Határidők – 2023/2024-es tanév, ősz

Mammel Diána
2023.08.16.

Ezennel bemutatom Nektek a PTE BTK kari feladatainak ütemtervét a 2023/2024-es tanév őszi szemeszterére vonatkozóan. Itt megtaláljátok a félév fontosabb teendőit és határidőit. Érdemes mazsolázgatni belőle, hiszen ezáltal elkerülhetővé válik a felesleges Tanulmányi Osztály-látogatás, illetve a jobb sorsra érdemes pénz pótdíjként való befizetése.

Az egyetemi lét egyik legfontosabb jellemzője a teljes önállóság. Ez többek közt abban is megnyilvánul, hogy neked magadnak kell majd összeállítanod a saját órarendedet. Ehhez a mintatantervet ajánlott használni, de arra készülj, hogy senki nem fogja leellenőrizni, hogy minden kurzusod megvan-e. Amennyiben probléma merülne fel, ne félj segítséget kérni az idősebb hallgatóktól. Ezt megteheted például az évfolyamodnak indított Facebook-csoport(ok)ban is. 


Orientációs napok, beiratkozás, bejelentkezés, órafelvétel

Az orientációs napok augusztus 28. és 30. között kerülnek majd megtartásra, de ezzel kapcsolatban a gólyacsomagotokban is találtok egy levelet a Tanulmányi Osztály vezetőjétől a pontos dátumokkal. Ajánlott a részvétel, hiszen rengeteg információhoz juthatsz, amik megkönnyíthetik az egyetem falai között eltöltött éveidet, és könnyen lehet, hogy az addig felmerült kérdéseidre is választ kapsz. A háromnapos tájékoztatósorozatból egy napot intenzíven fogtok eltölteni a karon, ami nagyon fontos lesz a tanulmányi, illetve intézményi beilleszkedésetek szempontjából. Este pedig természetesen a buliké lesz a főszerep.

Ezenkívül ekkor (is) lesz lehetőséged elintézni a beiratkozást (a szükséges papírok legyenek nálad!), és a további években már csak bejelentkezned kell majd. A beiratkozási és bejelentkezési időszak augusztus 21. és szeptember 15. között lesz.

A kurzusaid felvételére augusztus 31-én délután 13 órától lesz lehetőséged egészen szeptember 10. éjfélig, levelezősként pedig augusztus 31-től szeptember 17-ig.

A tanórák felvétele a Neptunon keresztül történik, ami bár először nehéznek tűnhet, ha elolvasod az ehhez készült tájékoztató anyagokat, akkor garantáltan sikerül majd.

Gyakorlati tanács: próbáld előre megtervezni magadnak az órarendet papíron vagy Excelben, hogy elkerüld az óraütközést, vagy azt, hogy többórás lyukak boldogítsanak a félévben két előadás között!

A hivatalos tanévnyitó szeptember 4-én, 16:00-kor kerül megrendezésre.

Befizetések

Amennyiben saját zsebből vagy kénytelen finanszírozni a továbbtanulásodat, a következő dátumokat mindenképpen vésd föl magadnak emlékeztető gyanánt!

  • Augusztus 18: az önköltség első (40%-os) részletének befizetési határideje

  • Október 15: az önköltség második (30%-os) részletének befizetési határideje

  • November 15: az önköltség harmadik (30%-os) részletének befizetési határideje 

Szorgalmi és vizsgaidőszak

Az őszi félév szorgalmi időszaka szeptember 4-én veszi kezdetét, és egészen december 10-ig tart. Ezt követi december 11-től január 26-ig a vizsgaidőszak.

Gyakorlati tanács: ne hagyd a vizsga előtti utolsó éjszakára se a tanulást, se a tételek összekuncsorgását! Ha félév közben úgy érzed, nincs időd ilyen apróságokkal molyolni, mint a tanulás, akkor is időben szerezd be a tételeidet! Hiszen (jobb esetben) az érettségire sem 4-5 óra alatt készültél fel, és egyetemen azért komolyabb mennyiségű tananyaggal kell majd számolnod…

Őszi szünet

A közoktatási szünet közzététele módosíthatja az őszi szünet dátumát, de október 24. és 27. között lehet rá számítani.

Ez csupán egy rövidített ütemterv volt, amelynek a bővített változatát eléritek a kari honlapon (btk.pte.hu/ Információk/ „A tanév ütemterve” menüpontban található). A határidőket vedd komolyan, hiszen a késedelemért, az utólagos jelentkezésért vagy leadásért kemény pénzekkel tudják megvámolni a pénztárcádat!


Ha újdonsült gólyaként további hasznos információval szeretnél bővülni, magazinunk készített számodra egy kis segítséget! Keresd a BTK különböző pontjain a Gólyaszámot, tedd zsebre a zöld kis füzetet és vidd magaddal bárhová! 


Create Account



Log In Your Account