Hoztunk valamit magunkból

Zenész, aki prózát ír, felolvas. Költő, aki zenél, dalszöveget ír. A két művészeti ág más műfaj, de nem összeférhetetlen. Sőt, nagyon is jól kapcsolódhatnak egymáshoz. Ezt Grecsó Krisztián és Beck Zoltán be is bizonyította a Hoztunk valamit magunkból című pódiumestjükkel.

Beck Zoli neve egy pécsi egyetemista számára biztosan ismerősen cseng. A 30Y énekeseként a város kulturális, zenei életének szerves résztvevője, mikor pedig épp nem gitár van a kezében, lantot ragad és az egyetem pódiumára vagy egyetemi katedrára áll. Grecsó Krisztián pedig a kortárs irodalom egyik legnépszerűbb írója, József Attila-díjas költője, az Élet és Irodalom prózarovatának vezetője.

És hogy kettejük élete hol kapcsolódik össze?

Közös munkájukat a Rájátszás zenés irodalmi produkció indította útjára. Ennek keretében a kortárs költészet és a pop-rock előadóművészet kiemelkedő alakjai fogtak össze. Ismert dallamokra írt új szövegek és versek megzenésítése szerepelt a palettán. Beck és Grecsó között pedig nemcsak szakmai, de baráti kapcsolat is szövődött, melynek gyümölcse egy közös nagylemez lett.

A Hoztunk valamit magunkból című zenés irodalmi est egyszeri alkalomnak indult Pécsett, ám sikere nyomán szárnyra kapott, azóta pedig több helyre is elrepítette a két művészt, a közönség örömére. A közös munka népszerűségét az is mutatja, hogy még ennyi előadással a hátuk mögött is teljesen megtöltötték a Zsolnay Negyed E78-as termét április 22-én. 

Nyolcvan perces időutazás. A szívhez szóló, személyes hangvétel megelőzte, hogy a színpad és a közönség közé egy üvegfal húzódjon, mintha csak egy kirakatot néznénk. A gondolatok, érzések ugyanis lekívánkoztak, sőt le is jöttek a színpadról, és átjárták a közönség sorait. Egy emberéleten át kalauzolt minket az előadás, annak girbegurba útján, nehézségein és boldogságain keresztül.

Az est folyamán előkerültek régi és új szerzemények egyaránt. Elhangzott a 30Y dalai (pl. Felhő csorog) és Grecsó prózai szövegei, versei közül is néhány, nem feltétlenül eredeti formában, hanem egymásra hatva. A zene és a próza kölcsönösen változtatott egymáson, összefonódtak és létrejött belőlük valami új és lenyűgöző. Hallhattunk részleteket Grecsó nemrég megjelent Valami népi című könyvéből, valamint a Belefér egy pici szívbe kötetéből. Előkerült néhány a Rájátszás dalai közül is. Más az, amikor otthon a szobában, egyedül olvassuk ezeket a verseket, novellákat, vagy hallgatjuk a dalokat.

Akkor magunk vagyunk, saját asszociációinkkal, érzelmeinkkel. Az előadáson keresztül viszont bepillantást nyerhettünk „a kulisszák mögé”. Az alkotásokat felfűzték egy emberéletet bemutató, két életet összekötő szálra, melybe a közönséget is bevonták.

Az este jó hangulatban telt, szinte tapintani lehetett kettejük között a köteléket. A közös munkájukról sok vicces történet, PR-marketingduma, hitvesi pop és líra, szülői jótanács is elhangzott.

Az előadás végén hosszú tapssal köszönte meg a közönség a közvetlenséget és őszinteséget, amit a két előadótól kapott. Ők nem játszottak a színpadon, önmagukként voltak jelen. Adtak valamit magukból, valami végtelent, melyet a közönség a szívébe zárhatott. Ha valaki pedig megkérdezi tőlünk: „Mit vittetek haza az előadásból?”, szórakozottan felelhetjük: „Semmit”. Mint amikor kisiskolás korunkban megkérdezték a szüleink: „Mi volt ma a suliban?” „Semmi” – ami valójában nem semmi, sőt, túl sok minden ahhoz, hogy kifejtsük.