Film, amit csak egy magyar érthet meg – Magyar-ázat mindenre

Szeptember végén rendezték Reisz Gábor legújabb filmjének premier előtti vetítését az Apolló Moziban. A két és fél órás játékidejű filmdráma megtekintése után maga a rendező is ellátogatott szeretett művészmozinkba egy beszélgetés erejéig, melyet Árkovits Amaryl pszichiáter vezetett.

Érettségi, serdülőkori szerelem, egy hazugság, kirobbanó botrány kontra Ábel. Reisz jól ismert archetipikus sorstörténetek csíráját ülteti bele a magyarországi, olykor megpróbáltató viszonylatokba. Többszereplős szálon keresztül ismerhetjük meg egy nevetségesnek és siralmasan életszagúnak tűnő furcsa helyzet „áldozatait”. Azt pedig, hogy ebben a történetben kik a „nyertesek” és kik a „vesztesek”, végső soron nem éri meg vitatni.

És valóban meglehet, hogy „ez lesz generációnk Megáll az idője vagy Moszkva tere” – hangzott el a sorok között a vetítés utáni beszélgetés vörös színű bársonyszékeinek egyikéből. Reisz és csapata pedig a coming of age (felnövésfikció – a szerk.) és társadalomkritika műfajainak egyvelegére hajazó Magyarázat mindenre című filmjével bezsebelte magának a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orizzonti szekciójának fődíját is!

De hol is kezdődik a történet? Leginkább Ábellel: a tizennyolc éves fiú éppen az érettségire készülődik, miközben gyötri a szerelem, melyet osztálytársnője, Janka iránt érez. Janka is szerelmes egyébként, csakhogy a történelemtanárukba, így Ábel szerelme sajnos viszonzatlan marad. A „készülődés” szóval pedig érdemes finoman bánni, hiszen Ábelt még a konyhában csöpögő hűtő is nagyobb érdeklődésre buzdítja, mintsem a tételei. A szóbeli érettségi napja azonban vészesen közeleg, ami elől nem menekülhet tovább a fiú sem.

A fiú tehát szembenéz a szorongató helyzettel, leül az érettségiztető bizottság buzdító szempárjai elé, és kihúzza azt a bizonyos történelemtételt. Az ipari forradalom nem igazán van ínyére, úgyhogy inkább egy másikért nyúl. A továbbiakban Julius Caesarral együtt küzdünk a csatában, legalább egy hármas reményében. Csend ül a teremre, Ábel nyel egy nagyot, szótlansága árulkodó, a feszültség tapintható. A tanteremben vágni lehetne a levegőt. Majd történelemtanára, Jakab, megkérdezi a fiút, hogy ugyan miért van kokárda a zakóján. Vágás. Ábel megbukik a szóbeli történelem érettségin.

A botrány forrni kezd a fazékban, hisz a fiú igyekszik menteni a bőrét, ahogy csak lehet. Aggodalmaskodó édesapjának, (aki vérbeli hazafinak vallja magát) elmagyarázza, hogy Jakab a kokárda miatt buktatta meg őt. Hogy ez miért lényeges? Köztudott tény, hogy tanára – az apával ellentétben – nincs kibékülve az itthoni politikai helyzettel, melynek hangot is adott egy korábbi szülői értekezleten.

Száll a madár ágrul ágra, száll az ének szájrul szájra… Az apa az orvosának, az orvos a taxisnak, a taxison keresztül pedig a kissé elferdített, de mindenképpen bulvár-gyanús sztori eljut a Magyar Lapok újságírónőjéhez, Erikához, aki meginterjúvolja Ábelt a megbotránkoztató történetéről. Kirobban a nagybetűs botrány, ami erdőtűzként söpör végig mindenkin, aki kicsit is érintett a kokárdaafférban.

A történet során betekintést nyerhetünk a harmincas éveiben járó Jakab tanár úr életébe, aki még mindig keresi számításait felesége és gyermekei oldalán. Megismerhetjük Erikát, akinek talán ez volt az egyetlen lehetősége karrierje felvirágoztatásában. Közben Ábel édesapjának nézőpontja is világossá válik, és Jankáról is kiderül egy s más. Sőt, még az iskolavezetés kulisszái mögé is bekukkanthatunk olykor-olykor.

És miről is szól igazán a történet? Az egyszerű válasz az, hogy sok mindenről. Hiszen egyszerre nézünk farkasszemet az érettségiző fiatalok hatalmas próbatételével, és érzünk együtt egy pedagógus nehézkes útkeresésével, valamint egy egészen más értékekkel rendelkező édesapa világszemléletével, aki végső soron pusztán a gyermekének akar jót. A valóságba való belehelyezkedés mellett, a hosszú játékidő oka a rendező szerint az, hogy „ezekkel az emberekkel időt kell eltölteni annak érdekében, hogy megértsük azt, ami történik bennük.” Ismert karakterek és ismert helyzetek kerülnek előtérbe, más-más csatornákon, véleményeken és sorsokon keresztül. Mindezt egy sajátságos kontextusba csomagolva, ami leginkább Magyarország politikai helyzete és a „kettészakadt ország” dilemmája.

„Akkor megtaláltad a válaszokat?”

– kérdezte Árkovits Amaryl a beszélgetés közben, ezzel utalva Reisz Gábor korábbi, VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjére. Annak ellenére, hogy Reisz nagyjátékfilmjeinek triumvirátusában megfigyelhető a fejlődéstörténetek íve, mely visszaköszönni látszik filmográfiájában, a rendező a felvetett párhuzamra azt válaszolta, hogy a cím valójában a társadalmi kontextus hangsúlyát alátámasztó szójátékból ered, ami nem más, mint: „Magyar-ázat” mindenre.

A filmötlet megszületésének hátterében az állt – mesélte Gábor –, hogy az SZFE-tüntetésekről tartott éppen haza, mikor megfogantak benne a történet alappillérei: adott volt egy hazugság, a kokárda és az érettségi szituációja. A két és fél óra alatt találkozunk ugyanakkor a megbélyegzés kérdéskörével és a pedagógusok helyzetének szomorú valóságával is. Reisz egyébként az arcok drámáján keresztül kibontakozó történetvezetést is kiemelte, (ezzel megmagyarázva a 4:3-as képarányt).

A Magyarázat mindenre kiemelkedő alkotásnak számít, nem pusztán a képi világ és a gyönyörűen keretbe foglalt népdalihletésű zene miatt (mely esetén lépten-nyomon Reisz által szerzett dallamok is tetten érhetők). A rendkívüliség az üzenet és a magyarázat párosából is fakad egyszerre.

Szól ez a megkötött kézzel küzdésre kényszerültekről, és arról, hogy valahogyan „mindenki fél, hogy rosszat mond” – fogalmazta meg a rendező.

Valahol az igazság abban rejlik, amennyire nyersen rágja meg és köpi ki a már sokakban megfogalmazódott aggályokat és párbeszédeket a film.

Ezt tökéletesen megmutatja a csúcspont peremén elhelyezkedő jelenet, ahol a szereplők a csipketerítő és kockacukor felett vitatkoznak politikai „állásfoglalásukról”.

Szól ez a felnövés és egy hazugság sokrétű értelmezéséről, a túlélés és megélés kettősségéről, és a fiatalok kötelességeinek nyomasztó súlyáról is.

Arról, hogy mire van szüksége a fiataloknak: a nyomasztó felnőtté válás küszöbén fuldokolni, ahol az érettségi rítusa csak a kezdet? Apolitikusságra és szabadságra? A választ a záró képkockák fejezik ki leginkább. Ezt pedig a frissen „érett” tizennyolc éves Ábel és barátai szavakba öntve sem mondhatták volna el szebben.

Még ha a válaszokhoz közösen közelebb is jutottunk, mindig akadnak olyan kérdések, amelyekre talán sosem fogjuk megtalálni azokat. Mégis, a rendező arra kérte a teltházas Apolló nézőit, hogy a nagy és költséges plakátok helyett segítsünk mi magunk terjeszteni csapatának legújabb, korunk egyik legszókimondóbb és legfajsúlyosabb filmjét. Hát én is így tettem most.

Sok mindent lehetne még mondani a filmről, de a többit rátok hagyom:

„A párbeszéd fontos, főként addig, amíg van kivel!” – Magyarázat mindenre: október 5-től a mozikban!