Beszélgetés az idei gólyatábor főseniorjaival, Endre Hunorral és Fábián Patrikkal – 1. rész

Elstartolt a Seniorválogató kampánya a PécsiBölcsész közösségi média felületein, megnyílt a jelentkezés lehetősége azoknak a hallgatóknak, akik idén nyáron, felvéve a piros pólót, szeretnék segíteni az egyetemre újonnan érkezők első nagy eseményét, a gólyatábort. Ennek kapcsán beszélgettem Hunival és Shermivel, a tábor idei főseniorjaival feladataikról, saját élményeikről, a seniorság összetettségéről.

Kérlek, mutassátok be magatokat röviden, és meséljetek arról, hogy milyen tevékenységeket végeztek az egyetemen!

Shermi: Én 2018-ban jöttem az egyetemre, ekkor volt az első gólyatáborom is. Szabad bölcsészként kezdtem, ennek elvégzése után pedig kommunikáció- és médiatudomány mesterszakra mentem. Gólyaként lettem a PécsiBölcsész Magazin írója, illetve másodévem elején becsatlakoztam a HÖK munkájába, mint kommunikációs referens. Jelenleg is hasonló munkát végzek kommunikációs elnökhelyettesként. Folyamatosan a kezemben van a telefonom, hiszen közösségimédia-oldalakat kezelek, nem csak az egyetemen, hanem máshol is végzek hasonló munkát. Imádok szerkeszteni, grafikai anyagokat csinálni, videót vágni, szóval nagyrészt ezzel töltöm az időmet. Már elsőévesként volt szerencsém a 2019-es GT-ben seniorkodni, azóta is minden évben ezt a rendezvényt várom a legjobban. Itt az egyetemen hihetetlenül kinyílt számomra a világ, rengeteg új barátot és megannyi élményt szereztem.

Huni: Én 2020-ban kerültem ide az egyetemre, pszichológia szakos hallgató vagyok, és idén fogok végezni az alapképzésen. Szeretném Pécsen folytatni a tanulmányaimat, már leadtam a jelentkezésemet a mesterképzésre. Amit a gólyatábor tekintetében tudni kell rólam,  hogy voltam már kétszer senior, egyszer gólya, tehát három táborban vettem eddig részt. Az első nekem nagyon meghatározó élmény volt, mivel mindenfajta sztereotípiát és olyan rossz dolgot, amit bennem felépítettek az egyetemmel és a táborral kapcsolatban, lerombolta. Ezek után persze jelentkeztem pirospólósnak, szerencsére sikerült is bekerülnöm, a legkedvesebb élményeim ehhez kapcsolódnak. Idén már a Pszichológia Intézet hallgatói képviselőjeként tevékenykedem, illetve tagja vagyok a Pszieszta szervezői csapatának is. Hobbijaim közé tartozik a sportolás; focizom, edzem, de emellett videójátékozni is szoktam.

Ha ki kellene emelni egy meghatározó emléket a gólyatáborokból, mit mondanátok?

Huni: Amikor gólya voltam, az eredményhirdetés után a seniorjainkkal leültünk egy kis körbe beszélgetni. Hihetetlen élmény volt, ahogy ott mindenki elérzékenyült, megnyílt. Jó volt látni a visszahúzódóbb szaktársaimat, akik könnyek között mondták el, hogy eleinte féltek a tábortól, de végül rengeteg barátot sikerült szerezniük néhány nap alatt. Nagyon megindító volt, ott döntöttem el, hogy szeretnék segíteni másoknak, hogy hasonló élményekkel gazdagodjanak még az egyetem előtt. A következő években pirospólósként is ugyanez az utolsó beszélgetés volt a kedvencem.

Jó érzés volt látni, hogy részben én segítettem hozzá valakit a szép élmények megszerzéséhez.

Shermi: Igen, a gombolyagozás szerintem sokaknak volt kulcsfontosságú élmény, seniorként nekem is egyértelműen ekkor történtek a legmeghatározóbb pillanatok. Illetve nagyon szeretem a tábor elején a bemutatkozást is, amikor elmondjuk a gólyáknak, hogy a GT-ben elképzelhetetlenül sok jó impulzus fogja őket érni, és az ismeretlen emberekből barátok lesznek. Erre mindig visszatérünk a tábor végén, hiszen valóban annyi minden történik velünk három nap alatt, mintha egy év telne el.

Én annak idején nagyon nehezen vettem rá magam, hogy jelentkezzek gólyatáborba, mert elég visszahúzódó és csendes voltam, és tartottam attól, hogy túl sok inger fog érni, amit lehet, hogy nem tudok majd kezelni.

Szerencsére nagyon jó seniorjaim voltak, Szép Geri és Hir Bálint, akikkel sok jó közös pillanatunk volt: például amikor Geri megevett egy fél hagymát, csak azért, hogy segítse a csapatunkat. Illetve, ahogy motiváltak minket végig az egész táborban, mert sokszor elfáradtunk, de ők mindig óriási energiával támogatták a csapatot.

Ti mit gondoltok saját magatokról, seniorként mik voltak a fő erősségeitek?

Shermi: Nekem szerintem az egyik legfontosabb erősségem, hogy tudtam alkalmazkodni különböző szituációkhoz. Ha valakivel beszélgetni kellett, kicsit megpihenni, abban is tudtam partner lenni, de ha azt láttam, hogy fel kell tekerni a hangerőt és lelkesítésre van szükség, akkor azt a szerepet is fel tudtam venni. Szerintem a tavalyi jó csapatszereplésünknek is az egyik fő eleme az volt, hogy jól tudtunk beszélni a gólyáinkkal, képesek voltunk motiválni őket egy-egy feladat előtt. Nagyon fontos, hogy felismerjük, mikor mire van szüksége a csapatnak, vagy akár egyéneknek a csapatból. Plusz elég nehezen szokott elmenni a hangom, ez is nagy előny!

Huni: Én úgy látom, hogy nekem jól ment az, hogy a helyzet függvényében váltsak a partiarc és az őrző-védő apaszerep között. A gólyáim látták azt az oldalamat, mikor kiabálok, bulizok velük, a legutolsó baromságig mindent megteszek értük, de azt is látták, hogy amikor baj van, akkor egyből átkapcsolok, és védem őket. Utólag is ezt hallom vissza tőlük, hogy azon túl, hogy nagyon jót buliztak velem, még biztonságot is adtam nekik.

Shermi: Szerintem ebben nagyon hasonlítunk, és azt hiszem, ezt tudták Dodóék is, akik kiválasztottak minket főseniornak. Sokféle szerepet fel tudunk venni a gólyatáborban, és ez biztos, hogy előnyünkre válik.

Hogyan emlékeztek vissza a saját főseniorjaitokra?

Huni: Nekem egyszerűbb a helyzet, én kétszer ölthettem piros pólót, és mindkét turnusban Dodó (Kovács Dóra) és Hainczi (Haincz Krisztián) voltak a főseniorjaim. Imádtam őket, nagyon segítőkészek voltak, és annyira profin csinálták ezt az egészet, hogy szerintem rajtunk hatalmas nyomás van. Annak örültem a legjobban, hogy mindenféle kontextusban felkészítettek minket minden lehetséges helyzetre. Sokan azt hiszik, hogy a feladatunk csak abból áll, hogy sokáig tudjunk bulizni, hangosan tudjunk kiabálni.

Pedig a szerves részét az teszi ki, hogy a társainkkal együtt felelünk harminc másik emberért, és őket kell terelgetni, rájuk kell figyelni, úgy, hogy sokan most buliznak életükben először.

Sok olyan helyzet van, amiben, ha az ember nem kap felkészítést, akkor lehet, hogy bepánikol és leblokkolhat. Ez nem elijesztés, csak szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire összetett feladatról beszélünk. Remélem, hogy az interjú után sokakban jobban körvonalazódik majd, hogy mi az a seniorság.

Shermi: Nekem az első főseniorjaim Sipi (Nemes András) és Beni (Beleznay Benedek) voltak, egy nagyon különleges páros. Az ő munkájuk alatt sokszor kellett kilépnünk a komfortzónánkból, és sok olyan szituációt teremtettek a tréningeken, ahol egy csapatként kellett működnünk. Temérdek saját poén született, amit az egész seniorcsapat értett. Voltak saját kis rituáléink, amire ha egy fél szóval visszautaltunk, akkor tudta a másik is, mire gondolunk.

Ezek természetesen top secret mulatságok, de a lényeg, hogy azt éreztem, nagyon csapatorientált volt a felkészítés, megtanultuk, hogyan tudunk a másikra támaszkodni, segítséget kérni.

Dodónál és Hainczinál ami kiemelendő, hogy egyénileg kaptunk nagy törődést, így saját magunkat is tudtuk fejleszteni. Nem hagytak minket egyedül, ha csak egy pillanatra elvonultunk, már rögtön jöttek utánunk, és kérdezték, hogy mi a helyzet, rendben vagyunk-e. Nyilván nem vagyunk egyforma seniorok, nem ugyanazokra a segítségekre, tanácsokra van feltétlenül szükségünk, ezért próbáltak koncentrálni arra, hogy ha valami nehézségünk van, akkor azt egyéni szinten is kezeljék.

Örülök, hogy mindkét páros módszereit megismerhettem, mert sok tapasztalattal gazdagodtam. Szerintem fontos, amit Sipiék képviseltek, az erős csapatkohézió kialakítása, és az is, amit Dodóék: az egyéni fejlesztés, hogy bármi történik, egyedül is szinte mindent meg tudjunk oldani.

Egyénként vagy párosként lettetek kiválasztva a főseniori feladatra? Hogyan tudtátok meg az eredményt?

Huni: Nekem az az elképzelésem, hogy egyenként lettünk először kiemelve, és utána gondolkodtak el azon, hogy párban hogyan tudnánk dolgozni. Tudni kell, hogy mi jóban voltunk Shermivel, csak nem beszéltünk annyit, nem volt olyan szoros a kapcsolatunk.

Shermi: A felkérést az orientációs napokon kaptuk a főszervezői csapattól, viszont már a tábor alatt úgy éreztük, mintha extra figyelemmel kísérték volna a szervezők, köztük az akkori főseniorok azt, hogy miképp mozgunk a gólyákkal.

Huni: Meg egy-két poénos elszólásuk is volt az előző fősenioroknak, amire, ha utólag visszagondolok, akkor erre lehetett jelzés. A megtiszteltetés mellett egy kicsit szomorú is voltam, mert a tavalyi gólyatáborban éreztem végre azt, hogy megértem a seniorságra. Az első táboromban még nagyon kerestem a helyem, belül azt éreztem, hogy többre vagyok képes. Maradt bennem egy űr, amit viszont tavaly sikerült betöltenem, ezért sajnálom kicsit, hogy már nem térek vissza pirospólósként.

Fotókat készítette: György Panna