Hogyan tovább? – interjúsorozat pandémia idején II.
2021.08.01.
Rendkívüli. Az elmúlt bő két hónap talán egyik legtöbbet emlegetett kifejezése. Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. Vannak, akiknek csak apróságokat jelentett ez a változás, míg olyanok is akadnak, akiknek teljesen új mederbe terelődött az életük. S bár lassan, óvatosan kezdenek a dolgok visszaállni a rendes kerékvágásba, bizonyos mozzanatok talán már sosem lesznek a régiek. Egy azonban biztos: amíg a média válságtól, tragédiáktól (volt) hangos, addig mi mindannyian kicsit elcsendesedtünk és átgondoltunk bizonyos tényezőket az életünkben. Erről az időszakról beszélgettem olyan, számomra inspiráló emberekkel, akik az élet legkülönbözőbb területein állják meg helyüket nap mint nap. Négyrészes interjúsorozatunk második részében Illés Alexával, a Pécsi Nemzeti Színház színésznőjével beszélgettem.
PécsiBölcsész: Több mint két hónapja már, hogy bejelentették a rendkívüli jogrendet Magyarországon. Kérlek, emlékezz vissza arra a pillanatra, amikor tudomást szereztél róla és kiderült, hogy mindez milyen változást fog hozni az életedben. Hogyan érintett mindez?
Illés Alexa: Már jóval a döntés előtt sejtettem, hogy ez be fog következni. Akkor még sokan kinevettek. A szívem mélyén arra vágytam, hogy ne nekem legyen igazam. Az utolsó pillanatig reménykedtem. Március 10-én reggel, két kollégámmal egy gimnáziumi nyílt nap keretén belül részt vettünk egy találkozón, ahol a szakmánkról kérdezgettek a diákok.
Mindannyian a legnagyobb hittel és örömmel beszéltünk, soroltuk az emlékezetes pillanatokat, ki hogyan jutott el idáig, mik a céljaink. Aztán közösen visszamentünk a színházba és vártuk a döntést…
Mint a gyerek, akinek elvették a játékát. Megértettem, de nem hittem el. Annyi előadás várt még ránk az évadban, hátravolt még egy előbemutató… Egyik pillanatról a másikra haszontalanná váltam, olyan volt, mint egy rossz álom.
Fotó: Mihály László
PB: Mennyiben változott meg az életed a történtek következtében?
I.A.: Kezdetben minden lelassult és bizonytalanná vált. Hozzá vagyok szokva, hogy mindig van feladatom, tudom, mikor mire számíthatok, és aszerint könnyen beosztom a szabadidőmet. Ehhez képest meg kellett tanulnom, milyen napról napra élni, elfogadni az új szabályokat, és alkalmazkodni hozzájuk.
Magam is meglepődtem, hogy milyen fegyelmezett és higgadt voltam bizonyos helyzetekben. Ma már szinte semmi nem lep meg, azt hiszem, belerázódtam. Szerencsére nem állt le azért teljesen az élet. Nagyon hálás vagyok, hogy így vagy úgy, de dolgozhatok, alkothatok.
Számos feladat várt ránk a közösségi médiában és az interneten. Elsősorban délelőttönként az online próbák, majd szavalás, mesemondás, hanganyagok és videók készítése. Lassan már nincs olyan négyzetméter a lakásban, ahol ne készült volna egy felvétel. Izgalmas feladatok találtak meg a színházi platformon kívül is. Élmény, hogy nem csak egy megadott szöveggel vagy szereppel foglalkozhatok, hanem kutathatok olyan kincsek, gondolatok után is, amit én szeretnék megosztani az emberekkel. Nemrég pedig szép lassan, megfelelő óvintézkedések mellett, visszatértünk a színházi próbákhoz. Olyan volt, mintha ébredeznék ebből a rossz álomból. Emlékezetes pillanat lett, ahogy álltam a partneremmel maszkban és kesztyűben, és néztük a még üres nézőteret.
PB: Hogyan reagált a kialakult helyzetre a közvetlen környezeted?
I.A.:
Büszke vagyok a családomra, a barátaimra, a szeretteimre. Mindig hálás voltam, hogy értékes emberek vesznek körül, és most sem csalódtam.
Próbára tett minket a vírus az élet minden területén, sokszor merült fel a kérdés, hogy mi jöhet még? Mégis mindenki ember maradt, segítő és szerető ember. Mindannyian erőn felül segítettünk egymásnak, nem törődve a távolsággal. Gondolok itt egy-két bátorító szóra, de akár a kis meglepetésekre, amikkel megkönnyítettük elviselni a magányt vagy egymás hiányát. A kilátástalanságban reményt adtunk egymásnak. Tudjuk, hogy itt még nincs vége, de abban is biztos vagyok, hogy az újrakezdésnél is ugyanekkora energiával támogatjuk majd egymást.
PB: Szolgált valamilyen tanulsággal számodra az eltelt időszak?
I.A.: Folyton rácsodálkozom a körülöttem lévő világra, és abban pedig magamra. Most jutott idő arra, hogy átértékeljek szituációkat, még több szemszögből megvizsgáljak bizonyos nézeteket.
Hihetetlen, hogy mennyire különböző módon reagál minden ember. Meglepő szélsőségeket tapasztaltam. Viszont nem mutogathatunk ujjal társainkra, nem hibáztathatunk senkit azért, mert más életfelfogása van. Fél, vagy épp elbagatellizálja a kialakult helyzetet.
Az elején még én is sokszor magamra vettem bizonyos dolgokat, de szerencsére hamar rájöttem, hogy a saját lelki békém fontosabb. Nincs helye az acsarkodásnak. Lehet, hogy naiv vagyok, de még hiszek az emberségben, a jóságban. Ha nem is mindig ezt a hozzáállást tapasztalom, hiszem, hogyha én így állok hozzá, akkor az embertársaimtól, az élettől is ezt fogom visszakapni. Egyetlenegy feladatunk van: elfogadni, megérteni a másik álláspontját és tiszteletben tartani azt. Jelenleg csak a türelem, a megértés, az empátia segít.
PB: Ha megfogalmazhatnál egy tanácsot, gondolatot az emberiség számára, ami segíthet ebben a bizonytalan helyzetben, mi lenne az?
I.A.: Számtalan lehetőségünk van, ahogy azt az elmúlt időszakban tapasztalhattuk, de a személyes emberi kapcsolatoknál nincs fontosabb. Normál helyzetben gyakran elkényelmesedünk és inkább a magányt, vagy az otthon kényelmét választjuk, ahelyett, hogy két lépést tennénk egy jó beszélgetésért, egy személyes élményért. Mérhetetlenül hiányzik a családom, a barátaim, a kollégáim. Az emberek közelsége, az élő szó, a közös nevetés, vagy egy sírástól elcsukló hang, egy-egy érintés, ölelés. Kellenek az ingerek, az élmények, a tapasztalatok.
Sokszor a nehéz pillanatokban az éltetett, hogy azon ábrándoztam, hogy mi lesz, ha végre újra „szabadok” leszünk. Álmaimban úgy képzeltem, mint egy nagy utcabált, örömünnepet, sok nevetéssel és öleléssel, a szabadság édes érzésével.
Ma már tudom, hogy sokkal nehezebb lesz visszatérni a régi kerékvágásba, viszont abban biztos vagyok, hogy ezután minden pillanatot szeretnék kihasználni, hogy a szeretteim közelében legyek és személyesen is megmutathassam, hogy mennyire szeretem őket. Ez az időszak arra tanított, hogy sosem tudhatom, mi vár rám. Ha pedig megtehetem, használjak ki minden percet, hogy több legyek!
