A vizsgaidőszak minden egyetemista számára maga a megtestesült pokol. A folyamatos tanulás, a szoros határidők és a stressz sokat kivesz belőlünk. Alig jut időnk bármire, állandóan csak a vészesen közelgő számonkérésekre tudunk gondolni. Éppen ezért összefoglaltam a legfontosabb határidőket és tudnivalókat, amiket a vizsgaidőszakról tudni érdemes, illetve pár tippel is készültem, hogy könnyebb legyen a felkészülés.
Vizsgaidőszak GYIK Ebben a félévben a záróvizsgák időszaka április 22.–május 10., az általános vizsgaidőszak pedig május 13.–június 21. között tart. Tárgyanként három alkalommal lehet vizsgázni, ezekre a Neptunban jelentkezhettek. Feljelentkezni a számonkérés kezdete előtt 24 órával, lejelentkezni pedig 36 órával lehetséges. Az eredményekről az oktatók a Tanulmányi Rendszeren keresztül értesítik a hallgatókat, ezek határideje szóbeli vizsga esetén a vizsgát követő napon 12:00 óráig, írásbelinél a harmadik munkanapon 15:00 óráig esedékes. A hallgatók természetesen kifogásolhatják az eredményeket, erre a vizsgaidőszak lezárását követő 14 munkanapon belül van lehetőség az oktatónál vagy a tanszékvezetőnél. Tippek a vizsgaidőszak átvészelésére Mint azt már fentebb említettem, ez az időszak minden egyetemista számára fáradalmas. Ennek okán szeretnék megosztani veletek pár hasznos tanácsot, hogy könnyebb legyen a felkészülés: Alakíts ki egy rendszert! Rengeteget segít, ha előre beosztod, hogy milyen tárgyra mikor és mennyit fogsz készülni. Ezzel áttekinthetőbbé válik a felkészülés és a vizsgaidőpontok időzítése is. Fontos kiemelni, hogy ne hasonlítsd magad mások tanulási rutinjához, mert ami másnak bevált, nem biztos, hogy neked is kézenfekvő lesz. Grafika: Szabó Dalma Ne halogass! Ez az a tanács, amit bizonyára már mindenki hallott a tanulmányai során, viszont korántsem olyan egyszerű betartani. A vizsgaidőszak tipikusan az az időszak, amikor a tanulás helyett minden más fontosabbá válik, viszont muszáj időben elkezdeni készülni rá. A „majd holnap nekiállok” típusú mondatokat mellőzni kell, ebben pedig egy jól megtervezett és kivitelezhető időbeosztás rengeteget segíthet. Szövegkiemelő minden mennyiségben! Ha eltérő színű szövegkiemelőket használsz, merőben megkönnyíted a saját dolgod. Alakíts ki egy logikus rendszert, amit követni tudsz és ezáltal készülj fel az adott vizsgára. Bizonyított tény, hogy a színek segítségével egyszerűbb felidézni a leírtakat, és lehet, hogy pont ez fog megmenteni egy nehezebb tárgynál. Pihenj és aludj eleget! Ebben az időszakban az agyunk tele van egy csomó információval, amit nem lehet egyszerre feldolgozni. Az alvás és a pihenés is nagy szerepet játszik a megfelelő felkészülésben, mivel esténként az agyunk elmélyíti a tanultakat. Nem jó megoldás, ha éjszakába nyúlóan tanulsz és úgy indulsz neki a másnapi vizsgának. Helyette aludj egy jót, így a tanult anyag nagyobb eséllyel mélyül el, és még kipihent is leszel. Koncentrálj másra is! A sok tanulás mellett hajlamosak vagyunk megfeledkezni önmagunkról és a számunkra fontos emberekről, tevékenységekről. Azonban a kikapcsolódásra is időt kell szakítani, hiszen enélkül beleőrülhetsz a felkészülésbe. Adj magadnak pihenőnapokat, amiket olyan emberekkel töltesz, akikkel jól érzed magad. Szánj időt a hobbijaidra, olvass, sétálj, hallgass zenét, csinálj akármit, ami boldogságot okoz, a lényeg, hogy koncentrálj másra is!Ezeken túl a BTK honlapján egyéb fontos információkat is megtaláltok a vizsgaidőszakkal kapcsolatban.