánk tartoznak azok a kollégiumok, a kollégiumi jelentkezés és a Szociális Ösztöndíj. Van egy aranyos kis mondásunk, amit még az elődöm, Fiser Bence mondott mindig, Szóval minket nyugodtan lehet bármivel keresni. Az elérhetőségeink fent vannak a PécsiBölcsész weboldalán és ügyeleti időben megtaláltok minket a Diák Centrumban is. Fontos megemlíteni, hogy a BTK Hallgatói Önkormányzat egy teljesen önálló szervezet, ami nem kapcsolható sem gazdaságilag, sem működésében semmilyen egyetemi szervezethez, sem a dékánhoz, sem a karhoz, sem a rektorhoz. Mentes a politikától, bármilyen vallási és világnézeti befolyásoktól. PB: Milyen szervezeti egységekből áll fel a BTK HÖK? Lora: BTK HÖK az egész egyetemen az egyik legnagyobb hallgatói önkormányzat. A HÖK munkája különböző szakbizottságokban valósul meg, Külügyi Bizottság, Kommunikációs Bizottság, Szolgáltatási Bizottság és Oktatási Bizottság. Ezekben a bizottságokban dolgoznak a vezetőink: elnök, elnökhelyettesek, kabinetvezető, referensek és bizottsági tagok egyaránt. A Külügyi Bizottságon belül egységet alkot a Student Hub, amely a nemzetközi hallgatók érdekképviseletéért felel. Hozzánk tartoznak továbbá a szakos képviselők, a Szolgáltatói Iroda, valamint a PécsiBölcsész Magazin online és nyomtatott formában is. A Szenes is a HÖK keretein belül működik, ahogyan a gólyatáborok szervezéséért is mi vagyunk felelősek – így a seniorok is szoros kapcsolatban állnak velünk. Rebi: A Kommunikációs Bizottságban jelenleg két bizottsági tag, egy TikTok-ért felelős tartalomgyártó, valamint két gyakornok dolgozik, akik kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók - erre a tavalyi évtől kezdve van lehetőségünk. Emellett a bizottság elnökhelyettese egyben a PécsiBölcsész Magazin főszerkesztője is, így a bizottság szorosan együttműködik a magazin szerkesztőségével. Nem szeretünk sablonokból dolgozni, de igyekszünk egységesek lenni social médiában is, és átadni, hogy milyen pécsibölcsésznek lenni. Amikor idejönnek a hallgatók elsőévesként, szerintem az az egyik első, hogy megnézik van-e Instagram oldala az egyetemnek. Szeretnénk, ha úgy jönnének ide, hogy azt látták, ez egy nagyon király hely, egy nagyon király közösséggel. Ezt próbáljuk leginkább tükrözni mindegyik oldalunkon. Nem csak viccesebbek tartalmakat posztolunk, az inkább a TikTokra van. Facebookon és Instagramon határidőket, tudnivalókat osztunk meg, pl.: dékáni szünet, kollégium és ösztöndíj jelentkezés, munkalehetőség, senior jelentkezés. Ezekért érdemes követni minket. A posztjainkat szeretjük egy kicsit színesebben elkészíteni, mert a szöveget nem mindig olvassák el a hallgatók, de ha van egy olyan grafikai munka, amin megakad a szemük, akkor lehet, hogy utána kicsit lejjebb görgetnek. Egészen jól felfuttatuk a TikTok-csatornánkat is. Kicsit csapatépítő jellegben, mindig nagyon jó hangulatban telik a forgatás. Beállítjuk a fényeket és a mikrofont, a TikTok-ért felelős tag megcsinálja a tartalomtervet, megírjuk a szkripteket, forgatási helyszínt keresünk, szöveget tanítunk, a többiek meg szerepelnek benne. A vágási folyamatokat is mi csináljuk, szóval minden, amit látnak az emberek, az valamelyik bizottsági tagnak, vagy az én kezem munkája. A magazin egy kicsit komolyabb hangvételű, de ott is próbálunk hallgató központú cikkeket írni, amik számukra érdekesek és relevánsak lehetnek. Például a mentális egészség fontosságáról, amit a pszichológia szakos íróink nagyon alapos kutatómunka és a tanulmányaik alapján írnak. Aktuális sporteseményekről is szoktunk cikkeket megjelentetni. Illetve mindegyik vezetőségi taggal is megtalálható egy interjú a PécsiBölcsész Magazin weboldalán, szóval arra is használjuk, hogy a hallgatók megismerjenek minket és a munkánkat. Fotó: Nagy Henrietta Jaszi: A Szolgáltatási és Kulturális Bizottság részeként működik a Szenes Klub, amely a kar egyik legaktívabb közösségi tere. A rendezvények közel 90%-át a Szenes Crew szervezi és valósítja meg. A programok rendkívül sok színűek – a bulis eseményektől, például koncertektől vagy a híres-neves Szláv bulitól elkezdve, egészen a Pizsi Partyig, mindenféle esemény megtalálható.Sokan azt gondolhatják, hogy a Szenesben csak táncos rendezvényeink vannak, de ezek mellett rengeteg beszélgetős és kulturális esemény is megtalálható, hiszen a szórakozás mellett, a közösségépítés is elsődleges szempont számunkra. Szóval elég színes a felhozatal, amiben tényleg mindenki megtalálja a helyét. Nagyon szuper kis csapat, nyugodtan lehet hozzájuk fordulni bármiben, ha rendezvénnyel kapcsolatos ötlet van akárki mehet és ötletelhet velük, nyitottak rá. A bizottságnak tagja a kulturális referens is, ő felel elsősorban a szakestekért, ami a legnagyobb része az éves munkájának. Erre mindenkit bátorítunk, hogy jöjjön el, akár a saját szakestje, akár másikhoz kapcsolódik, mert ez mindig egy kis kötetlen, játékos, kulturális, ismerkedős rendezvény, ahol az oktatókat is meg lehet ismerni a tantermen kívül. Valamint ő szokott még kerekasztal beszélgetéseket, társasjáték eseteket is szervezni. Van egy sportreferensünk, ő felel azért, hogy kicsit sportosabb legyen a BTK. A programok rendkívül változatosak: a sárkányhajózástól a kocsmasportokon és közös szurkolásokon át egészen a népszerű Sportok Éjszakája eseményekig. Az „Egy sportosabb BTK” - Facebook oldalt is igazán ajánlom mindenkinek, nagyon befogadó közösség, szívesen várják azokat is, akik kevésbé sportosak. A bizottsághoz tartozik a Szolgi is, az a kis zug a BTK bejárata mellett, ami fogadja a hallgatókat. Ott a nyomtatástól kezdve, az irodaszerek, füzetek, tollak beszerzéséig, mindenféle van. Mindenben segítenek, S.O.S-ben őket lehet elérni, ha órák között valamilyen technikai probléma adódik. Lora: A Külügyi bizottságot, a hallgatói érdekképviseletbe és a szolgáltatások közé tudnám sorolni, ők azok, akik a nemzetközi hallgatóknak segítenek. Tanulmányoktól kezdve a bankkártyaigénylésen, hivatalos iratokon keresztül, munkakeresésben, mindenben támogatást nyújtanak. A külügy aktívan együttműködik más, Pécsett működő nemzetközi hallgatókat támogató szervezetekkel – például az ESN-nel –, és igyekszik összekapcsolni a különböző karokról érkező egyetemistákat. A Külügyi Bizottság eseményei ugyanis nemcsak BTK-s hallgatóknak szólnak, hanem nyitottak minden pécsi egyetemista számára. Továbbá mi segítünk a hallgatóknak a tárgyfelvételben is. Minden tárgyfelvételnél posztolunk egy Tárgyfelvételi Kisokost, amiben a gyakori kérdések válaszai vannak benne. Illetve szoktunk készíteni egy hiba, probléma bejelentő Google Forms-ot is, amit folyamatosan néznek a szakos képviselők, az Oktatási Bizottság tagjai és a tanulmányi referens. Ilyenkor együtt dolgozunk a Kari Hivatallal és a Tanulmányi Osztállyal is, annak érdekében, ha bármi probléma felmerül, akkor azt minél hamarabb meg tudjuk oldani. Érdemes ezt az ívet kitölteni, és nem e-mailben, telefonon, közösségi médián keresztül keresni minket, mert ez az első dolog, amit ilyenkor nézünk. Azokat is általában figyeljük, tehát ők is sorra kerülnek, miután a Formsban lévő problémákra megoldást találtunk, viszont a gyors ügyintézést érdekében ezt érdemes kitölteni. PB: Mondjatok, találjatok három kulcsszót, ami leírja a munkátokat. Rebi és Jaszi: Viszont ilyen személyesebb, közvetlenebb vonalon a segítségnyújtás, kreativitás, és egység. PB: Az irodátok és a HÖK központja, a Diák Centrum. Hogy néz ki egy nap odabent? Lora: Naponta minimum négy óra ügyeletet tartunk a Diák Centrumban, ezeknek az időpontjait mindig ki szoktunk posztolni Facebookra, Instagramra. Ezekben az idősávokban várjuk a hallgatókat, ha bármi probléma vagy bármi kérdés felmerül, ilyenkor lehet bejönni és ezeket megbeszélni velünk. Vizsgaidőszakban általában a személyes ügyelet szünetel, de e-mailen és telefonon elérhetőek vagyunk, a tanítási szünetek alatt mindössze csak heti egyszer,szerdánként két órában szoktunk ügyelni, viszont most nyáron nem tudunk, mert a D-épület felújítása zajlik és így nehezen megközelíthető a Diák Centrum is. Mindannyian ügyelünk legalább két órát egy héten. A referensek két órát ügyelnek, mi vezetőségi tagok kicsit többet, főleg a kabinetvezetőnk Tóth Eszti. Ő az irodai hátterünk, ő szokott mindenféle papírmunkát megcsinálni pl.: benntartózkodási engedélyek, igazolások a hallgatóknak, teremfoglalások. A bizottsági gyűléseket, vezetőségi üléseket is ott tartjuk, amikből igyekszünk minél több alkalmat beiktatni. A DC-t egyébként közösségi térnek is használjuk, csapatépítőket, évzárót, évnyitót tartunk, Mikuláskor is szoktunk nevet húzni és ajándékozni, az nagyon aranyos szokott lenni. A DC abszolút multifunkcionális, ez ilyen kis második otthon mindenkinek. „Tíz problémából általában kilencet meg tudunk oldani, azt az egyet pedig azért nem, mert nem tudunk róla.”
A Külügyi bizottságnak van egy rendezvényszervező ága is, amely elsősorban a nemzetközi hallgatók számára szervez programokat – ugyanakkor a magyar hallgatókat is mindig szívesen látják. Az események jellemzően angol nyelven zajlanak, így kiváló lehetőséget nyújtanak az idegen nyelvek gyakorlására és a nemzetközi közösséghez való kapcsolódásra. A legnagyobb eseményeik közé tartoznak az International Orientation Days, amelyeket a frissen érkezett külföldi hallgatók számára tartanak. Emellett rendszeresen szerveznek kötetlenebb programokat is: kocsmakvízeket, húsvéti tojásvadászatot, halloween-i tökfaragást vagy épp kulturális esteket. Ez utóbbiakon a különböző nemzetek hallgatói mutathatják be saját kultúrájukat, és mi is bemutatjuk nekik a magyar hagyományokat.
Én vezetem az Oktatási Bizottságot Reisz Ákossal együtt, aki a helyettesem a Bizottságban és a tanulmányi referens is. Mi a hallgatói érdekképviselettel foglalkozunk a három tagunkkal, de ide tartoznak a szakos képviselők is.
Lora: Szerintem, amit az elején mondtam érdekképviselet, kommunikáció és szolgáltatás, ami a munkánkat leírja.