Debütál az Utólag színezett – a zenei vidék a KACAJ zenekarral bővül

Matos Sára Anna
2023.06.15.

A KACAJ zenekar színes palettáján hozta el nekünk a folkpop motívumaival keresztülszőtt új albumát „Utólag színezett” címmel. Az album olyannyira új, hogy a mai nap folyamán debütált, így a hallgatóközönség hegyezett fülekkel és tárt karokkal várva hallgathatja meg a pécsi kötődésű banda legfrissebb alkotásainak gyűjteményét. 

Ki is valójában a KACAJ? 


A zenekar identitását nagymértékben meghatározza a hagyománytisztelet, kifejezett célkitűzéseik közé tartozik a népzene népszerűsítése, hogy a fiatalabb generációk is átélhessék a táncházak hangulatát, még ha csupán egy-egy koncert erejéig is. Nótáikban a folkpop műfajával tulajdonképpen új köntösbe bújtatják a jól ismert népzenei hangzást, mely már annak modernizált formájában jelenik meg. A hagyománytisztelet missziója azonban mélyebben gyökerezik a srácok zenei pályafutásában, mint azt gondolnánk. Még a névválasztás is ezt tükrözi, hiszen a banda az egyik tag, Katona Bálint nagypapájának zenekaráról kapta nevét. Így született meg tehát a KACAJ, ezzel együtt pedig immáron harmadik éve színezik Pécs tarka zenei életének vásznát. Mindenek felett az örömzene motívuma is visszanevet ránk, ami a pécsi együttes önfeledt muzsikálását jellemzi. 


A héttagú zenekar energikus és karakteres zenélését egyébként Múth Ádám (ének), Katona Bálint (ének, hegedű), Lipics Gergely (hegedű, vokál), Kozmáry Benedek (gitár, vokál), Jusztin Levente (brácsa), Balogh András (bőgő) és Kerekes Kornél (dob) szolgáltatja a nagyközönség számára. 




Érdemes megemlíteni azt is, hogy a KACAJ sokoldalúsága nem csupán a hangi világ reformált mivoltából és a zenei műfajok forgatagából fakad, hiszen a tagok tekintetében is igen széles spektrumon mozog a formáció. Előbbit bizonyítja, hogy a hip-hop és a már emlegetett népzene mellett az alternatív rock mintázatai is tetten érhetők a dalokban, míg az utóbbi fun fact abban merül ki, hogy a zenekar korosztályskáláján 22-től 48 éves korig találhatunk tagokat, más-más tapasztalatokkal, eltérő zenei múlttal, így az együtt zenélés örömén keresztül perspektívák sokoldalúságát ismerhetjük meg. Ezzel együtt egy igazán kreatív és cifra közösség szemtanúi lehetünk, mely nemcsak a zenéikben, hanem derűs koncertjeiken is visszaköszön. Egy pedig biztos: a KACAJ mindig szolgáltat egy kis talpalávalót a táncolni és mulatni vágyóknak!


Június 15-én tehát megjelent a pécsi folkerek debütáló nagylemeze, fogyasszátok egészséggel! Elő a fülessel és hadd szóljon a nóta, avagy az ének, a hegedű, a brácsa, a bőgő meg a dob, na meg persze a hangulat. Táncra fel! 
Az Utólag színezett albumot itt hallgathatod meg. 


Artwork: Balázs Soma, fotóARTIFICIAL GROUP


Create Account



Log In Your Account