Hogyan tovább? – interjúsorozat pandémia idején

Rendkívüli. Az elmúlt bő két hónap talán egyik legtöbbet emlegetett kifejezése. Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. Vannak, akiknek csak apróságokat jelentett ez a változás, míg olyanok is akadnak, akiknek teljesen új mederbe terelődött az életük. S bár lassan, óvatosan kezdenek a dolgok visszaállni a rendes kerékvágásba, bizonyos mozzanatok talán már sosem lesznek a régiek. Egy azonban biztos: amíg a média válságtól, tragédiáktól (volt) hangos, addig mi mindannyian kicsit elcsendesedtünk és átgondoltunk bizonyos tényezőket az életünkben. Erről az időszakról beszélgettem olyan, számomra inspiráló emberekkel, akik az élet legkülönbözőbb területein állják meg helyüket nap mint nap.  

Négyrészes interjúsorozatunk első részében Dr. habil. Glózer Rita egyetemi docenssel, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatójával beszélgettem.

PécsiBölcsész: Két hónap eltelt már, mióta bejelentették a rendkívüli jogrendet Magyarországon. Kérem, emlékezzen vissza arra a pillanatra, amikor tudomást szerzett róla és kiderült, hogy milyen változást fog előidézni az életében. Hogyan érintette mindez? 

Glózer Rita: Az az igazság, hogy megkönnyebbültem. Akkor már hetek óta figyeltem a hazai és külföldi híreket, aggasztott a helyzet, aggódtam a magam és a gyermekeim egészségéért, ezért örültem, hogy otthon tölthetjük a következő időszakot.

Természetesen én sem tudtam, hogy mi vár ránk, hogyan alakulnak majd a mindennapjaink, de sem az otthonról tanulástól, tanítástól, sem az otthonmaradástól nem tartottam.

Évek óta használok oktatást segítő online felületeket, alkalmazásokat, ahol a tantermi órákhoz kapcsolódóan tananyagokat, feladatokat osztok meg a hallgatókkal, a távoktatás idején (némi kiegészítéssel) egyszerűen folytattuk ott a megkezdett munkát, ahol abbahagytuk.

Fotó: Kátai Dalma

PB: Mennyiben változott meg az élete a történtek következtében? 

G.R.: Lényegében minden megváltozott. A szokásos tevékenységeim nagy része (munka, kapcsolattartás a családtagokkal, barátokkal, vásárlás, kikapcsolódás) online felületekre került át. Nagy szerencse, hogy ez sok területen megoldható, hiszen így kevés megszokott tevékenységről kellett teljesen lemondanom, másrészt viszont nagyon fárasztó a sok képernyő előtt töltött óra, a mediatizált kommunikációból pedig hiányoznak a személyes visszajelzések. Az, hogy az egész család folyamatosan otthon tartózkodik, jelentősen megnövelte a házimunka mennyiségét: több főzést, takarítást, rendrakást hozott ez az időszak. Cserében viszont a vásárlás jelentős részét otthonról, online intézem, ezzel (kiszállítást vállaló) helyi vállalkozások fennmaradását is támogatom. Azt is észrevettem, hogy így tervezettebben és átgondoltabban vásárolok.

Megváltozott a napirendem is, reggel nem kell korán kelnem, így sokszor késő este dolgozom, gyakran maradok fenn sokáig. A munkám is megváltozott, a legfőbb különbségnek a személyes találkozások hiányát érzem.

A távoktatás számomra nem technikailag, sokkal inkább tartalmi szempontból jelentett kihívást, új feladatokat. A különböző típusú tantárgyak, kurzusok esetében eltérő megoldásokat választottam. Az előadásokhoz egyébként is használt prezentációkat hangalámondással láttam el, a gyakorlati, készségfejlesztő szemináriumokon a diákoknak hetente feladatokat adtam. Az élő videókapcsolat lehetőségét főként a konzultáció-jellegű kurzusok esetében alkalmaztam.

Összességében jóval több háttérmunkával járt ez a fajta oktatás (tananyagok készítése, beadott feladatok javítása, személyre szabott visszajelzések, értékelések), de véleményem szerint nagyon hatékony a témához és a kurzustípushoz igazodó módszertani változatosság.

Ezt a hallgatóktól kapott visszajelzések is megerősítik. Ami számomra nagyon hiányzik az egész tevékenységből, azok a kollégákkal folytatott napi interakciók és a tanszéki hallgatói-oktatói közösség.

PB: Hogyan reagált a kialakult helyzetre a közvetlen környezete? 

G.R.: A tizenéves gyerekeim először riadtak voltak, hiszen hasonlót még soha nem éltek át, az idős családtagjaink pedig kezdetben nem mérték fel a helyzet komolyságát. Szerencsére idővel mindenki elfogadta az új szabályokat, komolyabb nehézséget nem éltünk meg. Néhány hét alatt alkalmazkodtunk az új napirendhez, az új tanulási módszerekhez és körülményekhez. Az elmúlt másfél hónapban jóval több időt töltöttünk együtt a gyerekeimmel, mint azelőtt, aminek én személy szerint nagyon örülök, mert pár év múlva felnőnek, és arra számítok, hogy az ilyen intenzíven együtt töltött időszakok nagyon megritkulnak.

Ugyanakkor azt is látom, hogy a kamaszok számára nehéz helyzet ez, hiszen úgy kell gyakorolniuk a szülőkről való leválást, az önállósodást, hogy közben fizikailag össze vannak zárva azokkal, akiktől függetlenedniük kell, ráadásul kevés lehetőségük van megélni az autonómiájukat, illetve együtt lenni a számukra ebben az életszakaszban elsődlegesen fontos kortársakkal, barátokkal.

Ezt a hiányt az online társas élet színterei és tevékenységei (online játékok, közösségi oldalak stb.) csak részben enyhítik. 

PB: Szolgált-e valamilyen tanulsággal az Ön számára az eltelt időszak? 

G.R.: Igen, többel is. Egyrészt rájöttem, hogy a lassabb életritmus nagyon jó. Felismertem, hogy a kevesebb is elég, gondolok itt a fogyasztási javakra, a munkára és az utazásra is. A személyes találkozások nagyon hiányoznak, mert azokat semmivel sem lehet pótolni.

PB: Ha megfogalmazhatna egy tanácsot, gondolatot az emberiség számára, ami segíthet ebben a bizonytalan helyzetben, mi lenne az? 

G.R.: Egyetértek azokkal, akik a járvány fontos tanulságaként rámutatnak arra, hogy a globális  növekedés elérte a határait, aligha mehet tovább ugyanígy minden.

A megoldás az önkorlátozáson alapuló fenntarthatóság lehet.

A fenntartható megoldásokat kell keresnünk minden téren, ez a természet fokozottabb tiszteletben tartását, a társadalmon belül pedig a szolidaritás radikális kiterjesztését jelenti. Jó hír, hogy ezért mindannyian tehetünk valamit már ma, ez pedig a kiszolgáltatottság érzése és a frusztráció ellen is hatásos.