Érzelem és értelem – hol a szív, amikor cserben hagy az agy?
A filmet főszereplőnk, Vizy Márta (Stork Natasa) karakterén keresztül követhetjük. A történet szerint Márta, egy világhírű agysebész egy amerikai konferencián beleszeret egy Magyarországon dolgozó kollégájába, Drexler Jánosba (Bodó Viktor). Meg is beszélnek egy találkozót. Csak időpont és helyszín, semmi más, még csak nem is cserélnek elérhetőséget. Márta szerelme miatt hátrahagyva New Jersey-i karrierjét egy magyar kórházban helyezkedik el. Azonban a találkozóra csak a nő megy el. Már a film tizedik percétől világos, hogy valóság és képzelet keveredik, melyet Márta és a nézők közösen próbálnak kibogozni. Talán ez lehet a film kulcsmondata, mely Drexler János szájából hangzik el, miközben a tömegben Mártát nézi (legalábbis ez a benyomásunk, a női főszereplővel együtt). Agyunk sokszor furcsa játékot űz velünk, hisz honnan is tudnánk, mi a valóság, mikor a világot csupán szubjektíven érzékelhetjük? Stork Natasának nem volt egyszerű dolga. Az egész film gyakorlatilag azt mutatja be, azt érzékelteti, hogy mi történik Márta fejében, mindezt csupán képekben, kimondatlanul. A színésznőnek ez volt az első nagyjátékfilmje, de alakítása, kifejező mimikája lenyűgözte a közönséget. Bodó Viktor játéka is hozzátesz a film hangulatához. Sejtelmesen és sármosan próbál közeledni a nőhöz. Habár ma már színházi rendezőként tevékenykedik, nem ez volt az első filmes szereplése. Láthattuk már többször is a mozivásznon, például a Kalózok című vígjátékban vagy az Overnightban. A rendező és a színészek a hiteles ábrázolás kedvéért több agyműtétet is végignéztek élőben. Horvát Lili azt akarta, hogy ezek a műtétek ne egy emberfeletti dolognak hassanak, hanem a mindennapi rutin részeként tűnjenek fel a vásznon. A film erőssége, hogy a rendező a szerelmet egy igen szélsőséges és nem mindennapi munkával kötötte össze, mégis rengeteg olyan visszajelzés érkezett, miszerint az emberek magukra ismertek a helyzetben, átélték az „ez pont rólam szól” érzést. Hiszen mint azt a rendező is mondta, megesik, hogy A két szereplő közötti rövid, tömör dialógusok is ezt a bizonytalan érzést keltették, ahogy két felnőtt, akiknek már kialakult a megszokott életritmusuk, próbálnak egymáshoz közeledni. Valójában ez lehet az oka annak, hogy én – és többen is a korosztályunkból – kissé csalódottan, elálmosodva jöttem ki a filmről. Ebből fakadóan a személyes élményem nem is volt túl pozitív a film dinamikáját és történetvezetését illetően, habár jól illusztrálta a két főszereplő érzelemvilágát. A hosszú, elnyújtott jelenetek, melyek a nézőnek is merengésre hagynak időt, engem inkább kizökkentettek. Ilyesfajta élettapasztalatok híján nem volt min gondolkodnom, csak vártam. Talán majd amikor 20 év múlva megnézem újra, én is érezni fogom, és érteni azt, amin Márta keresztülment. Milyen az, amikor éveken keresztül az agy vezérel, majd egyszercsak a szív beavatkozik. A fotók forrása: port.huEz volt az első jelenet Horváth Lili fejében, amint egy nő hiába vár egy parkolóban egy férfira. Majd ebből bontakozott ki a misztikus érzéssel átszőtt, a realitás és őrület között ingadozó szerelmi történet.
„Előfordul, hogy az utcán meglátok valakit, és az az érzésem, hogy ismerem őt.”
A premier- és szuperközeli plánokkal valósággal belemászunk Márta fejébe, ahhoz pedig, hogy tudjuk is, mi történik ott, az arcjátékára kell hagyatkoznunk.
Rendezői bravúr, ahogy a szívek harcában Horvát Lili az agyat helyezte középpontba. Eleinte nem volt tudatos, csak merő megérzés, idővel viszont egyre inkább kibontakozott, hogy pont az hagyja cserben a két főszereplőt, amit a szakterületüknek mondhatnak.
A filmben lévő egyik agyműtét ráadásul egy igazából megtörtént esemény volt.
„mikor az ember szerelmes, belevetít dolgokat a másik emberbe, olyanokat, amelyek inkább szólnak róla, mint a másikról. Ha pedig létrejön a valódi együttlét, ezt a belevetített képet valahogy szinkronba kell hozni a valósággal, és ez nagy feladat.”
A mi intenzív, impulzusokkal teli világunkba nem könnyű elhelyezni ezt a fajta zárkózott és óvatos, megfontolt közeledést.
