Beszámoló A nagy vad nyomában – Stílusgyakorlat és zene című felolvasóestről
A nagy vad nyomában című zenés felolvasóestet október 28-án rendezték meg a Papír Panír műhelyszínházban. A programot a Litera-Túra Művészeti Magazin szervezte Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából. A beszélgetős, versfelolvasós este folyamán felidézték a költő élettörténetét, valamint a magazin szerzői – Bali Anikó, Géczi Lajos, Hajnal Éva, Hajdu-Zelei Zita, Major Judit, Seres Rebeka és Szolláth Mihály – felolvasták a Petőfi által inspirált verseiket is. Az estet Deák Péter zenei aláfestése kísérte.
Az est nyitányaként Deák Péter sámánisztikus hangulatú, ősi atmoszférát teremtő zenéjét hallhattuk, amely kántáló ritmusával felelevenítette Petőfi ars poeticáját. Bemelegítésképp a moderátor, Rónoki Bertalan, a költőhöz fűződő viszonyáról kérdezte az alkotókat. A válaszukból kiderült, hogy bár különböző módokon kapcsolódnak, mégis van egy közös vonás mindannyiukban: a közismert Petőfi-kultusz, amelyet az est folyamán igyekeztek lerombolni és átalakítani. Az iskolákban tanított Petőfi-tananyag hamis képet fest a költőről, de a róla szóló tanulmányok igyekeznek feltárni és megmutatni a valódi arcát és személyiségét. Petőfinek rövid, de annál eseménydúsabb élete volt. Kevés élettapasztalata ellenére sikerült maradandót alkotnia, olyat ami még kétszáz év múlva is körüljárható, újra elővehető, és a jelen körülményeire igazítva is helytálló. Színes, sokoldalú egyéniség: forradalmi, tömegeket megmozgató, a nép nyelvén megszólaló, a fiatal női szíveket megdobbantó, szerelmi lírikus költő – ez mind Petőfi. Felmerül a kérdés tehát, hogy ki, melyik hang volt ő valójában? Vajon az a sok szerep, amelyet élete során felvett, egy bizonytalan ember próbálkozása lenne önmaga megtalálására? A 26 éves korában eltűnt költő életművét gyakran tekintjük lezártnak, pedig nem egy tudatos lekerekítésről van szó – mint más alkotók esetében (lásd: Arthur Rimbaud) –, hanem egy épp kezdődő élet tragikus végződéséről. Ráadásul a költő halálát illetően sem lehetünk teljesen biztosak, hiszen az évek során különböző elméletek és teóriák születtek arról, mi is történhetett. Mindazonáltal a sok név és felvett póz mögött már sosem tudhatjuk meg, ki állt valójában; csak verseit olvasva érthetjük meg az embert, akit kétszáz év múlva sem felejtettünk, és aki megtörhetetlen kultuszával azóta is uralja a magyar irodalmat. Az est második felében a költő emlékére készült verseket és parafrázisokat olvasták fel. Rónoki Bertalan az átírás folyamatáról, valamit Petőfi életművéhez való kapcsolódási pontjaikról kérdezte az alkotókat. A válasz egyöntetűen a szabadság volt, ami szerintük a költő ars poeticájának és az átírásnak is a magja. Az átírás során fontos, hogy megőrizzék az alázatot és a tiszteletet a szerző irányába, valamint ne akarjanak nagyobbat alkotni az eredeti műnél, hanem a benne rejlő játékra és szabadságra koncentráljanak. A kulcs az újrafogalmazásban és a téma újfajta megközelítésében rejlik. Erre láthattunk példát a felolvasások által, hiszen mindannyian másképp próbálták megragadni Petőfi lényegét, koruktól és élettapasztalataiktól függően. Igazán érdekes volt hallgatni a sokféle módszert; hol viccesen, hol modern átírásban hallhattunk alkotásokat, ám valamennyi visszautalt a költőre, és megtartotta a rá jellemző vonásokat. Petőfi Sándor vitathatatlanul az egyik legnagyobb magyar poéta, aki a legősibb költői értékeket képviselte. Korát megelőző modernség és aktualitás mutatkozott meg verseiben, amelyekhez az elkövetkező korok is tudnak kapcsolódni – ahogy az est folyamán is láthattuk. Minden nemzedék képes azonosulni Petőfivel, és beépíteni őt a saját személyiségébe, ezzel örökítve tovább a költő szellemiségét. Fotókat készítette: Székely Eszter 
