Busójárás - avagy kergessük el együtt a telet

Feltételezem, többen bősz bólogatásba kezdenétek, ha megjegyezném: most már elég volt a télből. A karácsony meghittsége, a szilveszter harsánysága rég elmúlt. Az idő csípősen hideg, száraz vagy latyakos, a szél süvít, hó csak ritkán esik (akkor is csak tévedésből) és a nap is inkább távolságtartó gúnnyal, semmint melegséggel mosolyog le ránk. Jó hír azonban, hogy a télnek hamarosan vége, távozásában pedig a busók is szorgosan besegítenek egy sajátos mulatság keretein belül. Idén épp február 27. és március 4. között.

Valószínűleg mindannyian hallottatok már a busójárásról, a farsang egy változatáról, a télűző szertartásról, amely során fura és félelmetes jelmezekbe öltözött emberek irdatlan zajt csapva, néha megbotránkozást keltve szemtelenkednek és vonulnak fel a tereken, utcákon, hogy a tél terhessé váló jelenlétét megszüntessék. E tevekénységet sok hasonlósággal együtt számos helyen űzik a világon. Ami Bulgáriában kukeri-felvonulás, az Svájcban Tschäggätte, nálunk pedig  busójárás, és a hozzánk közel eső Mohácson tartják.

Hogy miért, annak magyarázatára szóljon egy legenda. Réges-rég a török sújtotta időkben, a lakosság a mohácsi-szigeti mocsárvilágban volt kénytelen menedéket keresni, azonban a folytonos veszélyt megelégelve különös tervet eszeltek ki. Egy éjszaka maguk készítette maszkokkal és zajkeltő eszközökkel keltek át a Dunán, a törökökre rontottak, akik úgy megijedtek, hogy a kalapáló szívüknél csak a futó lépteik voltak sebesebbek. Mohács azóta felszabadult és a Történelem is arrébb ültette a törököket néhány padsorral, a búsóknak viszont mai napig megvan a maguk feladata, épp csak már nem hódító birodalmak katonáit kergetik, hanem a telet, az ártó szellemeket.

Van persze egy hétköznapi, szárazabb eredettörténet is, miszerint a területen élő, letelepült népcsoport, a sokácok hozták magukkal ezt az amúgy bizonytalan eredetű szokást. Eleinte kis csoportokban ápolták a hagyományt, amihez később a település többi lakója is csatlakozott. A busójárás első írásos említése mellesleg épp olyan rendhagyó, mint maga az ünnep. 1783-ban ugyanis a Pécsi Püspökség tagjai jártak a városban és nem győztek a kereszt után kapkodni, úgy meglepődtek a gyapjas, szarvas, vigyorgó maszkos emberektől. Be is akarták tiltani a népszokást, mondván: a városban pogány mód ünnepelnek. Nem tiltották be. Szerencsére, hisz

a busójárás azóta már nem csupán Mohácson, de Magyarországon is hagyomány, idegenforgalmi látványosság, 2009-től az UNESCO világörökség része, 2012-től pedig  hungarikum.

Összességében pedig egy különös 6 napos buli.

Na de kik a szervezők? Az esemény legjellegzetesebb szereplői természetesen a bocskorba, csizmába és maszkba öltözött busó alakok. Dresszkódjuk nem változott sokat az idők során. Ma is ugyanúgy szőrivel kifordított bundát, vászon gatyát, cifra harisnyát és csizmát hordanak, vállukon tarisznyával, derekukon marhakolompos övvel vagy kötéllel. Ha a kolomp nem lenne elég hangos, akkor sincs semmi vész, a busók tekintélyes kereplőgyűjteménnyel rendelkeznek, melyek nagysága és hangereje meglepően széles skálán mozog. Legfontosabb kiegészítőjük persze a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc, ami által a személyazonosság rejtve marad az ünnepre. A régi hagyomány szerint, ha a busó felfedi arcát, a varázs elillan. Az ünnep idejére így rájuk nem vagy kevésbé vonatkoznak a mindennapi morális illemszabályok. A fentieken kívül mindig van náluk fából faragott tollasbuzogány vagy favilla is arra az esetre, ha a tél vagy egy ártó szellem fizikálisan materializálódna, vagy szükségét éreznék a látogatók inzultálásának. Nem kell azonban félni tőlük, nem bántanak, csak jól megszórnak tollal és liszttel. A busók feladata a télűzésen túl a tavaszi megtisztulási rituálék elvégzése, azaz a házak sarkainak megszórása hamuval, a zajos felvonulás és a téltemető koporsó körbe hordozása, majd elégetése. Végső soron pedig a tréfa és a szórakoztatás, hogy a halált és elmúlást jelképező telet az emberek nevetéssel, jó hangulatban búcsúztassák el közösen. 

A busók persze nem dolgoznak egyedül. Segítőik a jankelék, akik a busók körül téblábolnak és hagyományos feladatuk szerint távol tartják tőlük a gyerekeket. A jankelék jelmeze csupa rongyból áll, arcukat eltakarva és zsákokkal felszerelkezve járják a farsangi forgatagot, amikkel néha megdobálják a tömeget. A zsákok általában hamuval, liszttel vagy fűrészporral teltek, de néhány, őrző-védő feladatát túl komolyan vevő jankelénél előfordult keményebb töltelék is, mondjuk kő vagy tégla.

Végül, de nem utolsó sorban ott vannak még a maskarák, vagy más néven a szépbusók. Ők a díszesen felöltözött, arcukat fátyollal takaró nők vagy lakodalmas öltözetben feszítő férfiak. Az ő feladatuk a maszkok miatt csökkent látóterű, vaksi busók irányítása és vezetése, beléjük karolva vagy mellettük haladva.

A fentebb bemutatott díszes társaság rikoltozva jár házról-házra, elvégzik a szertartásokat, átadják jókívánságaikat, vagy arc(á)talan mód összetörik haragosaik szekerét. Mindezekért a fáradozásokért régen étel-ital adományokat kaptak. A hangulat megalapozása után kezdődik az igazi mulatság, kezdve a busók csónakázásával, amikor a Mohácsi-szigetről eveznek át a Dunán, ahogy őseik tették a legenda szerint. A csónakázás után a farsangi felvonulás következik, ami jellemzően a Koló térről indul. Itt gyülekezik a sokféle csoport, melyek szintén megérdemelnek néhány szót. A csoportok lelkes helybéliekből, családokból és baráti társaságokból állnak. Hagyományőrzés és továbbadás, közös időtöltés és szórakozás okán alakulnak. Körülbelül 58 ilyen csoport 1000-1200 tagja ölti fel a szolgálati maskarát és alkotja a busók társadalmát. A teret ellepő hagyományőrzők számára a kezdést egy régi elöltöltős ágyú dörrenő hangja jelzi, ami után bevonulnak a város főterére és kezdetét veszi a szabad farsangolás. Azaz a különféle programok, a zajongás és az ide érkezők megtréfálása. Szürkületkor aztán mindenki visszatér a főtérre és az ott felépített hatalmas máglyára helyezik, az addigra már jól körbehordozott téltemető, farsangi koporsót, majd elégetik azt, könnyet csalva minden piromán lelkületű és füstben álló ember szemébe. 

A busók ekképpen zajló bulija régen három napig tartott és a koporsó farsangvasárnapi elégetésével véget is ért. Az idők folyamán azonban megtoldották még három nappal. A modern busójárás nagy fináléja immár húshagyó keddre esik, amikor szintén körbe hordoznak egy koporsót, szintén fölteszik egy máglyára és azt ismét körül táncolva szintén elégetik.

De a busójárás nem merül ki az efféle látványosságokban. Mohács főterén, 6 napon keresztül várja népművészeti- és kézműves vásár, táncház és koncert az érdeklődőket. A különféle előadások mellett pedig néhány busócsoport készülődésébe is bepillantást nyerhetünk. 

Ha a fentieket olvasva megjött a kedvetek az

idén február 27. és március 4. között megrendezésre kerülő eseményhez,

vagy eddig is részt terveztetek venni, akkor van egy jó hírünk a számotokra. Az egyetem Kulturális Kalandozások programsorozata idén is kirándulást szervez a busójárás utolsó napjára. Így ti is részt vehettek az ünnepségen, megnézhetitek a busók felvonulását, a koporsóégetést, sőt velük közösen táncolhattok is a máglya körül. Ez adja ugyanis az esemény különlegességét: a mohácsi busók nem csupán felvonulnak, hanem titeket is bevonnak. Kapcsolatot keresnek veletek, hogy segítsetek nekik elűzni a telet, de jó messzire.

Fotók: Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala