Bölcsészlét a Jelenkorban – Interjú Dr. Görföl Balázzsal

Dr. Görföl Balázs adjunktussal, az Esztétika és Kulturális Tanulmányok Tanszék tanárával, valamint a Jelenkor irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettesével beszélgettem újságírásról, pécsibölcsész-létről és ezek összeköttetéseiről. 

Azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy a Jelenkor folyóirat Magyarország legjelentősebb irodalmi kiadványa a mai napig. Főszerkesztő-helyettesként Ön hogyan látja, miben áll a töretlen színvonal titka?

Ez leginkább a hagyományaiból fakad. Közel 100 évvel ezelőtt, mikor az Erzsébet Tudományegyetem Pozsonyból Pécsre költözött, egyre erősödtek a helyi irodalmi törekvések.

Például Weöres Sándor is az egyetemre járt, majd a Sorsunk című lap egyik szerkesztője lett, melyet a Jelenkor fontos elődlapjaként tarthatunk számon.

Később a Dunántúl című lapot érdemes megemlíteni, majd 1958-as alapítása óta leginkább a Jelenkor képviseli a pécsi irodalmat, a maga igen szerteágazó történetével. A hagyományból fakadó szerkesztőségi elvünk a minőséghez való mindenekfeletti ragaszkodás. Célunk, hogy az élő irodalom színe-java megjelenjen a lapban, miközben arra törekszünk, hogy semmiféle személyes vagy ideológiai részrehajlás ne befolyásolja munkánkat. 

A Jelenkor karakterisztikumához az élő magyar irodalom megjelentetése mellett egyfajta regionális szerepfelfogás is hozzátartozik. Igyekszünk a környékbeli országok irodalmát is láthatóvá tenni, ennek jegyében rendszeresen jelennek meg például kortárs horvát, szlovén vagy bosnyák összeállítások. A legfontosabb talán az, hogy a lap működik, ami a mai financiális problémák között egyáltalán nem magától értetődő. Jelentős fejlemény volt 2013-ban a Jelenkor Online elindulása, amely részben archívumként szolgál (három hónapos csúsztatással elérhetővé tesszük a nyomtatott lapszámokat),

emellett sok önálló rovatot felsorakoztat, többek között kulturális-művészeti híreket, kisebb kritikákat, interjúkat, tárcákat, külföldi útibeszámolókat és Pécshez kötődő írásokat ad közre.

Jelenleg 18 ezer követője van az oldalnak, ami, azt gondolom, egy irodalmi, művészeti, kulturális honlap esetében egyáltalán nem rossz.

A pécsibölcsész élet és egy irodalmi lap szerkesztősége alapvetően összetartozik – a személyében ez meg is testesül. Mesélne nekem a két világ kapcsolatáról?

Valóban nagyon alapvető az összetartozás. Ha a mai szerkesztőséget nézzük, akkor látható, hogy nagyon szoros a kapcsolat a Jelenkor és a pécsi bölcsészkar, illetve általában a bölcsész lét között. Minden mostani munkatárs a bölcsészkaron végzett, magyar és/vagy esztétika szakon. A két tevékenység közötti átjárás a mi esetünkben egészen nyilvánvaló, és nagyon jó, nagyon természetes együttműködés áll fenn a két intézmény között.

Régóta tartó gyümölcsöző kapcsolatról van szó, a lap számos szerzője a kar oktatója vagy hallgatója, a jelenkoros programok rendszeres látogatói a kar polgárai, és mi is igyekszünk jelen lenni az intézmény egyes alkalmain.

Hogy csak egyetlen példát mondjak az együttműködésre: van egy regionális irodalmi verseny középiskolásoknak, melyet egy ideje részben a BTK szervez, és melynek állandó zsűritagja a lap valamelyik szerkesztője. 

Az emberek általánosságban a szerkesztőségi munkát egy pörgős, olajozott gépezetként képzelik el – ez az ideál mennyire fedi a valóságot? Hogyan zajlanak a hétköznapok a szerkesztőségben?

Nagyon csábító a kép, mely szerint úgy fest a szerkesztőség, hogy terjeng a szivarfüst a szobákban, égnek a telefonvonalak, állandóan írók adják egymásnak a kilincset, a szerkesztők pedig parázs vitákat folytatnak a jobbnál jobb kéziratokról.

Nem teljesen ilyen azért a szerkesztőség mindennapi működése. Ráadásul mi kis szerkesztőség vagyunk, általában a főszerkesztőn és a két irodalmi szerkesztőn kívül a szerkesztőségi titkár dolgozik bent, a többi munkatárs, tördelő, a Jelenkor Online szerkesztő kollégái többnyire otthonról dolgoznak. A szerkesztésnek a túlnyomó része egyáltalán nem filmvászonra való: az ember ül egy kézirat fölött, gondolkodik rajta, olyan módon gondozza, hogy minél jobb minőségű szöveg jelenhessen meg belőle. Persze vannak látványosabb részei is a szerkesztőségi munkának, meglátogatnak minket szerzőink (rendszeresen elsősorban a pécsiek), szoktunk tartani könyvbemutatókat, lapszámbemutatókat, egyéb rendezvényeket, köztük a 2021 óta igen nagy sikerrel futó PécsLit irodalmi fesztivált. Sokat vitatkozunk, beszélgetünk szövegekről, ez is hozzátartozik a szerkesztőséghez, valamint a szerzőkkel való eleven kapcsolattartás is alapvető. 

Milyen lehetősége van egy tehetséges fiatalnak, hogy belépjen az irodalmi/szerkesztőségi életbe?

Nálunk fontos törekvés, hogy a fiatalokat felfedezzük és megjelenési lehetőséget biztosítsunk számukra. A Jelenkor Online-nak van egy olyan sorozata, ahol a lapban debütáló, túlnyomórészt fiatal szerzőink mutatkozhatnak be, ezáltal is igyekszünk külön felhívni rájuk a figyelmet. 

Bárki küldhet a Jelenkornak kéziratot, igyekszünk ezekre minél hamarabb válaszolni, noha a rengeteg beérkező írás miatt sajnos nem megy ez annyira gyorsan, mint ahogy szeretnénk, és ahogy valószínűleg sok reménybeli szerző gondolja.

Ha azt látjuk, hogy valaki tényleg igazán tehetséges és elkötelezett, akkor még ha elsőre nem is tudjuk elfogadni a kéziratát közlésre, igyekszünk érdemi reflexiót adni az érkező szövegekre. Ilyen esetekben kiemeljük, amit jónak találunk, és próbálunk valamilyen tanácsot vagy útmutatást adni azzal kapcsolatban, hogyan tehetné az illető még jobbá az írásait. Egyfajta táv-műhelymunka szokott ilyenkor beindulni a szerkesztőség és a pályakezdők között. 

Milyen tanáccsal látná el az ambíciózus bölcsészhallgatókat?

A két legfontosabb dolog, hogy nagyon sokat olvassanak és sokat írjanak. Senki nem elölről kezdi, olvasás nélkül biztosan nem lesz senkiből író, értelmező, kritikus.

Sokan vannak, akik mintha nem mernék elkezdeni az írást, mintha csak gyűjtögetnék az erőt és az olvasmányokat, de előbb-utóbb bele kell vágni a dologba. Bátran küldjenek kéziratot lapoknak, akár a Jelenkornak, ne őrizgessék az asztalfiókban az írásaikat, és ne féljenek a kezdeti visszautasítástól. Az teljesen természetes dolog. Az a legritkább, ha valaki már 18-20 évesen olyan szövegekkel rukkol elő, melyeket az országos lapok meg tudnak jelentetni. Ilyen is előfordul,

például Parti Nagy Lajos 17 éves korában közölte első verseit a Jelenkorban, de egyáltalán nem ez a jellemző.

Legyenek felkészülve arra, hogy az elején érhetik őket kudarcok. Én azt tanácsolom, hogy ne vereségként fogják fel, ha nem tudnak rögtön megjelenni, hanem igyekezzenek hasznosítani a számukra megfogalmazott tanácsokat és írjanak minél többet.

Amit még fontosnak tartok, az a közeg.

Beszélgessenek sokat az egyetemista társaikkal, ismerjék meg a szakkollégiumokat és műhelyeket, járjanak programokra, legyenek jelen a kulturális életben, engedjék, hogy impulzusok érjék őket. Nagyon lényeges a közegben való folyamatos megmerítkezés, hiszen inspiráló lehet hasonló érdeklődésű emberek társasága.

Az írás végső soron magányos tevékenység, de a közeg ösztönző hatása nélkül nem lehet művelni.